• Önkéntesként Afrikában
        ildiko blogja

        Jól élünk

        Itt ugyanis most, a szárazságra és az újabb betakarításra várva, a vidéki ember élelemkészlete teljesen kiapadt.. Így jobb híján mindenki csak a cukornádat rágcsálja. És ahogy köpködik ki a háncsát miután kiszívták belőle a nedvet, az utakat mindenhol a letépett cukornád maradványok borítják. Persze, hogy azért ne legyen ilyen kerek a történet, nem mindenkinek tellik még erre sem, volt aki már úgy jött oda hozzánk hogy vegyünk neki egy szálat. És milyen átkozottul szarul érzi magát ilyenkor az ember, de nem vehetünk meg mindent mindenkinek?

        Egy érdekesség, ami feltűnt mostanában hogy meglepően sok albínót lehet látni az utakon, főleg Lunzu körül. Lehet hogy a világon mindenhol ennyien vannak, csak itt jobban kitűnnek a tömegből, nem tudom. De úgy látom hogy teljesen elfogadják őket az emberek, nincsenek kiközösítve. És rájuk sosem kiáltják hogy azungu. Kíváncsi lennék hogy hogyan magyarázzák el a különbséget a felnőttek a gyerekeknek a malawi, a fehér és az albínó ember között. Jó kérdés.

        Ha már a születési rendellenességeknél tartunk, láttam egy olyan férfit is, akinek a jobb karja akkorára volt nőve mint maga a teste, hosszában és körfogatában is, és leért majdnem a bokájáig. Elég sokkoló volt, de nem mertem sokáig mustrálgatni?Nem tudom ez a jelenség mennyire függ össze Afrikával, de azt gondolom mindenképpen összefügg az itteni fejletlen orvosi ellátással.

        És egy nem éppen születési rendellenesség, inkább beleszületési szerencsétlenség:  az óvoda megnyitóján az egyik anyukán (akinek ahogy később kiderült, már 5 gyereke van), elöl és hátul is csüngött egy-egy kis újszülött bébi. Olyan picik voltak, mintha tegnap születtek volna. Aztán ahogy beszédbe elegyedtünk, kiderült hogy a lurkók már 5 hónaposak!!! Ikrek, de szegények olyan súlyosan alultápláltak, hogy nem sok esély van rá hogy megéljék a hatodik hónapot :( A lábaik pont olyan vastagok voltak mint a kisujjam. Egy képet csináltam róluk,de nem akartam katasztrófa-turista lenni, és lehet jobb is ha nem ilyeneket nézeget az ember nap mint nap. Hát, ezután méginkább rosszul érzem magam ha a szupermarket megtömött polcai közt andalgó jómagamra gondolok.