Fionaságom története

Blog: Fiona levele - Szerző: csocsoszan

 Ha azt kérdezitek tőlem, hogy miként lettem Csocsoszánból Fiona , hát íme a válaszom:  akaratlanul.  Azt ugye tudjátok, hogy a Csocsoszán név japán jelentése pillangóasszony. Azt is tudjátok, hagy a pillangóság előélete a lárvaság. A lárvából pedig miután pillangó lesz, már többé sohasem lesz lárva. Inkább meghal, ha ez a sorsa., márpedig minden pillangónak ez lesz a vége. Csak ezt ő még nem tudja. Azt hiszi, hogy a pillangóságból majd angyallá változik, de nem így lesz.  Egykor magam is lárva voltam, egy beteges, fájdalmakba búrkolózott, ám jobb napokra váró lárva. Aztán pillangó lettem. Szép, kecses, elegáns de ugyanakkor  továbbra is beteg és boldogtalan. Mindegy, gondoltam, majd jön a halál s utána angyallá változom. A halál jött, beintett nekem és azzal elment. Én pedig angyal helyett, egyelőre Fionává változtam.(Tudjátok, a Shrek-ből.) Egy olyan Fionává lettem, aki a szteroidoktól  két hónap alatt harminc kilót hízott, botra támaszkodik , tíz éve nem járt ki a házból, élete nagyrészét kórházban tölti,  és megriad, ha ismerős jön látogatóba, mert általában nem ismerik fel. Ő sem igen ismer már senkit. Ettől függetlenül mégsem adja fel a reményt, hogy egyszer angyallá változik. Ennek érdekében aztán minden lehetséges dolgot elkövet, amely ehhez közelebb viszi. Főképpen meg szeretne barátkozni mostani énjével és nagyon akarja szeretni azokat, akik hozzá hasonlítanak. Súlyban és lélekben. Akárcsak ha testvérek lennének- akárcsak ha testvérek lennénk.  De ebből ennyi elég! Most zárom levelem, és majd folytatom, sokkal de sokkal jobb történetekkel. Megígérem.