Újra együtt - Klinika

Blog: Orvosok a képernyőn - Szerző: HiDoki
Klinika – Újra együtt
Talán végre lesz egy kis szabadidőm, nézegetem a műsort, mit kellene nézni. Ismert címet találok újra: hamarosan Újra együtt – A klinika. Így egyszerűen a „klinika”, annak idején ez mindenkinek a német filmsorozatot jelentette. 2004 és 2005 között forgatták a két „új” folytatást, és végleg vége. Európa-szerte 21.000 aláírás gyűlt össze, hogy megmentsék a klinikát, de a producer hajthatatlan volt.

A Freiburg melletti Glottertal így lett világhírű kirándulóhely, az egészség(ügy) Mekkája. Még ma is tízezrek zarándokolnak el évente, hogy lássák, hol dolgozott Brinkmann professzor. 1984 augusztusában kezdődött a karrier, öt évig tartott a munka és a 73 folytatást 28 millió ember látta a világon, így lett méltó versenytársa a hallhatatlan „Dallas”-nak.
Ez már a múlt század, érdekel még valakit, aktuális napjainkban a sztori…Szerintem: igen. Be akarják zárni a kórházat, el akarják adni, de szerencsére Udo éppen hazalátogat. További szerencse, azaz szerencsétlenség, hogy az új tulajdonost baleset éri, de Udo megmenti, sőt kiderül, egyszer már egy infarktus után megmentette, tehát már kétszeres életmentő. Jó mindig elnyeri jutalmát és most már az új tulajdonos, Udo, Brinkmann professzor és a többiek együtt harcolnak a klinika megmentéséért.
mesékben, ha jól emlékszem az volt a vége, hogy „Boldogan éltek, míg meg nem haltak”, persze emlékszem olyanra is, hogy az „inciri-pinciri" mind megette. Arra gondoltam, már úgysincs forgatás, hívjuk meg Udot vendégségbe. Biztos nálunk is találna egy megmentendő kórházat, és ha szerencséje lenne, valamelyik betege segíthetne neki a projekt megvalósításában.
A téma még mindig aktuális, sőt tanulhatunk belőle, lehet, hogy az akkori film a mi mostani életünk. Én már keverem a filmeket, ez a Vissza a jövőbe. Mindegy, nem vagyok egyedül, sokan várjuk a hétvégi filmet, lélekben csatlakozom minden Klinika Klubhoz. Nézzük együtt és jöjjünk vissza a reklám után.