• Egy visszeres nő története
        WEBBeteg blogja

        A nagy műtét

        Inkább nem várok vele, mert ez annyira az előzőhöz tartozó téma.

        Szóval tehát a műtét: Amikor komolyra fordul a dolog és már nem csak az esztétikáról van szó, akkor igazi műtétet végeznek, ahol a vénák állapotától függően, akár teljes erek eltávolítására is sor kerül, úgy, hogy két kis vágást készítenek az ember lábán, és – az orvos elmondása szerint – szó szerint kihúzzák az ereket. Nem hangzik túl jól, mi? Pedig, elvileg semmit sem érzünk közben, a gyógyulás gyors, és nem marad nyoma sem. Nálam is ez volt a helyzet mostanra, tehát tudtam, hogy mi vár rám. Felkészült beteg voltam. Választhattam, hogy regionális érzéstelenítést szeretnék, vagy altatást, én persze altatást kértem, inkább nem akartam tudni az egészről. Jajj, azt el is felejtettem mondani, hogy a szabály az, hogy műtét előtt éjféltől nem szabad enni és inni is csak három órával előtte szabad utoljára. Ezt persze eljátszottuk az első, és a második napra is, hiszen mindkét alkalommal úgy hittem, műtét előtt vagyok.



      • Blog leírása

        A visszeresség sokak problémája, és az enyém is. Már 30 évesen is csak félve vettem fel szoknyát, mert úgy éreztem, hogy mindenki a lábaimat nézi.
        Látogatás: 55604 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

      • Archívum

      • Hirdetések