• C- és E-vitamin - nem mindig hasznosak!

        Szerző:
        WEBBeteg

        Egy hosszú ideig tartó, nagy betegkör bevonásával végzett vizsgálat bebizonyította, hogy sem a C-, sem pedig az E-vitamin önmagában nem segít a szívrohamok megelőzésében. Számos kedvező tulajdonságuk ellenére tehát ezen a vizsgán megbuktak.

        A közelmúltban került napvilágra az egyik legnagyobb, két vitamin hatásával foglalkozó tanulmány nem túl kedvező eredménye. A nyolc évig zajló, több mint 14.000 50 évnél idősebb férfi bevonásával végzett vizsgálat arra mutaott rá, hogy sem a C-, sem pedig az E-vitamin nem segít a szívérrendszeri betegségek megelőzésében, a szívrohamok kivédésében.

        Hirdetések

        A vizsgálat során 4 csoportra osztották a férfiakat. Az első csoport 400 NE E-vitamint, a második 500 mg C-vitamint kapott. A harmadik csoprt tagjai mindkét vitamint szedték a vizsgálat ideje alatt, a negyedik csoport viszont csak placebot, vagyis hatóanyag nélküli tablettát  kapott.

        Önmaguk nem segítenek

        A vizsgálatban résztvevő kutatók kicsit aggódtak az E-vitamint szedő csoport tagjai miatt, hiszen korábban e vitamin kapcsán már kimutattá, hogy fokozza a vérzéses stroke kialakulásának valószínűségét, és a C-vitamin kapcsán is napvilágot láttak olyan eredmények, melyek arra utaltak, hogy a vitamin elősegítheti bizonyok tumorok kialakulását.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A vizsgálat eredménye egyértelművé tette, hogy csupán ezen vitamonik szedésével nem előzhetjük meg a kardiovaszkuláis betegség kialakulását, ugyanis a szívrohamok előfordulása és a szív-érrendszeri megbetegedések kialakulása ugyanolyan gyakori volt a vitamint szedő, illetve a hatóanyag menetes placebo tablettát kapó csoprtokban. Ráadásul az E-vitamint szedő férfi csoportban lényegesen gyakrabban alakult ki vérzéses stroke, mint az összes többi csoportban.

        A vizsgálat eredmény tehát egyrészt felhívja a figyelmet a vitaminok esetleges veszélyeire, másrészt pedig rámutat arra, hogy pusztán ilyen jellegű készítmények eszdésével nem előzhetjük meg a népbetegségnek számító szívbetegségek kialakulását. A megelőzésben továbbra is az egészséges életmódon, a helyes táplálkozáson és testmozgáson marad a hangsúly!

        Forrás: WEBBeteg
        Cs. K., fordító; cnn.com
        Lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Váltsunk életmódot!

        SPAR

        Vegyen részt Ön is a SPAR Életmódváltó Programjában! Tudjon meg többet! (x)

        Így hat ránk a ginzeng

        T. Zs., fordító

        Melyik növény is ez pontosan? Mit érdemes tudni róla? Mikor érdemes alkalmazni?

        Milyen az egészséges kenyér?

        Napi 20 dekagramm - átlagosan ennyit eszünk belőle. Ön figyel az asztalára kerülő kenyér minőségére, tápanyag-összetételére, vagy csak...

        A brokkoli élettani hatásai

        A napjainkban divatos szuperélelmiszerek egyik tipikus képviselője a brokkoli. Érdemes közelebbről megvizsgálni, hogy a neki tulajdonított...

        A szívrohamot túlélők félnek a szextől

        A szívrohamot túlélők általában kerülik a szexet, mert attól tartanak, hogy az megöli őket – állítják amerikai kutatók.

        Az infarktus kezelési lehetőségei

        A szívinfarktus a szívet tápláló koszorúerek valamelyikének elzáródása és az elzáródott ér által ellátott szívrész (szinte mindig a...

        A dohányzás káros hatásai

        Aki dohányzik, számos káros tényezőnek és következményes negatív hatásnak, betegségnek teszi ki magát. Valójában minden dohányos...

        Hasizom-erősítés másképp - haladóknak

        A következő gyakorlatsorok a négy részes Hasizomerősítés másképp sorozatom befejező, egyben legnehezebb része. Kizárólag akkor végezze...

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.