Egy magyar nő a föld körül!

Szingapur – Qingdao közötti szakasz. Észak-Észak-Keleti, az előrejelzés szerint 20-45 csomós erősségű, végig széllel szembeni vitorlázásra készültünk…

Honap reggel 6 órakor itt a taxi értem – irány Perth, a repülőtér, ahonnan a Qantas ausztrál légitársaság járatával egy majdnem 6 órás repülőút után Szingapúrban csatlakozom a Jamaica Get All Right csapatához.
Örülök is és kicsit aggódom is, hiszen 8 hete nem voltam hajón – gondolom, kezdhetem elölről a hozzászokást.
Szerettem itt lenni. Hála a barátaimnak, úgy élhettem, mint a helyiek: ezt elsősorban annak köszönhettem, hogy volt otthonom mind a három városban, ahol több hetet töltöttem.

Az Albany-Sydney szakaszon, Tamániától délre az egyik éjszakai viharban megsérült a szegycsontom, mert egy nagy hullám nekicsapott az egyik csörlőnek.

Az esetet követően Sydney-ben elvégzett röntgen törést mutatott ki, az orvos 6 hét pihenést rendelt el. A következmények számomra szomorúak voltak: bármennyire ls szerettem volna, nem indulhattam a Sydney-Hobart versenyen, és legkorábban Szingapurban csatlakozhattam csak a csapatomhoz.

Ez új szokásom lett nekem és azonnal el is híresültem ebbéli tehetségemben.
Itt sokszemközt bevallom, előfordult már korábban ez velem földi körülmények között is, hogy napi gyakorlatom let volna, az nem állja meg a helyét.
Ám mint tudjuk, szeretem a kihívásokat, meg konyhaszolgálatos is voltam, nem volt mit tenni, belevágtam.

Albany-ban már a start izgalmasra sikeredett, mivel két hajó, a PSP és a Great Britain ütközött még a startvonalon áthaladás előtt. A PSP sérült komolyabban: az egyik kormányállás és a hajókorlát gyakorlatilag lebontódott. A GB elvesztette az orrsudarát, de ők már az ütközés után röviddel úgy nyilatkoztak, hogy ennek hiányában is folytatják a versenyt (ugye maximum nem használják a spinnaker, de az igazat megvallva, így utólag már tudjuk, hogy nem sok alkalmunk volt használni). Mindkét hajó visszament a kikötőbe, a PSP két nappal később indult.
Tegnap (december 18.) óta ismert az ügyben összehívott független nemzetközi versenybizottság döntése az üggyel kapcsolatban: a GB-t ezen a szakaszon utólag kizárták a versenyből (nulla pontot kapott), a PSP-nek 8.3 pontot jóváírtak, így 0.3 ponttal vezet a GB előtt. A Clipper Ventures Ltd. is tart vizsgálatot az ugyben: döntésüket mára igérték nyilvánosságra hozni.

Amikor elhatároztam, hogy egy vitorlásversenyen veszek részt, ami történetesen megkerüli a Földet, nem gondoltam, hogy a fedélzettől távol töltött idő legalább olyan érdekes lesz, mint a hajózás maga.
Indulás előtt egyáltalán nem volt időm tervet készíteni például – szégyenkezve vallom be, hogy lila gőzöm sem volt (ez kis tulzás, de lényegében igaz), mi az, amit meg szeretnék tapasztalni, nézni azokban az országokban, városokban, ahol kikötünk az út során.
Ehhez még hozzáadódik zsigeri irtózásom attól, hogy túristaként viselkedjek valahol – nem könnyű. Úgyhogy most úgy gondoltam, hogy bármennyi időm lesz is egy városban, azt azzal fogom tölteni, hogy megismerkedem helyi emberekkel és segítségükkel megkísérlem valamennyire megérteni az életük körülményeit. És persze elmenni  a helyi kocsmákba, piacokra, eldugott utcákat megtalálni, sokat beszélgetni, zenét hallgatni.

Valahol Albany és Sydney között vagyunk, mintegy 700 mérföldre Sydney-től, a 41 szélességi foktól kicsit délre. Ébredezek a délutáni alvásból este fele…

7 körül, amikor mindenkit a fedélzetre hívnak – ezúttal semmi dráma -, csak sok kéz munkájára van szükség. Odakint ömlik az eső, a szél erőssége 35-45 csomó között, a hajó olyan 13 csomóval megy éppen.

Három és fél hét kemény munka után November 27-én reggel kilenckor érkeztünk Albany-ba. A mintegy 30 ezer lakosú kicsi városka arról hires, hogy ide érkeztek az első angol telepesek az 1700-as évek elején. Talán elképzelhető a térkép alapján az a fantasztikus természeti környezet, ami körülveszi: homokos tengerpart, számtalan védett öböl, gyönyörű virágok és bozót, hatalmas fenyőfélének kinéző fák, ápolt kertek kerítés nélkül, és végül, de nem utolsó sorban, végtelenül kedves emberek.
Az itt töltött 6 nap alatt hármat tölthettem a hajótól távol, és megszámlálhatatlan embermesém keletkezett – remélem, egyszer megírom majd őket, erre most nemigen van idő.
A jólétünkről egy maréknyi önkéntes gondoskodott: érkezesünk napján reggelivel fogadtak bennünket (steak + saláta, sör – nem vicc, és persze pont ez kellett). Dülöngő lépteim miatt az általuk működtetett klubépületben dolgozó velem egykorú emberek számára feledhetetlennek tűntek: többek között egy vacsorameghívást eredményeztek az egyik családhoz.

Csak azért említésre méltó, mert november 11-én a Déli óceánon, mintegy 1500 mérföldnyire Cape Town-tól szervíroztam a Jamaica fedélzetén – otthon, az elmúlt huszon egynehány évben ilyentájt javában készülődöm a Márton-napi libasült előállítására, most ez jutott helyette.

Ez is csak azért, mert az időjárás kegyes volt hozzám: egyetlen napra nem állt tótágast minden a hajókonyhában.

Jól vagyok, bár a hetet betegséggel kezdtem: romlott kajától valószínüleg. Belázasodtam, hasmenésem volt és folymatosan hánytam, amitől nem tudtam enni. Annyi erőm sem volt, mint egy légynek.

Mindez a déli óceánon, ami tényleg olyan kemény, amilyen a híre: 20 méteres hullámok, hideg, nedves és nagyon változékony.