• Magnézium, a memóriajavító

        Szerző:
        WEBBeteg

        Az agyban a megnövekedett magnéziumszint javítja a rövid-és hosszú távú memóriát, fejleszti a tanulási képességet – legalábbis ezt tapasztalták állatkísérletek során az idősebb és fiatalabb egereknél egyaránt.

        A kutatók eredményei arra engednek következtetni, hogy a megnövekedett magnézium bevitel javítja a kognitív képességeket, míg az életkor előrehaladtával tapasztalható memóriagyengüléshez többek között az alacsony magnéziumfogyasztás is hozzájárul.

        Az étkezési szokások nagymértékben kihatnak a kognitív képességekre. Az olyan élelmiszerek, melyek pozitívan hatnak a szinapszisokra (a neuronok közötti kommunikáció színhelye) segítik a tanulási folyamatokat, javítják a memóriát és megelőzik a kognitív funkciók romlását az életkor előrehaladtával.

        Hirdetések

        A pekingi Csinghua Egyetem Memória és Tanuláskutató Központjában végzett kísérletek vezetője, Guosong Liu professzor elmondta, hogy a magnézium a szervezet számos szövetének, így az agynak a működéséhez is elengedhetetlenül fontos. Mivel azonban a hagyományos módon nehéz hozzájutni, mivel csak kevés élelmiszerben megtalálható, a kutatáshoz egy új magnéziumvegyületet, a Magnézium-L-treonát (MgT) használták. Azt tapasztalták, hogy az agy  megnövekedett magnéziumszintje hatására jelentősen javultak a kognitív funkciók, a tanulási folyamatok és a memória, valamint növekedett a működő szinapszisok száma is, mely kiemelt fontosságú a tanuláshoz. 

        Csak óvatosan!

        A kutatók ugyanakkor mindenkit intenek attól, hogy nagy dózisban fogyasszon magnéziumot, hiszen az emberi szervezetre gyakorolt hatások tisztázásához még további kutatásra van szükség, annak ellenére, hogy az egerek agya nagyrészt hasonlóan működik az emberekéhez.

        Vitaminok és nyomelemek


        A magnézium többi hatása, szerepe a szervezetben

        Ismeri Ön a létező összes vitamint? Vagy tudja, hogy melyik vitamin miért jó, vagy éppen rossz a szervezetünk számára? 
        Tudjon meg többet a vitaminokról a WEBBetegen!

        A kínai tudósok azt remélik, hogy ha a további vizsgálatok során is igazoltnak bizonyul a magnézium memóriára gyakorolt pozitív hatása, akkor az jelentős lépést hoz majd az időskori memóriahanyatlás megállításában, sőt, a korral járó betegségek kialakulásának a folyamata is lassítható lenne.

        A magnézium csupán néhány gyümölcsben, a spenótban és más, sötétzöld leveles zöldségekben található meg.

        Liu professzor szerint a vizsgálat azért is fontos, mert az iparosodott világ lakosságának fele magnéziumhiányosnak mondható, ez a hiány pedig a korral előrehaladva tovább növekszik. A napi beviteli mennyiség ajánlott mértéke 400 mg a felnőtt szervezet számára.

        A kutatásról a Neuron című tudományos folyóirat januári számában lehet bővebben olvasni.

        (WEBBeteg - Cs.K., fordító; Forrás: medicalnewstoday; Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Földimogyoró-allergia

        Dr. Hidvégi Edit

        A tünetek súlyossága az enyhe irritációtól az életveszélyes reakcióig terjedhet.

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        A túl sok telített zsírsav fogyasztása károsíthatja az agyműködést!

        Az agyban lévő őssejtek a telített zsírsavaktól károsodhatnak, ami később pszichés tüneteket is eredményezhet. Figyelemzavart, reflexlassulást, de akár depressziót is okozhat.

        Az agy egészsége az egész test épségére és szépségére is hatással van!

        A bőr szépségét vagy öregedését és az agy működését is a nukleáris faktor befolyásolja. Ha ez túl van aktiválva, akkor gyulladás keletkezik az agyban, ezenkívül közel 1200 gén aktiválódását indítja be, amik többek között a bőr öregedéséért is felelnek.

        A szépséghez az agyműködés is hozzájárul!

        A vonzó megjelenéshez egy sziporkázó, eszes, vicces elme is hozzátesz. De mitől lesz valaki okos és szellemes? Egyfelől a genetika és környezeti hatások felelnek érte, természetesen az évekig tartó tanulás is befolyásolja. De a táplálkozásnak is nagy szerepe van az agy működésében. A dió mindennapi fogyasztása például nagy segítség az agyban található idegsejtek megfelelő működéséhez.

        A magnéziumhiány és a túladagolás tünetei

        A magnézium nélkülözhetetlen ásványi anyag a szervezet számára, ugyanis több mint 300 enzim működéséhez szükséges, melyek - többek között - a sejt energiatermelő folyamatait katalizálják.

        Vízhajtót szedek - Mire figyeljek az étrendemben?

        Vízhajtókra (más néven diuretikumokra) több okból lehet szükség, mint például szívelégtelenség, vérnyomásprobléma vagy vizenyő (oedema) jelentkezése esetén rendelheti el az orvos a szedését. Többféle hatásmechanizmusú vízhajtó létezik, melyek eltérően befolyásolják a vese működését, és más-más ionokat engednek távozni a vizelettel, amelyeket adott esetben pótolni kell.

        Napi egy adag zöld saláta fiatalon tarthatja az agyat

        Napi egy adag zöld saláta a kor előrehaladtával segíthet megőrizni a memóriát és frissen tartani az agyat - állítják egy amerikai tanulmány szerzői.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA