FÉLELEM BÓNUSZOK

Rájöttem valamire. Bármilyen félelemérzet képes felnagyítani és megerősíteni az alapjáraton folyamatosan meglevő szorongást. Ha bármi történik velem, amitől hirtelen megijedek, vagy tartósan félni kezdek, akkor az a pánikbetegségre még csak rárak egy jókora lapáttal.

Így volt ez akkor is, amikor a sarkon, a munkahelyemtől pár lépésnyire baleset történt. Annyira kilendített az elviselhető szintre feltornázott állapotomból, hogy alig tudtam hazamenni. Pedig nem volt annyira szörnyűséges látvány, két autó koccant, és valaki beütötte a fejét.De a körülötte zajló felhajtás, a mentőautó, a felfordulás, a suzukis nő zokogása teljesen kikészített.

Aztán pénteken injekcióra kellett mennem. Ez csak egy kis rutin-szuri, időnként kapok egy Ditrophoszt az asztmámra és az allergiámra.Nem a szúrástól féltem, az meg se kottyan. Viszont rettenetesen szorongani kezdtem arra a gondolatra, hogy nem bírom majd az injekciót, hogy elájulok tőle, hogy felborítja az egyensúlyom, és ehhez hasonlók. Már láttam magam összerogyva, eszméletlenül. Annyira kiszíneztem a látványt, hogy már szinte elő is idéztem. Megint csak a klasszikus felállás: a félelemtől féltem. Ez aztán annyira feltuningolta az amúgy is meglevő pánikságom, hogy teljesen, igaziból rosszul lettem. Lefordultam a székről,úgy kellett fellocsolni.

Ezek után pedig még haza kellett vergődnöm valahogy. Na, erre a helyzetre szokás mondani, hogy az ellenségemnek sem kivánnám. Egyfolytában imádkoztam, lehet, hogy hangosan is, orrom alatt mormolva a segélykérő szavakat. Olyan lucskosan érkeztem meg, mintha a marathont futottam volna le kétszer, negyven fokban.