Magas pulzus, mit tegyek?

Tisztelt Doktornő! Néhány hete magas vérnyomás problémám kezdődött, s pár nap múlva már a pulzusom is felszökött, 2 napig kb. 130-ig nyugalmi helyzetben, majd 176-ra. Eközben gyomorvírusos betegségem is volt. Kardiológiai, belgyógyászati vizsgálaton, ultrahangon és a laborban jók az eredményeim. Az először felírt gyógyszereket a héten lecserélték Covercadra és Nebivololra. A Nebivolol javasolt adagja 2*fél szem, viszont ha reggel beszedem a fél szemet, estig alacsony a nyugalmi pulzusom. Elhagyhatom a második adagot? Illetve ha délután mégis felszökne, bevehetek még egy fél szemet, akár esetenként? Másik kérdésem az lenne, hogy mivel a gyógyszernek köszönhetően beállt a vérnyomásom, szükség van további kivizsgálásra? Mióta szedem, egyszer-egyszer néhány másodpercre megszédülök, egyébként jól érzem magam. A harmadik kérdésem az lenne, miért ugorhat ki a pulzus 170-re? Aggodalomra ad okot ez az érték? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Dunás-Varga Veronika válasza magas pulzusszám témában

Kedves Kérdező, a gyógyszer dózisának módosítása az azt felíró orvos hatásköre. Véleményem szerint ha fél szemmel is elérhető a normális pulzustarotomány, szedjen annyit, de rendszeresen ellenőrizze a pulzusát. Az eseti bevétel nem a legjobb megoldás., Mint írta az eddigi eredményei rendben vannak. Szívultrahang, szemészeti vizsgálat jöhet szóba még a felsoroltakon kívül. Igen a 170 pulzus rettenetesen magas, ha tartósan fordul elő, az aggodalomra adhat okot. Sok kórkép járhat magas pulzusszámmal, leggyakrabban előfordul pl pajzsmirigy túlműködés, PSVT esetén.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2024. május 10.

Kérdések és válaszok: Magas vérnyomás (Hipertónia)

Pulzusszám 4 éves kislány
Kedves Doktornő! A kislányom májusban lett 4 éves! A védőnői vizsgálaton 125- ös pulzust mertek neki, akkor azt gondoltuk, hogy biztosan nagyon izgult. Azóta...
Miért magas a pulzusom?
Tisztelt Doktor Úr / Nő! 24 éves férfi vagyok. Két hónapja a háziorvosom magas nyugalmi pulzusra (100 volt fekve) felírt béta blokkolót - Bisoprolol Sandoz (5...
Ritmusszabályozó
Tisztelt Doktornő! Egy fél szem Sobycor-t (2,5mg) kell szednem reggelente, mitralis prolapsus, magas pulzusszám miatt. Most kb. 5 hetes terhes vagyok....
Szív problémák?
Tisztelt Doktor Úr/Hölgy! Nagyjából lassan 2hónapja küzködöm különböző tünetekkel . Az egész gyomorpanaszokkal indult, görcsök, hasmenés, hányinger.. Ezeket...
Magas pulzus, mellkasi szúrás
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 20 éves férfi vagyok, 1-2 hetente használtam kannabiszt stressz csökkentésére. Januárban az egyik használat után egyből észrevettem,...
Nyugalmi pulzus
Tisztelt Doktor úr/Nő.Ülő munkát végzek és nyugalmi állapotban a pulzusom 60-90között mozog. Elkezdtem futni, hogy egézségesebb életmódot folytassak és 1 óra...