• Hogyan működnek a terhességi tesztek?

        Szerző:
        WEBBeteg

        A múlt században alkalmazott béka-teszt óta az orvostudomány jelentős fejlődést ért el a terhesség kimutatására alkalmas eszközök terén is. A kismamák napjainkban akár már a magzat beágyazódásának idejétől tudomást szerezhetnek az új élet kezdetéről. A korszerű terhességi tesztek azonban legalább annyi örömet okoztak már, mint csalódást.

        Terhességi teszt-történelem

        Az ókori egyiptomiak a terhes nők vizeletéből – búzára, árpamagra locsolva azt – következtettek a terhesség kimenetelére, a magzat nemére. Még ennél is bizarabb benyomást kelt a következő leírás, mely szerint a terhesség megállapítására egy hagymagumót nyomtak mélyen a páciens húsába. Pozitív eredménynél a hölgy bőre a beavatkozás hatására határozottan illatosnak tűnt.

        Hirdetések

        Az 1900-as évek elején különösen gyakori eljárás során a terhes nő vizeletét a béka bőre alá fecskendezték. A terhességet igazolta, ha a vizeletében található hormontól a békánál ovuláció következett be. Az 1970-es évektől fokozatosan elterjedtek az első, kémiai módszereke alapuló terhességi tesztek, melyek a terhességben megemelkedett HCG hormon szint kimutatására alkalmasak.

          Terhességi teszt és a terhesség jelei


        A nem tervezett teherbeesés veszélye esetén a bizonytalanság az egyik legidegesítőbb dolog. Figyeljük a testünk minden rezzenését, próbáljuk megfejteni, hogy állapotosak vagyunk-e. A terhesség legismertebb jelei: gyengeség, fáradékonyság, szédülés, hányinger, hányás. De ha jól belegondolunk, ezeket a tüneteket az idegesség, a kétségek közti hánykolódás is okozhatja. Mit tehetünk, hogy megkapjuk a biztos választ? A megoldás a terhességi teszt elvégzése. Terhességi teszt és a terhesség jelei>>

        Hormon-érzékeny tesztek

        Régi idők bizonytalan jóslatai után ma már nem kell a patikában sem sorban állnunk, a korszerű, pár perc alatt elvégezhető terhességi teszteket a drogériákban, üzemanyag töltőállomásokon is könnyedén beszerezhetjük. A vizsgálat elvégzése sem bonyolult, a babára vágyó párok rövid időn belül már le is olvashatják az eredményt.

        Az „egy csíkos” tesztet a „két csíkostól” a HCG hormon jelenléte, vagy épp hiánya választja el. A fogantatástól a magzat beágyazódásáig megközelítőleg két hét telik el. A kismamák rendszerint ezt követően, a menstruáció elmaradása után 4-5 nappal szereznek tudomást terhességükről. A HCG hormon szint is ebben az időben éri el azt a mennyiséget, amely szükséges ahhoz, hogy a teszt pozitív eredményt mutasson.

        Korai öröm

        A HCG a Humán Chorialis Gonadotropin, terhességhez kötött hormon nevének rövidítése, mely csak akkor mérhető, ha a termelt HCG mennyisége elért egy bizonyos értéket. Ez a jelenlegi teszteknél kb. 25 IU (nemzetközi egység)-nél van, ami a fogamzást követő 10-12. napnál következik be. - magyarázza dr. Demjén László, az Oxygen Medical szülész-nőgyógyász orvosa.

          A terhesség jelei


        A terhesség időtartama 40 hét, amit az utolsó vérzés első napjától számolnak. Ennek megfelelően a menstruáció elmaradásakor már 4 hetes terhességről beszélünk (szabályos 28 napos ciklus esetén). A terhességi tünetek tehát körülbelül 4 hetes terhességi kortól észlelhetőek.
        A terhesség jelei>>

        A babára vágyó hölgyek csalódottságát gyakran az okozza, ha túl korán (a menstruáció várható idejét megelőzően) végzik el a tesztet. A mai érzékeny tesztek ugyanis már az úgynevezett preklinikai terhességet is kimutatják, ami adott esetben egy normális vérzés kíséretében elvetél. Hiába tehát a pozitív eredmény, előfordulhat, hogy a magzat valamilyen oknál fogva mégsem ágyazódik be az anyaméhben és a pozitív teszt ellenére a menstruáció akár egy-két hetes késéssel is, de bekövetkezik.

