8 hetes terhes

Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Elnézését kérem, hogy problémámmal zavarom, de szükségm lenne a véleményére, amelyet előre is köszönök. A problémám, hogy nem vagyok biztos az orvos által megállapított terhesség korával. Január 20-án esemény utáni tablettát vettem be, majd 22-én az óvszer elszakadt, de 24-én jelentkezett nálam rendes mennyiségű vérzés (amelyről az orvosom úgy vélekedett, hogy rendes menstruáció, egyébként előző hónapban is ez időtájt menstruáltam), felhívtam az ügyeletet, ahol azt mondták nincs szükség újabb gyógyszer bevételére. Majd február 3-án, 5-én és 9-én (ez utóbbi 10-es érzékenységű teszt volt) végeztem otthoni tesztet, negatív eredménnyel. Aztán a férjemmel együtt voltunk február 3-án, és 19-én pozitívat teszteltem, 22-én voltam orvosnál, aki nem látta a terhességet, március 4-re hívott vissza, amikor azt állapította meg, hogy 6 hetes terhes vagyok, crl: 2, 5mm és volt szívhang, március 25-én uh-gal 8 hetes terhességet állapított meg, crl: 21, 15mm (8hét 5nap+-5nap). Vagyis véleménye szerint feb. 3-án eshettem teherbe, ezt támasztotta alá a 12. heti uh is, és ehhez mérten kerül levételre az afp, nyaki redő mérése.. A 16. héten voltam 3d-s uh-on, ahol a szonográfus jelezte, hogy nagyobb a baba a koránál pár nappal és több a magzatvíz, amit a 19. héten az orvosom is megállapított, terheléses vércukor negatív lett, az ok ismeretlen. Kérdésem, hogy lehetséges-e, hogy a magzat nagyobb, mint a megállapított kora és emiatt több a magzatvíz, vagy a terhesség ennyire korai felismerése miatt nem lehetséges a tévedés? Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: K. Zs.

Dr. Deli Tamás válasza terhességi idő témában

Kedves K. Zs.! A 8 hetes UH során mért méret alapján a terhességi kor meghatározása igen pontos, ha 16 hetesen pár nap eltérés van, annak nincs jelentősége (ez csak akkor számítana, ha több hét lenne a különbség a becslésekben). A több magzatvíz valószínűleg nem függ össze a baba nagyobb méretével, de ennek pontos megválaszolásához tudni kellene, ismert-e valamilyen oka a több magzatvíznek (magzati rendellenesség, vércukorprobléma, fertőzés stb.).

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Deli Tamás
Dr. Deli Tamás
Megválaszolva: 2010. június 26.

Kérdések és válaszok: Terhesség, gyermekágy

Terhesség alatti TSH
Tisztelt Doktor Úr! Tegnap voltam vérvételen, mivel a nőgyógyász kontroll TSH vérvételt javasolt. Jelenleg terhességem 18.hetében tartok....
Hasfájás terhesen
Az első trimeszter közepén vagyok és rendszeresen fáj az alhasam. Próbálok sokat pihenni. Mitől lehet és mit vehetek be rá magnéziumon...
A terhességi teszt mutathat pozítívat...
Jó napot kívánok Doktor Úr! Az a kérdésem lenne, hogy a menstruációmnak szeptember 14.-én kell megjönnie., De én csináltam szeptember 10....
Nem kívánt terhesség
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 22 éves férfi vagyok. A barátnőm 21 éves. A barátnőmnek jul. 30-tól aug. 2-ig volt havi vérzése. Az ovuláció a...
Nőgyógyászati
Tisztelt Dr Úr! Lenne egy olyan problémám, hogy július 14.én volt egy elhalt terhesség miatt egy műtétem! Július 29.én volt egyuttlétem a...
TsH - ikerterhesség esetén
Kedves Doktor úr! Ikrekkel vagyok várandós, ma töltöttem be a 14.hetet. Az első trimeszteri labor vizsgálati eredmények közül a TSH 2,244...