Ez már sok!

Megint zűrös az életem.Minden napra van valami.Mikor lesz már ennek vége?!Kezdődött azzal, hogy a fiam 3 napot töltött oviban és rögtön beteg lett.Az újrakezdés nem volt zökkenőmentes.Nem eszik, nem iszik, sőt még az asztalhoz is háttal ül le, nehogy rákelljen nézni az ebédre.Pepisilt, 3-an fogták le az átöltözéshez.Persze tudom, hogy ilyen, nem viseli el ha idegenek hozzáérnek.Nehezen oldódik.Jelenleg "türelmi időn" van, majd kiderül, hogy maradhat-e.Nagyon megviselt, mert tudom, hogy miattam van.Valamit nagyon elrontottam.Igyekszem helyrehozni.Közben a testvérem házassága is válságba került.Az egyetlen lelki támasz én vagyok.Sőt csak én tudok róla.Hosszú éjszakákon át beszélgettünk telefonon.Próbáltam segíteni, de mint kívülálló nem adhatok tanácsot.Nem lenne helyes.Gondoltam túl vagyok a nehezén.Lelkileg meggyötörten, fáradtan, azt gondoltam fellélegezhetek.A gyerek mintha kezdene beilleszkedni, a bátyjám is lenyugodott, sőt a festő is elment, az új konyhaszekrényem a helyén(mert persze ezek mellé még kellett egy házátalakítás)Újra tévedtem.A sorsnak még belém kellett rúgni.A leszázalékolásom visszavonták.Még segélyt sem kapok, nem, hogy rokkantsági nyúgdíjat.Azt hittem megőrülök.Tovább kell mennem másodfokon, ugyanis a rokkantságom mértéke nem 44%.Kibuktam.Ez már sok az idegrendszeremnek.Ez volt pénteken.Minden vágyam az volt, hogy aludjak.De a sors újra lecsapott.Édesanyám telefonált, hogy baj van.Az élettársa lelépett.15 mp alatt lerendezett 10 évet.Ilyenkor már semmit nem tud mondani az ember.Csak sírtam és sírok.Szeretnék könnyíteni a terhén, de tudom, hogy nem lehet.Csak azt tudom tenni, hogy türelemmel meghallgatom és tartom benne a lelket.Bár ez nagyon nehéz.Mardossa a szívem a fájdalom és ott sírok ahol senki sem lát.Az élet ezt a feladatot szánta nekem.Nem lehetek önző, és nem nyalogathatom a saját sebeimet.Hiszen a családomnak szüksége van rám.De a lelkemnek nagyon nehéz!!!