Gyermektervezés PCOs-sel

Tisztelt Doktor Úr! 2021 november vége óta tervezünk gyermeket a párommal, azonban PCOs vagyok. Ezzel már előtte is tisztában voltam, és a leleteim azóta sem mutattak mást. Úgy érzem azonban, hogy az évek óta tartó diéta és a sport (úszok, tornázok, balettozok, futok) nem segített. Az orvosom szerint súlyzós edzéseket kellene beiktatnom.. Ez valóban javulást hozna? .. mert nekem még egy 1,5 literes palack megemelése is megterhelést jelent. Korábban szedtem Merckformin tablettát is, de a háziorvosom meg a leleteim alapján azt mondta, teljesen felesleges, ráadásul az arcomon, köldököm alatt és a mellbimbó körüli alig észrevehető szőrösödést fokozta. Bár az utóbbi időben már híztam egy kicsit, 48 kg-ról 54 kg-ra, túlsúlyosnak nem mondanám magam. A menstruációm továbbra is rendszertelen. Az idei évben: 50- (6) -3- (7) -17- (7) -3- (6) -23- (7) -5- (7) -14- (8) -10- (4) -12- (7) -40 --> zárójelben a vérzések napjainak száma A leleteimet mellékletben csatoltam. Az eredmények alapján milyen kiegészítő terápiát tehetnék még meg, hogy végre az állapotom javuljon és gyermekáldásra kerülhessen sor? Köszönettel Gabriella

Dr. Tekse István válasza PCOS témában

Kedves Gabriella! A kg-hoz nagyon fontos bárkinél, hogy hány cm magas, így lehet megmondani, hogy rendben van-e súlya. Mellékelt leletet nem találtam, de úgy gondolom, hogy ha a probléma már régebb óta nem megoldott, akkor leletekkel együtt komplett nőgyógyászati és endokrinológiai kivizsgálás javasolt. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. augusztus 19.

Kérdések és válaszok: Gyermektervezés

Elmaradó menstruáció és a rák
Régóta már kb. 5 éve marad er a menstruációm, úgy, hogy általában csak fél évente jön meg. Már régebb óta kivizsgáláson vagyok, de nem tudom, hogy vannak e...
PCOS, rendszertelen ciklus
Tisztelt Doktorúr! Ma van 7 napja, hogy menstruáció helyett, csak pecsételő vérzésem, barnázásom van. Azt meg kell említenem, hogy PCOS betegségem van, így...
PCO áll ténylegesen a háttérben, ez az...
Tisztelt Doktor Úr! Tegnap voltam egy nőgyógyásznál, gyermekvállalás miatt, előző ciklusban szépen megjött, mint szokott mindig...nov 14 én 30-31 napra, de...
Pco Ir kezelese gyogyszernelkul
Pco es Ir gyanuval kuldtek tovabbi hormon vizsgalatokra, az orvos azt irta a papiromra ha beigazolodik alacsony hormontartalmu fogamzasgatlot fog felirni. Nem...
Gyógyszerek
Tisztelt Doktor Úr! Nőgyógyász orvos megállapította nálam a PCO nevű betegséget. Először voltam ennél az orvosnál, de érdeklődni szeretnék, ha...
Pcos beteg vagyok?
Tisztelt Dr. Nő! Olyan kérdésem lenne Önhöz, hogy a leleteim alapján utal e bármi arra, hogy pcos betegségem lenne? ezek a 3.napi eredményeim: Tsh: 0.61 mIU/l...