        A kellő időben elvégzett teszt és az így kapott pozitív eredmény sem igazolja egyértelműen a terhességet. A HCG hormon emelkedett értéke ugyanis önmagában nem nyújt megnyugtató választ. Biztosat csak az elvégzett ultrahang vizsgálat után mondhatunk, melynek segítségével kizárhatjuk például az ún. hormon termelő ciszták, vagy méhen kívüli terhesség esélyét is.

        Egyértelmű jelek

        A menstruáció elmaradását több tényező is kiválthatja: a hormonrendszer zavara, fokozott lelki, testi megterhelés és a petefészek kóros működése is okozhatja a ciklus elnyúlását.

         Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt


        Termékeny korú nők, különösen a babát tervező hölgyek esetében természetesen először a terhesség lehetőségét vizsgáljuk. A várandósság klasszikus jelei: reggeli émelygés, a különböző illatokra való érzékenység, a mellfeszülés nem mindenkinél jelentkeznek egységesen.

        Ahhoz, hogy a terhességet biztosan megállapíthassuk, a különböző vizsgálatokat a megfelelő időben szükséges elvégeznünk:

        • a terhességi tesztet reggeli első vizeletből, a menstruáció elmaradását követő 4.-5. napon végezzük el.
        • a menstruáció elmaradásának időszakában magasabb (37 fok körüli) ébredési hőmérséklet is terhesség jele lehet.
        • az ultrahang vizsgálat segítségével a terhesség 5.-6. hetétől, tehát a menstruáció elmaradását követő 3.-4. hét körül a beágyazódás helye és a magzati szívműködés is megállapítható.

        (www.oxygenmedical.hu)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Földimogyoró-allergia

        Dr. Hidvégi Edit

        A tünetek súlyossága az enyhe irritációtól az életveszélyes reakcióig terjedhet.

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Mit kell tudni az esemény utáni tablettákról?

        A fogantatás modern kori definícióját nézve az a petesejt és a spermium találkozásával kezdődik és a megtermékenyített hólyagcsíra méhnyálkahártyába történő beágyazódásával végződik, terhességről csupán az ezt követő időszakban beszélhetünk (amikor tényleges fizikai kapcsolat alakul ki a nő szervezete és a már beágyazódott csíra között).

        Terhességi teszt és a terhesség jelei

        Mit tehetünk, hogy megkapjuk a biztos választ: terhesek vagyunk-e vagy sem? A legbiztosabb és leggyorsabb megoldás a terhesség tüneteinek jelentkezése előtt is használható terhességi teszt elvégzése. A terhességi teszt megbízhatósága és az állapotosság első jelei.

        Honnan tudhatom, hogy terhes vagyok?

        A terhesség legismertebb jelei: gyengeség, menstruáció kimaradás, fáradékonyság, szédülés, hányinger, hányás. De ha jól belegondolunk, ezeket a tüneteket az idegesség, a kétségek közti hánykolódás is okozhatja. Mit tehetünk, hogy megkapjuk a biztos választ? A megoldás Clearblue Digitális Terhességi Teszt elvégzése. (x)

        Vizeletteszt a rák kimutatására? A jövő ezt mutatja!

        A rákot percek alatt kimutató papíralapú tesztet fejlesztettek ki a Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói, akik egereken sikerrel próbálták ki az új eljárást. A rák jelenlétét vizeletmintából kimutató teszt nagyban hasonlít a gyógyszertárakban kapható terhességi gyorstesztekhez. Valóban kimutatható a rák a vizeletből?

        Melyek a terhesség legkorábbi jelei? - Az orvos válaszol

        Szeretném megkérdezni,hogy melyek a terhesség legkorábbi jelei? Azt tudom, hogy hányinger, hányás, rossz közérzet. Még milyen tünetek lehetnek? Hány hetesen érzi a kismama a babát először? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

        A Detego HCG Terhességi Önellenőrző Teszt

        Terhes vagy nem terhes? - ez a kérdés sokszor felmerül a reményekkel, kételyekkel, és bizony idegőrlő várakozással töltött idő során, míg a következő menstruáció ideje elérkezik. A Detego HCG Terhességi Önellenőrző Teszt a terhességet nagy biztonsággal mutatja ki már a fogantatás 10. napján, azaz már azelőtt, hogy a menstruáció esedékes lenne. (x)

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA