Petefészekciszták

A legtöbb fiatal vagy termékeny korban lévő nő esetében jelentkező petefészekciszta jóindulatú, a változókor után azonban sokkal gyakoribb lesz a rosszindulatú elváltozás.

A ciszta általában folyadékot tartalmazó, hártyával vagy vaskosabb fallal körülvett képletet jelent. A petefészekciszta - mint összefoglaló kifejezés - önmagában számtalan elváltozásra jellemző elnevezést takar. Nem minden esetben jelent betegséget vagy rákot, ugyanis az orvosi nyelv daganatnak nevez minden olyan elváltozást mely a szokványos méretét meghaladja.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

Mi utalhat petefészekcisztára?

A ciszták - főleg a kisebb méretűek - gyakran tünetmentesek, és csak a nőgyógyászati vizsgálatokon ismerhetőek fel. Az elváltozásra utalhat a vérzés rendellenessége vagy elmaradása, amely a tömlők hormontartalmára vezethető vissza. Az alhasi fájdalom gyakori tünet, amit a hirtelen növekvő ciszták mellet a bevérzett, megrepedt vagy megcsavarodott tömlők is okozhatnak.

A diagnózist felállító orvos számára a legtöbb segítséget az ultrahangos vizsgálat nyújtja. A legfontosabb eldöntendő kérdés a rosszindulatúság kérdése. A legtöbb fiatal vagy termékeny korban lévő nő esetében jelentkező petefészekciszta jóindulatú, sokkal gyakoribb a rosszindulatú elváltozás a változókor után.

A petefészekciszta

A petefészekciszták eredete

A szakirodalom nem osztja be egységesen a cisztákat. A teljesség igénye nélkül a leggyakrabban előforduló cisztás elváltozásokat említjük.

• A tapintható petefészek-daganatok jó része gyulladásos eredetű. Ezek nem valódi daganatok, de nőgyógyászati vizsgálat során néha nehézségbe ütközik az elkülönítésük bizonyos petefészektömlőktől.
• Igen gyakori, a főleg termékeny korú nőkben előforduló úgynevezett follicularis ciszta. Havonta a petefészekben megrepedés előtt álló tüszők 1-2 cm-es átmérőjűek. Ha ez nem reped meg ovulációkor (peteéréskor, az érett petesejt petefészekből való kilökődésekor), akkor a benne lévő folyadék mennyisége tovább szaporodhat és akár a lúdtojásnyi nagyságot is elérheti.
• Keletkezhet úgy is petefészekciszta, hogy a már megrepedt tüszőből visszamaradt úgynevezett sárgatestben szaporodik fel folyadék, és ez akár 5-6 cm-re is megnőhet.
• Ezekhez hasonlóak (mind szerkezetükben, mind az általuk okozott panaszokban) a nem valódi petefészek eredetű úgynevezett álciszták. Ezek nem közvetlenül a petefészekből, hanem a méhet és a petefészket, petevezetőt borító hashártya lemezei között található sejtekből keletkezhetnek.
• Igen gyakori még az egyre többet említett endometriózis talaján kialakult petefészekciszták előfordulása. Ezek a méh nyálkahártyájának sejtjeiből alakulnak ki a méh üregén kívül, így igen gyakran a petefészekben is. Ilyenkor a havonta jelentkező menstruációs váladék nem tud kiürülni; hiszen nincs összeköttetés a hüvellyel és így a külvilággal, tehát ez folyamatosan felszaporodik, majd egy idő után elfolyósodik. Jellegzetes, leginkább folyékony csokoládéhoz hasonlítható bennéket ad a cisztának, ezért is nevezik időnkét "csokoládétömlőnek".
• A dermoid tömlő olyan különleges daganat, mely az embrionális fejlődés során visszamaradt vagy "eltévedt" sejtekből alakul ki. Ez gyakran tartalmaz zsír-, szőr-, hajszövetet, akár csont-, fog-, porc-, szem-, bél- és más elemeket is.

A ciszták kezelése

A jó- és rosszindulatú daganatok kezelése eltérő. A rosszindulatú elváltozások minél előbbi hasműtétet igényelnek, szükség esetén kiegészítve kemoterápiával. A sokkal gyakoribb jóindulatú ciszták esetében egészen más a helyzet. Gyakran a panaszt nem okozó, 5 cm-nél nem nagyobb, egyrekeszű, egyszerű tömlők várakozás után maguktól eltűnnek, felszívódnak.

A növekvő, egyre inkább panaszokat okozó ciszták műtéti megoldást igényelnek. Legegyszerűbb és legkíméletesebb megoldás a ciszta leszívása (punkciója). Erre csak az egyszerű, csak folyadékot tartalmazó ciszták esetében van lehetőség. Hátránya, hogy ilyen esetben a cisztafal mindig visszamarad, gyakori a kiújulás esélye.

Sokkal inkább jelent végleges megoldást a tömlő eltávolítása, melyet ma már leginkább hastükrözéses (laparoszkópos) úton történik. Ha valamilyen okból ez a módszer mégsem kivitelezhető, akkor hasműtétetre (laparotómia) kerül sor. Természetesen a megfelelő kezelési módszert mindig egyénre szabottan és alapos kivizsgálást követően választják ki.

(Dr. Szilvási Ferenc, nőgyógyász)