Ecet, élet, kedv...

 A neten ránkzúduló gyógymódok közül, ma ez keltette fel a figyelmemet: Egyenlő arányban keverjünk össze mézet, almaecetet, 80%/os  gabonaszeszt, valamint adjunk hozzá annyi lisztet, amellyel egy jól összeálló de képlékeny tésztát kapjunk. Ezt palacsinta formára nyújtva helyezzük a fájó ízületre, majd  jól pakoljuk be törülközöbe ,másnapig. Az említett  masszát csak egyszer lehet felhasznáni, de  állítólag igen hasznos, mivel a fájdalmat nagyon jól szünteti,  s ez  által az ember visszanyeri az életkedvét. Ennyi a recept, amelyet esetleg kipróbálhattok, ha úgy gondoljátok. Én nem gondolhatom sehogy, mivel ecetet és alkoholt még dugaszolt formában sem bírok elviselni, tehát arra sincs esélyem, hogy ezáltal nyerjem vissza az életkedvemet. Jó lesz tehát vigyáznom rá és inkább nem elveszítenem, mert visszanyerni, amint látom, nem  is olyan egyszerű.  Éppen ezért én sem vagyok hülye, hogy egykönnyen  lemondjak róla.  Sajnos azonban, ha hiszitek, ha nem, nem csak az ízületi vagy izomfájdalomtól veszítheti el azt az ember, hanem másféle fájdamlomtól is. Itt van példul az  a hír, miszerint egyik betegtársam újabban minden nap kijár a piacra és ebben a kutya hidegben  árulja az ősszel, nagy nehezen elrakosgatott befőtteit, hogy  ezzel pótolja a gyógyszerkiadásait. Azt mégcsak valahogyan elviseltem, hogy elmondása szerint szombat reggelente ott ácsorog a turkáló előtt, hogy elsőként válogathasson a már szemét számba menő ruhák   közül, amelyeket aztán boldogan magára öltsön, elmesélve, hogy melyik ruhadarbot  hány fillérért vette. Azt is tudom, hogy nyaranta egyetlen szem gyömölcsöt sem eszik meg a kertjéből, hanem ahogy leszedheti rögtön szalad vele a piacra,  lehetőleg korán reggel, hogy  ne találkozzon egykori tanítványaival. Ám ez a téli hidegben való kiárusítás, ez már sok nekem. Ettől úgy tud fájni valamim ott legbelül, hogy azt nem tudná meggyógyítani semmi sem, s amitől bizony elmegy az én életkedvem is. Hát ez a sorsa egy gyermekét egyedül nevelő, beteg ,középiskolai tanárnak? Hogy amúgy is elgémberedett ujjait fújdogálja a hideg piacon és közben  arról álmodozzon, hogy leendő orvos fia nemsokára elvégzi az egyetemet és kimegy majd külföldre, ahol jobb dolga lesz és onnan talán még gyógyszert is küld majd haza? Mondom, ettől fáj valamim úgy, hogy nyüszíteni tudnék tőle, s nem tudom, milyen borogatást tehenék rá, amely enyhíteni tudná. Emiatt már telefonon sem  merem  hívni az említett ismerősömet. Úgy érzem, hogy a hideg piacig nem érnek el az én  myalgiás karjaim, még így, virtuálisan sem. Azon ritka esetek közül való ez, amikor szinte megadom magam.  Öleljetek meg hamar, hogy én is ölelni tudjak, tovább!