• Étrend és a bélbaktériumok

        Szerző:
        WEBBeteg

        Az iparosodott országokban világszerte elhízásjárvány dúl, mialatt a szegény nemzetek lakossága, különösen a gyermekek, súlyos alultápláltságban szenvednek. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy mindkét állapot részben a bélrendszerben élő mikrobákkal állhat összefüggésben, amelyek segítenek az olyan élelmiszerek lebontásában, amelyeket a szervezetünk különben nem tudna megemészteni.

        A Washington Orvostudományi Egyetem kutatói Jeffrey Gordon vezetésével az étrend összetevői és a bélbaktériumok közötti dinamikus kapcsolatot vizsgálták. A Science Express május 19-i számában megjelent első tanulmányukban arról számoltak be, hogy előre tudják jelezni, hogyan váltakoznak az emberi bélbaktériumok bizonyos élelmiszerek, például a sárgarépa, a borsó, a csirke hatására.

        Második, a Science folyóirat május 20-i számában közzétett tanulmányukban kimutatták, hogy a bélbaktérium közösségek az emberekben és különböző állatokban, például a zsiráfokban, a páviánokban és az oroszlánokban, alapvető funkciókat végeznek, amelyeket nagymértékben befolyásol az, hogy az állat húsevő, növényevő vagy mindenevő.

        Hirdetések

        Most kezdjük megérteni, hogyan alakítják az egyes étrendek és az étrendek összetevői a bélbaktérium közösségeket  Ez segít utat nyitni a különböző kultúrákban élő emberek táplálkozási igényeinek megértése és az élelmiszerek tápértékének javítása felé – számolt be Gordon.

        Meglepően eredményes modellezés

        Immunrendszer, bélflóra, probiotikum, prebiotikum


        Immunrendszerünk soha nem szűnő működése életünk fontos biztosítéka. Sejtjei folyamatosan fésülik át szervezetünk minden részét, hogy a kórokozók és idegen anyagok hatásaitól megvédjen minket. Életmódunkkal, táplálkozásunkkal, döntéseinkkel ezeket a folyamatokat segítjük vagy hátráltatjuk. Orvosszemmel a fogalmakról>>

        Az első kísérletben 10 emberi bélbaktériumot juttattak be steril körülmények között nevelt egerekbe. A fajok az emberi bélrendszerben előforduló négy leggyakoribb baktériumtörzshöz tartoztak. Ezután az egereknek véletlenszerűen kiválasztott három eltérő étrendet vezettek be két hetes időközökre. A kutatók matematikai modellezéssel jelezték előre az egyes baktériumfajok mennyiségét, miután az egereket az újabb kéthetes étrendre állították át.

        Legnagyobb meglepetésükre a kutatók arra az eredményre jutottak, hogy ha csak a négy finomított étrendi összetevő koncentrációját ismerték, akkor is több mint 60 százalékát meg tudták magyarázni azoknak a variációknak, amelyeket az adott étrend következtében a baktériumfajok mennyiségében figyeltek meg. Azt is meg tudták határozni, mely étrendi összetevők voltak elsősorban felelősek egy adott baktériummal kapcsolatos reakcióért.

        Állandóan más és más ételeket eszünk, és tudjuk, hogy ez befolyásolja a bélrendszerben lévő mikrobák összetételét. Eddig azonban nem tudtuk hatékonyan meghatározni, hogyan befolyásolja pontosan egy adott összetevő vagy élelmiszer a bélbaktériumokat – nyilatkozta a kísérletet vezető kutató.

        Aminosav bontás vagy építés a táplálék fűggvényében

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A második kutatás során a szakértők a St. Louis-i és a San Diegó-i állatkert 33 emlős fajának székletmintáiban szekvenálták a bélbaktériumokat. Az emlősök bélrendszerében élő baktériumfajok azonosításán kívül a baktériumközösségekben jelen lévő géneket és azok működését is felderítették.

        Az állatok között jelentős eltéréseket találtak a bélbaktérium fajokat illetően, de sok olyan bakteriális gént mutattak ki, amelyek az összes állat emésztő szervrendszerében előfordult, és csak a mennyiségüket tekintve tértek el egymástól attól függően, hogy az állat húsevő, növényevő vagy mindenevő.

        A húsevők bélbaktériumai a fehérjék építőköveinek, az aminosavaknak a lebontására specializálódnak. A növényevőkben viszont a baktériumok az aminosavak felépítésére specializálódnak.

        A kutatók azt is kimutatták, hogy az emberi bélrendszerben az étrend befolyásolja a bélbaktérium közösségeket. A baktériumok funkciója attól függően váltakozik, mennyi fehérjét fogyaszt az adott személy, a baktérium fajok pedig aszerint térnek el, mennyi rostot fogyaszt az illető.

        (Medipress)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Koleszterincsökkentés

        Dr. Vajda Orsolya

        Mi alapján választ gyógyszert az orvos? Mennyi ideig kell szedni?

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Az antibiotikum indokolatlan szedése növelheti az allergia kialakulásának az esélyét

        Az antibiotikumok nagyon sok hasznos bélbaktériumot is elpusztítanak, amiknek a hiánya komoly gondot okoz az emésztőrendszerben. Mivel az immunrendszer egyik központi helye a bélrendszer, a gyerekkorban sokszor felborított bélflóra sok esetben felnőttkorban növeli az allergiás megbetegedések kialakulását.

        A probiotikumok egészségügyi előnyei - Tények és kutatási eredmények

        A probiotikumok olyan jótékony mikroorganizmusok, amelyek védőhatást biztosítanak bizonyos kórokozókkal szemben, és amelyek számos élelmiszerben is megtalálhatóak. A probiotikumokról úgy tartják, hogy a bélflóra kiegyensúlyozása által igen fontos szerepet játszanak a megfelelő bélműködés és emésztés fenntartásában.

        A hashártyagyulladás (peritonitisz) és tünetei

        A hashártya egy vér- és nyirokerekkel sűrűn átszőtt szövet, mely egyrészt a hasfal belső felületén hoz létre bélést, másrészt a hasüregben elhelyezkedő szerveket is bevonja. A hashártya teljes felszíne mintegy 2 négyzetméter.

        Diszbiózis, a bélflóra egyensúlyának zavara

        Diszbiózist a jótékony baktériumok alacsony mennyisége, valamint a káros baktériumok, gombák vagy paraziták elszaporodása okoz. Az elmúlt tíz évben a bélrendszeri diszbiózis előfordulási arányának drámai növekedése figyelhető meg, melyben a környezeti- és életmódtényezők egyaránt nagy szerepet játszanak.

        Fittség és a menopauza

        A menopauzát átélő és az azon átesett nőknek is van lehetőségük a súlyukat megtartani, sőt, akár még át is alakíthatják az izom-zsír arányukat a kívánatos irányban.

        Megnövekedhet a gyulladásszint a szervezetben a telítettzsírsav-fogyasztás következtében

        Egyre több kutatás bizonyítja, hogy a telített zsírsav fogyasztása mennyi mindenben árt a szervezetnek. Az elfogyasztásuk után egyes bélbaktériumok elhalnak és lipopoliszacharidok keletkeznek, amik a bélfalon keresztül bejutnak a véráramba és gyulladást keltenek a szervezetben.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA