A szülőszobán
Végre elérkezett a nagy nap, 38 hetesen nyákdugó nélkül mehettünk a következő NST-re a debreceni klinikára.
A 36. héttől van az NST, magyarul a magzati szívhang vizsgálat. Abból áll, hogy a pocakodhoz kell tartani 20 percen keresztül egy sztetoszkópot, amivel figyelik, és rögzítik a pici szívhangját.
Szerencsére időpontot adnak, és nem kell sokat várni. Az eredményem is hamar kész lett, ami elég változó volt (magas és alacsony értékek váltogatták egymást). Valami olyasmit mondtak, hogy nemsokára baba lesz. Ezt a tényt a dokim is megerősítette, aki nemcsak profi a szakmájában, de kedves és még sármos is:)
Úgy engedett haza minket, hogy vacsi után találkozunk. És még az ügyeletes orvos is Ő!
Izgatottan mentünk haza, már a kocsiban elkezdett görcsölni a hasam, mintha meg akarna jönni....
Otthon lepihentem, már nem is tudtam ebédelni, hányingerem volt.....aztán már nemcsak inger!
Előkerült a vödör is, teljesen lefehéredtem. Szegény férjem, azt sem tudta mit segítsen....nagyon izgult.
De nem annyira, mint édesanyám, aki közben átjött érdeklődni mi volt a klinikán, majdhogy nem ő is rosszul lett!
Menjetek már befelé a kórházba!
Délután fél 2-kor be is mentünk, ahol az ügyeletes nővérkék felvették az adataim, kérdezgettek a fájások gyakoriságáról, erősségéről. Majd kaptam egy semmit nem takaró, hátul gombolós hálóinget. Plusz a skótkockás térdzokni, mulatságosan nézhettem ki...de itt senkit nem érdekelt!
Egyből jött a szülésznő, aki szintén nagyon kedves, aranyos nőci volt (meg is kérdeztük a nevét, most is ŐT szeretném magam mellett tudni), megvizsgált, már 5 ujjnyira nyitva voltam. Közölte, hogy ha így haladok, 18 körül meg lesz Tomcsi.
Szerencsére már nem volt idő beöntésre sem!
Jött az orvos, megrepesztette a magzatburkot, engem meg elöntött a melegség,olyan volt mintha bepisiltem volna!
Na, csak ezután jöttek a görcsök..., alig bírtam leszállni az ágyról, ugyanis sétálni küldtek, hogy gyorsabban táguljak!
Pár perc múlva visszamásztam az ágyra, oldalra fordultam, apa simogatta a derekam, az nagyon-nagyon jól esett!
Megint megvizsgáltak, teljesen eltűnt a méhszáj......
Kitágultam, áttoltak egy másik helyiségbe, most már nyomhatok!
És egy-kettő-háároom, na még egyszer, egy-kettőő-hááároom, nagy levegőőőő...és kint van a feje!
Apa lenézett, és ő is kiabálta, igeen, tényleg én is látom!
Nagy levegő, még két nagy nyomás, és kint lesz teljesen a nagyfiú!!
És megint egy-kettőőőőőőő, és egy-kettőőő-hááááároooom..........az az érzés mikor szó szerint kipottyan belőled, az csodálatos érzés!
És felsírt, rámtették, apa elvágta a köldökzsinórt (elmondása alapján az ollónak nem volt éle)és is rámborult, és sírt.
Aki azt mondja, van ennél szebb dolog az életben, az hazudik!!
Őssejtet is vetettünk le, sosem lehet tudni, inkább ne kelljen, de kéznél legyen, ha mégis szükség lenne rá valakinek a családban.
20 év nagy idő, az orvostudomány is sokat fejlődik addig.
Ezek után összevarrtak, mert gátmetszésem is volt (észre sem vettem közben). Tomcsit elvitték lemosni, felöltöztetni és a méreteit levenni. Apa ment velük, nehogy történjen valami útközben.
Majd áttoltak a megfigyelőbe minket, ahol egyből mellre tehettem az én drága, egyetlen kisfiam. Azt sem tudtam, hogy kell, de a picim mindenben segített nekem, rákapott, mintha eddig is így csinálta volna. Még a nővér is megdicsért minket.
Apa ott ült az ágyam szélén, és a kis családját simogatva, sírva hívta fel a szülőket, hogy megszületett az első UNOKÁJUK!!!