Méhlepényleválás

Tisztelt Doktor Úr/ Nő! 16 hetes kismama lettem a múlt hét pénteken. Az azt követő hétfőn arra ébredtem éjszaka, hogy erősen vérzek. Azonnal bementünk a kórházba, ahol vizsgálat és ultrahang után megállapították, hogy levált egy 1*1 cm-es foltban a méhlepényem. Enyhe görcseim is voltak, keményedett a hasam, így magnéziumot kaptam. A baba jój érezte magát, vele rendben volt minden. 5 napig voltam bent a kórházban, addig egész nap csak feküdtem, így a vérzés egyre csökkent, majd meg is szűnt. Így hazajöhettem. A kérdéseim a következők lennének: Ez a levált folt a terhesség végéig így marad, vagy a lepény visszatapad a helyére és én gyógyultnak számítok? A leválás nem okoz problémát a magzat fejlődésében? A méhlepény egészséges része átveszi a szerepét ennek a kis foltnak? Ez a nagyságú leválás nagynak számít ebben az időszakban? A folt nőni fog a lepénnyel együtt, vagy ekkora marad? Óvatosságra intettek minden téren a kórházban, sok pihenést, fekvést javasoltak. A nemi életben is "fogjuk vissza magunkat"-ahogy kérték. Ez mit takar? A behatolás, a hirtelen mozdulatok okozhatnak bajt, vagy az orgazmus? Mi fér bele ebbe a kifejezésbe? Válaszát előre is köszönöm!

† Dr. Szalóczy Péter válasza méhlepény leválás témában

Kedves Kérdező! Szerencsésen úszta meg a kismértékű lepényleválást. Nincs jelentősége a felszívódott vérömleny kötőszövetes további jelenlétének. A nagyra növő lepény felszíne mellett nem számít ez a kis funkciónélküli terület. A baba aabszolút nem sínyli meg. A folt nem fog nőni a lepénnyel. Az óvatosság indokolt, fizikai megterhelés legyen mérsékelt. A szexuális élet legyen lassú, kedves, barátságos, odabent nem rázkódást, nyomást okozó. Ha igy is van orgazmus, az nem baj. Szülés után fontos lesz az eltávozott lepény alapos vizsgálata, hogy nem hiányzik e majd belőle a kötőszövetesen jobban tapadó, elhat terület, ami ha bent marad, esetleg utóvérezgetést okozhat.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. november 26.

Kérdések és válaszok: Terhesség, gyermekágy

Nem kívánt terhesség
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 22 éves férfi vagyok. A barátnőm 21 éves. A barátnőmnek jul. 30-tól aug. 2-ig volt havi vérzése. Az ovuláció a...
Nőgyógyászati
Tisztelt Dr Úr! Lenne egy olyan problémám, hogy július 14.én volt egy elhalt terhesség miatt egy műtétem! Július 29.én volt egyuttlétem a...
TsH - ikerterhesség esetén
Kedves Doktor úr! Ikrekkel vagyok várandós, ma töltöttem be a 14.hetet. Az első trimeszteri labor vizsgálati eredmények közül a TSH 2,244...
Cyclogest hüvelykúp elhagyása?
Kedves Dr. Úr! 13 hét 4 napos terhes vagyok. Előzményekben egy kémiai terhesség, és egy hat hetes élettelen embrió missed ab műtéti...
Házi inszemináció
Tisztelt Doktor Úr, A férjemmel gyereket szeretnénk, már pár hónapja próbálkozunk, egyenlőre sikertelenül. Voltunk pár vizsgálaton,...
Genetikai ultrahang tojás alakú fej
Tisztelt Doktor Úr! Sajnos mai nap a genetikai ultrahangon azt mondta a dokim, hogy a magzat feje kicsit tojás alakú. Pár nap múlva a...