• Pánikbeteg vagyok
        Vica blogja

        szorongás..

        Hát, igen-itt van, kérés és hívás nélkül, mint oly sokszor! Ma idehaza voltam a srácaimmal, apa dolgozott tehát ismét fél családi életet éltünk mint szoktunk. Gondoltam pihenek, de a házimunka nem tűrt halasztást. Ám azért fél 10-ig ágyban voltunk a srácokkal és társasoztunk. Szorongás velem volt egész nap, kísért és kísért. Ha a cigaretta elhagyása miatt jött vissza ilyen erősen, hát kibírom. de az tény, hogy akkor is 5 éve tart ez az állapot. Nem gyógyultam meg ezt tudom. Már gyerekkoromban is szorongtam, főként miután nagymamám és az idősebb rokonok meghaltak. Nagymamámat láttam gyerekként, egy másik rokonomhoz, pedig egy felelőtlen felnőtt kivitt a halottasházba 7 évesen, átvenni az elhunytat. Soha nem felejtem el. Sokszor vigyáztak rám idős emberek szomszédok, rokonok, mikor apám és anyám dolgozott, ám én éjjelente figyeltem a szuszogásukat, s ha felébredtem réműlten néztem meg, hogy élnek-e még.

        Haragudtam miatta a szüleimre, s mindent elkövettem, hogy figyeljenek rám, hisztiztem, dührohamot produkáltam 7-8 évesen, tiltakoztam mások felügyelete ellen. Abszolút úgy éltem meg, hogy nem kellek nekik ezért ide-oda passzolnak. De tudom, bár későn felnőtt fejjel értettem meg, hogy nem akartak egyedül hagyni, mert tudták, hogy félek,(egyszer mikor munkából jövet-menet hajnalban váltották egymást, 1 órára egyedül maradtam amikor óriási vihar tört ki, s az ablak alatt kuporogva, segítségért kiáltozva vártam, hogy apu megjöjjön) s ettől a félelemtől akartak óvni. Ők nem tudták, hogy az első haláleset után amit gyerekként megéltem, rá jöttem, hogy ők is halandók, ráadásul a társaim szüleihez képest jóval idősebbek is. Késői gyerek vagyok, testvéreim családosok voltak, mikor én még óvodás, így szinte egykeként nevelkedtem. Sokszor, mikor tovább ágyban maradt anyám a szokásosnál, réműlten figyeltem minden rendben van-e? Ez apám halála után jött ismét, akkor felelevenedett bennem a halandóság. De akkor még ott volt anyám, aki elterelte a gyászról a figyelmemet. Ma már egyik sem él, apu 14, anyu 5 éve ment el. Fáj...azóta felnőtt lettem, s a sors iróniája még élhettek volna, s ez pedig dühít! 63 és 65 évesen haltak meg! Mindkét szülőmnek él még az idősebb testvére, sőt az összes testvére.

        Szóval szorongásom okait feltárom magamnak eme írásban. Hátha segít, nem tudom. Ezekről még soha nem beszéltem senkinek, de azt hiszem ezt a témát még folytatom magamnak.

        Nem szeretnék tovább szorongani, elég volt!



      • Blog leírása

        Hát igen, kimondtam végre...Nehéz, hisz egyedül vívom meg a csatáimat, mint ahogy most is teszem! Egyedül, mint ahogy most is.
        Látogatás: 8470 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

      • Archívum

      • Hirdetések