A férfi hang jellege hol maradt?

Tisztelt Doktornő! Én egy 22 éves fiatal férfi vagyok, a hangszínem miatt kerestem meg Őnt. Gyerekkoromban vékony és lányos hangom volt, egészen addig amíg a mutálás meg nem történt. Elég hamar mutáltam, de a helyzet mondhatni nem sokat változott sajnos. Az elmúlt évek során sem lett fényesebb a helyzet, ami a hangomat illeti, most inkább rekedtes, vékony és még mindig nőies jellegű. Sajnos, emiatt komplexusok alakultak ki bennem az évek során. A rengeteg rosszindulatú gúnyos megjegyzés és a bántások miatt feszélyeve érzem magam minden társasági helyzetben, elment az önbizalmam és igazából kimozdulni sem szeretek köszönhetően a hangomnak. Valójában még a telefont sem szeretem felvenni, nagyobb tömeg előtt pedig egyszerűren retegek megszólalni, előfordul az is, hogy olyan ideges leszek emiatt, hogy a hangom is elmegy. Azt szeretném megkérdezni Öntől, hogy mivel lehetne segíteni a hangszínemen, hogy mélyebb és férfias legyen. Talán műtét? vagy elég lenne valami gyógyszer? Vagy talán hormonok szedése lenne a megfeleő segítség? Válaszát, javaslatát előre is nagyon szépen köszönöm!

Dr. Zaránd Rajmund válasza hangképzés témában

Tisztelt Uram! Hangképzési zavarokkal foniáter szakorvost kellene keresnie. Ő tudja megmondani, hogy lehetséges-e pusztán gyakorlatokkal a hangszín mélyítése, vagy műtéti módszerekkel milyen eredmény érhető el.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. június 19.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Indokolt lenne egy mandulaműtét?
Tisztelt Dr. Úr! Évente általában 2-szer, néha többször a felső légúti megbetegedéseim mindig mandulagyulladással kezdődik, és aztán...
Repülés dugult füllel
Tisztelt Doktorúr! Ma hegyi úton (Transzfogarasi út) erős füldugulást és szédülést tapasztaltam, amely csak gyakori megállás mellett...
Repülés utáni homloktáji fájdalom és...
Kedves Doktor Úr! Szeretném a véleményét kérni egy panasszal kapcsolatban. Néhány napja fáj a fejem, főleg a homlokom felső részén. Ha ezt...
Arcüreg problémák
Tisztelt doktor Úr! Kb. 16 éves korom óta nyüglődök arcüreg problémával egyszer már meglett műtve endoszkópos műtéttel. Az orvosok...
Használható biztonsággal a drogériákban...
Pl. a DM sajátmárkás desztillált vize, ami háztartási gépekbe, labormunkához stb. megfelelö. VDE0510 szabvány szerint.
Az orron lévő börkinövés
Tisztelt Doktor Úr! Az orromon van egy börkinövés., Mennyire valószinü, hogy ez e rosszindulatu daganat. A kinövés nem fáj csak...