S ragyog még a holdsugár

H.K.elvesztette a hitét.

Csak egy röpke-sötét pillanatra,de-elvesztette.A Hold ezüst utat vágott a fekete éjbe.H.K.könnyedén nyugtatta kezét Mennyei Kávéházuk egyik faragott székének karfáján.Szinte pórusaival tapintotta ki a fa hűvös bársonyosságát...Lehunyta szemét.(Még látta Villont kisuhanni feketén, soványan, éhesen,a tótágast álló fák között vonagló szerelmei várták...mint annyiszor, most is a bitófától menekült meg...)

Az elmúlt hét filmkockái tárgyilagosan peregtek le előtte.

...Lélektelen bábuként zötykölődött a buszon, mely az egyetlen helyre vitte, ahol biztonságban érezte magát.Nem volt ereje letörölni az ablaküveget.Nem látott át rajta-belül érezte a szívéig hatoló fagyos-jegeces hideget.Már nem haldoklott a lelke.

Meghalt.

Tudott mosolyogni, tette a dolgát,nem hibázott.Gép volt csak, egy robot.Szabályos vonásain a smink megtette a magáét.Mintha csak rárajzolta volna a szemét, a száját...a foltok lassan halványultak.A szívében...volt még szíve egyáltalán,nem tudta.A világ darabjaira hullott.De az emberek ebben a világban betegek voltak, a gyereke éhes, a járólap koszos...

...egy kocsmában ült pesti barátnőjével.Időtlen idők óta ismerte.Huszonhét éves volt a lány, nem volt szép, de volt a szemében valami kemény határozottság, amitől H.K.mindig megnyugodott.

-Ha nem lenne Bencus...ő ad erőt.Miatta dolgozok,tudod,miatta vállalok túlórát!Mindene meglesz annak a gyereknek, amíg a kezemet fel tudom emelni!- Din szeme felragyogott,és H.K.ebben a pillanatban gyönyörűnek látta.-Ő csak a bátyám gyereke,de...Az élet az úr, Ange!...Az élet!

Apró keze volt Dinának,halvány körmökkel.H.K.nem tudott a szemébe nézni.Ő édesanya?...Ez a negyven kilós lány tizenórákat dolgozik, a hite egeket renget.A baba miatt...aki nem az ő babája, mert leszbikus...gyermek!"Minden újszülöttben ott rejlik az emberi nem minden lehetősége.."jutott hirtelen eszébe.Az ő gyermeke...tényleg, mi is akar lenni?...mikor beszélgettek utoljára?..

...az éjszakában álltak, pár lány, buliba készültek.H.K.is tervezte,hogy velük megy, végül nem tartott velük.Ott volt egy lány...csak nézz a szemembe...gyémántként ragyogott az a szempár,tiszta volt,és őszinte.H.K.szívében a jégcsap,ami szilánkokra hasadva elevenébe  fúródott,lassan olvadni kezdett-bár fájdalmai voltak,és lesznek is...tudta,érezte.

Áradj,ragyogj, kelj fel-gondolta...

H.K.kinyitotta a szemét.

Ott álltak előtte-ó, milyen édesek voltak szívének.Királynője,méltóságteljesen, már nem látszott rajta,hogy a Búbánat Völgyét járta újból meg újból.Magasra emelte fejét,szemében akarat és erő csillant.

-Azt hitted, magadra hagyunk, szívem?...-mosolygott.H.K.vállán lágy érintésként pihent egy apró kéz.

-Egy light jégkrém?-Emő légies-apró alakja tűnt fel magasra tornyozott tejszínhabos fagylaltkehellyel.Csokoládépatakok törtek utat a tejszín krémjében, a mű tetején egy szem cseresznye piroslott.

A Kávéház előtt Morgan horkant fel, Sea gyöngéden csitította, fülébe titkokat súgott-hogy mit, az kettőjükre tartozott-lóra és lovasára...Zsik asszonyság tűzrőlpattantan viharzott be az ajtón,természetesen göndör szőke haja lobogott utána.Három gyönyörű lánygyermek kapaszkodott szoknyájába.

-Ej,kedves H.K.-motyogott magában-Hát hagytál bennünket fagyoskodni idekint?Sütnöm kell a gyerekeknek...mit, hát, persze, hogy pizzát...

S a többiek,Maja, Extraj, Hilda...a Kávéház életre kelt.A falon egy rajz tündöklött.Gyermekkéz rajzolta,de szinte valódinak tűnt."Hát persze, hisz ők valódiak!..."

Ne haragudjatok.

A Mennyei Kávéház újra megnyitotta kapuit!...

Örömország berkeit járjuk mindannyian...adjátok rám a szárnyaimat!

Repülni szeretnék újra...