Adj, Uram, esőt

Komótosan ballagott át az úttesten, az iskola előtt-iskola? csak volt, negyven év gyerekzsivaját, álmait nyelte el a nagy bürökrácia,az épület mellett Kati mama szolgálati házával, Kati mama negyven évig tanított gyerekeket, hittel-lélekkel, szutykosokat és gőgösöket,fitosokat és álmodozókat-Kati mama tanítványai közül sokan lettek tanárok maguk is-mert az öreg Hölgy olyan értékrendet adott át lurkóinak, amely

(szabadság, látod, kicsim,csillag gyúl felettünk,

ez a Hazánk ide születtünk

elhagynunk belsőnkből talán nem

itt élned-halnod sápadt búzakalász emeld súlyos fejed magasra magvaid peregjenek éretten dicsőn

légy büszke őseidre járd be a Végtelent de Hazád-Házad mindig várni fog )

Kati mama hűvös-teraszos verandás házát benyelte a Város-az öregasszony egyre tűnődőbben üldögélt a műanyag széken, várt valamire,talán-

A Lány csak ballagott, magában somolyogva, kezét zsebre dugva, az előző percekben hallott ajánlatot fontolgatva

(Csillagom!-mondta neki Laci papa, aki magában élt huszonsok éve egy roskadozó-ódon házban, sokszobában úttalan útvesztőkkel, hűvös-titkos kamarákkal,amikben óarany befőttek bujkáltak-Költözzön hozzám, úgyis tudom, hogy egyedül él Kölyökkel,és szeretnék segíteni magán, persze ne gondoljon semmi rosszra...Laci papa, mondta a Lány mosolyogva,átgondolom, jó? De addig is mindenben segítek, amiben tudok-és ne tessék félni a haláltól, gondolta, de ezt már nem tette hozzá, miközben átbújt a kerítés egy kurta zugán)

A buszmegállóban egy idős ember ült.

Ismerősnek tűnt azonnal, de nem tudta, honnan. Hamar beszédbe elegyedtek, a Lánynak a rendelőből nem esett nehezére szeretni az időseket, hisz őbelőlük, őnélkülük-

-Tudja, kedvesem,postás voltam nagyon sok évig itt a tanyaközpontban-mondta az öreg, jól megrágva a szavakat,( áradt belőle a méltóság, sokat mosott ruhájából, töredezett körméből,egyenes tartásából, hetykén félrecsapott kalapjából,a Lány szinte várta, hogy a kalap karimáján árvalányhaj lengedezzen)

-Postásnak lenni komoly tisztség volt...ha valaki megbetegedett, szívesen átvállaltuk a munkáját, hát hiszen nem lehetett másképp...-lábadt könnybe csillag-tiszta szeme az Öregnek.

-Más világ volt, Sanyi bácsi, ugye?...

-Hát, igen.-mondta az öreg, de nem tette hozzá a szokásos "merrefeléhaladavilág"szöveget, és a Lánynak ez jólesett.

-Mindent meghallgatni, de semmit nem továbbadni,ez felelősség!-bólogatott.-Emlékszem, egyszer egy anyuka azzal fenyegette pajkos kisfiát, hogy ha nem vigyáz, elviszi a postás bácsi abban a hatalmas nagy táskában.Hát hiszen sokáig hallgattam, aztán egyszercsak hoztam egy talicskát-mosolygott tűnődve Öreg -Beleültettem a kislegényt, és nosza, neki a városnak, megmutattam a vonatokat, itt nem szabad ám átmenni,tudod? Bátor kicsi fiú volt, igen.Végigtalicskáztam vele a várost...

-Beteg vagyok, tudja, kedvesem,a szívem, pacemakerem van, csípőprotézisem, de viselem a sorsom, az embernek nem szabad elhagynia magát.Hát hiszen hoznak a gyerekek olykor rengeteg finomságot, de olyan kedvem van, megfőzöm magamnak a sparhelten a pulickát, jó tejjel, slambucot...éljék csak az életüket a fiatalok...

-Szeretik Sanyi bácsit-mondta a Lány a rendelőből-Vigyáznak magára,ez így van rendjén.

-A feleségem 2003-ban távozott el közülünk, jó asszony volt-mereng az öreg.-Van három gyerekem, jobbnál-jobbak, a Jóisten ezt az ajándékot is megadta...

Lomhán fékez a busz a kopott kis buszmegálló előtt.Öreg hátrapillant, mozdulata nehézkes, de mosolya ragyogó.A lány a rendelőből követi pillantását, egy másik szálfaegyenes öregembernek szól.

-Adj'Uramisten, esőt!-kiáltja messzehangzón Öreg

-Szolgaűző időt!-felel rá a másik, tekintetükben megértés villan, Sanyi bácsi szinte könnyedén lép fel az alacsony platós buszra.

-Tudja, kedvesem, azért köszöntünk így egymásnak, mert a gazdaságban voltak lustább teremtések, szolgálók-így mondtuk-voltak szorgalmasabbak, és a lustácskáknak is kellett pihenni valamikor...

A Lány a rendelőből megértőn mosolyog, milyen furcsa és egyszerű mégis-

-Le kell szállnom, Sanyi bácsi-búcsúzik egy könnyed érintéssel, tudja, hogy mennyit jelent az idős embereknek az érintés-Jó egészséget kívánok, és találkozunk a rendelőben, hamarosan...

-Hasonlókat kívánok, kedves-emeli zsírosan kopott kalapját Öreg.

-Tessék...tessék vigyázni magára!-néz vissza a Lány a rendelőből, talán már maga sem tudja,mit akar ezzel mondani, furcsa aggódás szúr a szíve környékén,de mennie kell-

-Vigyáznak rám...-bök fölfelé az öreg, halkan kuncogva, és tényleg-

menni kell, sok a dolog, sok a gondolkodnivaló, szürreális éjszakáikat ki fogja megírni?...meg aztán az  a lány Hollandiából, akinek ma vékony fehér karjából vért vett,micsoda édes mosoly,ahogy a szemébe hullott szőke haját félresöpri, a fogai kicsit előre állnak, vajon ha megcsókolná, érezné?...

ó, hát ez ő

talán gyűlölnie kellene magát 

de nem tudja

Öreg és a busz lassan kifordul a megállóból, öreg integet, minden találkozás tanít valamit, gondolja a Lány a rendelőből, nem tudja, a  szíve darabokban, nem aludt három hete, de mégis mintha repülne

hisz ő mindenkit szeret

lebeg

tegnap belenézett egy nő szemébe, a Nő szemébe-vasárnap volt tegnap? és ma hétfő...és teste áthaladt a másik testén ismerlek mondta ez a tekintet de nem ismerlek

-ÉN  vagyok-

te

Otthon várja a párja

valóság

élni kell

De hisz ő él

él

köszöni