Szuperbaktérium téma

Szuperbaktériumok - Az orvostudomány egyik legnagyobb kihívása

WEBBeteg - Dr. Pék Tamás, infektológus - 2019-09-01 15:05
Szuperbaktérium
A penicillin Fleming általi felfedezése 1928-ban, majd rutinszerű gyógyszerként való bevezetése 1941-ben indította el a különböző baktériumok örökítő anyagaiban is azokat a változásokat, melynek következményeként mára multi drug rezisztens kórokozókról, vagy ahogy a köznyelv nevezi, szuperbaktériumokról beszélhetünk, mely az orvostudomány egyik legnagyobb kihívása lesz a XXI. században.

Újabb és újabb szereket fejlesztünk, de a kórokozók ellenünk dolgoznak

WEBBeteg - Végh Márton, újságíró-szerkesztő - 2017-09-25 11:25
Szeptember elején a világ minden tájáról érkeztek szakemberek és orvostanhallgatók Magyarországra, hogy az antimikrobiális rezisztenciával kapcsolatban tanácskozzanak. A rendezvény lebonyolításáért felelős szervezet egyik tagjával, Farkas Ferenc Balázzsal beszélgettünk.
Új, ígéretes gyógyszercélpont merült fel a baktériumok elleni küzdelemben. Az antibiotikum-rezisztencia korunk egyik legsúlyosabb egészségügyi problémája. Az ELTE-MTA Lendület Motorenzimológiai Kutatócsoport cikke a PNAS-ben jelent meg.
A legveszélyesebb szuperbaktériumok toplistáját állította össze az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, ezek az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok óriási veszélyt jelentenek az emberi egészségre.

Antibiotikumok: a felelős használatuk életeket menthet

WEBBeteg összeállítás - 2015-11-18 13:11
Olyan szuperbaktériumok fenyegetik az emberek egészségét, amelyekre nincs vagy alig akad gyógyszer. Ezek a baktériumok ellenállnak az antibiotikumoknak és ellehetetleníthetnek olyan fontos orvosi beavatkozásokat, mint például a rákos betegek kezelése vagy a szervátültetések.

Kórházi fertőzések: a mobiltelefonok is terjesztik

Független Hírügynökség - 2009-03-09 04:50
Az kórházi személyzet mobiltelefonjai tele vannak kórokozókkal. Sokszor még a rettegett kórházi szuperbaktérium, a gyógyszerekre nem reagáló MRSA is ott van a készülékekeken, állapították meg török kutatók.

Ellenálló szuperbaktérium terjed a kórházakban

Független Hírügynökség - 2008-11-18 09:50
Egyre jobban terjed a kórházakban egy újabb szuperbaktérium, az Acinetobacter baumannii, és rendkívül nehéz védekezni ellene, hívja fel a figyelmet egy görög tanulmány, amely kedden jelent meg a Lancet című brit orvosi hetilapban.