• Önkéntesként Afrikában
        ildiko blogja

        Út az ismeretlen Afrikába

        November 14.

        Az afrikai kalandunk csütörtök hajnal 4-kor kezdődött, mikor az angol felkészítő iskola hideg falai között megcsörrent az ébresztőóra.

        Tekintve, hogy a 8 hónapos afrikai útra kalibrált csomagjaink lefölözése 20 kilóra elég sokáig tartott és csak hajnalban kerültünk ágyba, a korai ébresztőt meglehetősen zokon vettük.

        Londonból először Qatar-ba, onnan pedig a Dél-Afrikai Köztársaságba, Johannesburg-ba repültünk, csudagépekkel, csuda kedves személyzettel, akik kvázi óránként tömték belénk az enni és innivalót. A Johannesburgi reptér tisztaságában, szervezettségében az európaiakat fölényesen veri, még így is, hogy óriási mennyiségű járat elosztója Afrikában.

        Megérkezésünk után búcsút vettünk a Mozambikba tartó csapattársainktól. A reptéren minden és mindenki gyanús volt, annak ellenére is, hogy a falak között egyáltalán nem lehetett érezni, hogy Afrikában vagyunk. Ezért is történhetett meg hogy szomjúságunkat oltandó a luxus mosdókban töltöttük fel kulacsainkat, és csak az első terjedelmes meghúzás után ötlött az eszünkbe, hogy már a fekete kontinensen vagyunk...

        Hát, lesz még mibe belejönni. Pár órácska várakozás, és rá egy órás késés után beszállhattunk a Malawi airlines korábbiakhoz cseppet sem hasonlító gépére, ami igazából a már nálunk is forgalomból kivont volán buszokra emlékeztetett.

        Az első csicsewa szó

        Itt már felfedezni véltünk egy-egy csicsewa szót, ami Malawi hivatalos nyelve, és már mi is egy leckényi komoly tudással bírunk belőle. A reptéren ránktörő éhségünket a repülőn egy darabka magyar kolbásszal ütöttük el, bár én igen kellemetlenül éreztem magam, hogy a malawi emberek mellett ülve illatozó kolbászt eszek…

        A párom, V. próbált nyugtatni azzal, hogy ők az elit, akik maguk is hozzájutnak finom falatokhoz, de valahogy nem tudott meggyőzni, így csak sebtiben tömtem be a részemet, hogy minél rövidebb ideig érezzék az illatát és minél rövidebb ideig furdaljon a lelkiismeret.

        Épphogy befejeztük, elkezdték felszolgálni az ételt, ami felettébb meglepett minket, tekintve, hogy egy 2 órás úton Európában nem szoktunk ehhez hozzá. Itt is minden guszta volt, bár én sokat dilemmáztam, hogy vajon honnan van, hogyan készítették el, és mert amúgy is már tele ettem magam, inkább lemondtam a Malawi Air eme juttatásáról.

        Majd bő 2 óra múlva megpillantottuk Malawi tájképét, ami dombjaival, elszórt házaival, facsoportjaival őszintén szólva elkápráztatott minket. A landolásnál sokáig úgy tűnt, hogy a poros semmibe fognak minket letenni, de az utolsó pillanatban feltűnt az aszfaltréteg, ami nem lehetett túl hosszú a fékezés erejéből ítélve.

        A malawi repülőteret megpillantva hasított belénk először az érzés: megérkeztünk Afrikába, a helyre, ahova egy éve készülünk...

        Reptér, a semmi közepén

        A reptér a teljes semmi közepén lett kialakítva, maga az épület pedig egy kisebb magyar falu vasútállomásával vetekedett.

        A gépek érkezését egy hangárnyi nyitott teraszról lehet csodálni, ami garantáltan tele is van mindig bámészkodókkal, gyerekekkel, akik talán arról ábrándoznak, hogy egyszer ők is ezzel a repülő csodával térnek vissza sikeres üzletemberként a családjukhoz.

        Angliát elhagyva az idő folyamatosan melegedett az utunk során, de egyértelműen Malawiban tetőzött, este 6 körül úgy 30 fokkal fogadott minket. Érkezésünkkor a szervezet két malawi alkalmazottja várt minket.

        Kisebb ügyintézés után a koromsötét reptér előtt bepakolásztunk a 2 autóba, és a koromfekete utakon elindultunk, valamerre. Az utak mentén emberek tömegei ballagtak, stoppoltak, üzleteltek, és az egész hangulat valahogy félelmet ébresztett bennem. Valószínűleg a közvilágítás sokat dobott volna a megítélésemen.

        Két egymás mellett egyszerre lerobbant teherautó miatt úgy egy órát vesztegeltünk az úton, majd egy városka, Blantyre egyik utcájában egy hostelnél ért véget az utunk.

        A tusolóból langyoska víz csordogál...

        Az ágyak felett lóg a szúnyogháló, bár feltételezem nincsenek rovartirtóval kezelve, és talán az ujjnyi lyukak sem segítenek a kis dögök visszatartásában, de hát csodák nincsenek.

        A tusolóban hajszálvékonyan csordogál valami langyoska víz, de ez is szuper hogy van, a lavorral pedig nem most találkozunk először, szóval gondok ezzel nem lesznek.

        A vízkészletünket viszont elfelejtettük feltölteni, így a maradék 1 decit testvériesen elosztva beadagoltuk a napi malária gyógyszerünket, beizzítottuk a ventillátort, ami csak kisebb technikai trükkökkel és némi kompromisszum árán hajlandó berregni kicsit, mi pedig nagyokat lélegezve próbáljuk az éjszakát eltölteni…