Főoldal Betegségek A-Z Életmód Egészségügy Szolgáltatások Orvos válaszol Vizsgáló 2.0 Beteg klub Keresők Tesztek Személyes oldal
WEBBeteg Orvosoktól betegeknek, hitelesen
  • Orvoskereső
  • Gyógyszerkereső
  • Labor vizsgálat

  • Elfelejtette a jelszavát?
  • Regisztráció

Itt jár most: Főoldal Daganatos megbetegedések Cikkek Kevesebben halnak meg méhnyakrákban
      • Kevesebben halnak meg méhnyakrákban

        Szerző: FH

        Három év alatt megduplázódott azoknak a nőknek az aránya, akik részt vettek ingyenes méhnyakrák szűrésen. Így is azonban a 25 és 65 éves korosztálynak csak a 8,6 százaléka vett részt a megelőző programban, ami az Európai Unió 65-70 százalékos arányával összevetve még mindig elenyésző.

        A 3 éve indult, szűrésre ösztönző Liliom program mégis sikeres, hiszen 84 nővel kevesebb halt meg méhnyakrákban 2007-ben, mint egy évvel korábban. 2006-ban 500 nő halálát okozta ez a betegség.

        A Liliom program nyereményjátékkal is igyekszik meggyőzni a nőket, hogy legalább 3 évente vegyenek részt a rákszűrésen. A program indulása, 2005 óta csaknem 50 ezren vettek részt ebben a játékban, akiknek fele soha, vagy csak 5 évnél régebben vett részt szervezett szűrésen - mondta Ábrahám Attila a népegészségügyi programok koordinálásával megbízott miniszteri biztos hétfőn, a Liliom Program 3. szakaszának záró rendezvényén.

        Cikkünk a hirdetés után folytatódik

        Zalában volt olyan település, ahol a program ideje alatt háromszorosára nőtt a szűrésen megjelentek száma, és az is tudható, hogy nem szervezetten, a magánorvosoknál is a nők legalább 20-30 százaléka megy el a szűrésekre. Így is azonban elmaradunk az európai átlagtól, különösen a Skandináv országoktól, ahol 90 százalék feletti az átszűrtség aránya, és gyakorlatilag senki nem hal meg méhnyakrákban.

         Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt
        • Méhnyakrák: hogyan pusztít a HPV?
        • A HPV elleni védőoltás
        • A leggyakoribb hüvelyfertőzések
        • Petefészekciszták
        • A mióma
        • A szeméremtest dagantos megbetegedései
        • Vérzési rendellenességek
        • Chlamydia trachomatis: a leggyakoribb nemi betegség okozója
        • A hüvelygyűrű - Előnyök és hátrányok
        • Méhnyakrák - Kis figyelemmel megelőzhető
        • Mire számíthatunk a nőgyógyásznál?
        • Mit kell tudni a nőgyógyászati küretről?
        • A krónikus kismedencei fájdalom szindróma
        • A 10 leggyakoribb nőgyógyászati tévhit

        Bár a 2005-ös adatok alapján, a program indulásakor reménytelennek tűnt, hogy a magyar nőket meg lehet győzni arról menjenek el a szervezett szűrésre, a halálozások csökkenése bebizonyította, érdemes folytatni - mondta Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége. A Liliom fővédnöke szerint "már csak" az érintett nők 92 százalékát kell meggyőzni a részvétel fontosságáról.

        Dobrev Klára beszélt a nőket fenyegető másik betegség, a diabetes veszélyeiről is. Magyarországon a nők körében drámaian emelkedett a cukorbetegek száma, és ennek egyik oka az elhízás: az utóbbi években a nők átlagderékbősége 4,5 centivel nőtt. A miniszterelnök felesége szerint a legfontosabb az, hogy ráébredjenek a nők, életmódot kell váltaniuk, mert "nincs senki, aki helyettük él majd egészséges életet".

        A Liliom programhoz hasonló kampány indul majd a cukorbetegség megelőzésére, amelyet szintén a méhnyakrák szűrési program fő támogatója a Lilly Hungária Kft. szponzorál - jelentette be Fehér Mihály, a cég vállalati kapcsolatok igazgatója. Valószínűleg ez a kampány és a jövőben is folytatódó Liliom program is részesül abból a 3 évre szóló uniós forrásból, amelynek keretében 900 millió forint áll rendelkezésre a megelőző szűrőprogramok reklámjára.

        A Lilliom hétfői zárórendezvényén átadták a program nyereményjátékának fődíját: egy 1 millió forint értékű két személyes skandináv utazást kapott egy békéscsabai asszony, Erdélyi Istvánné.

        (FH)

        Legutóbb frissült: 2008.04.01 14:18
        Ugrás a cikk elejére
        Címkék: Méhnyakrák, Méhnyakrák-szűrés, Cukorbetegség,
        Forrásainkról | Cikkfelhasználási feltételek | Célkitűzéseink, impresszum
        Hasznára válna a cikk egy ismerősének? Küldje el! Cikk nyomtatása
        Jelentkezzen hírlevelünkre!
        Bejelentkezés
        Regisztráció X
        Elfelejtette a jelszavát?
        WEBBeteg.hu

        Egészség? Betegség?

        Nézze meg a WEBBetegen!

        Ezt olvasta már?

        A gerincdaganatok és tünetei

      • Legfrissebb cikkek
        A gerincdaganatok és tünetei
        Májcirrózisban a világelsők között
        Májrák sajtópályázat: díjazták a WEBBeteg újságíróját
        Familiáris adenomatosus polyposis (FAP) - A vastagbél betegsége
        Génmódosított őssejtek kemoterápia helyett
        További friss hírek a WEBBetegen
      • Önök ajánlották
        Rendkívüli rákellenes hatás egy növényben? A leggyakoribb daganatok első tünetei A B17-vitamin: csodaszer vagy méreganyag? Vastagbélrák és végbélrák - Tünetek Kemoterápia: mérgez vagy gyógyít?
        További friss hírek a WEBBetegen
      • Mi az a fogkő? Hol és hogyan jön létre?
        A magas vérnyomás hatékony csökkentése
        Milyen tünetekkel jelentkezik a napallergia?
        Teendők napszúrás esetén
        • Fogkő
        • Vérnyomás
        • Napallergia
        • Napszúrás

        Aktuális

        Pszichés egészség Felnőttkori befolyásolhatóság és az én határai. Klímaberendezések A klímaberendezés helyes használata. Blogtherapy Egy nővér történetei egy kivételes blogban. Összes friss hír
      •  


        Szóljon hozzá ön is!




        Hozzászólások (0)
      • Mindent a témáról

        Daganatos megbetegedések Daganatos megbetegedések 598 cikk | 11344 regisztrált

      • Infótár
        • Agydaganat
        • Bőrdaganatok
        • Csonttumorok
        • Emlőrák (mellrák)
        • Epehólyagrák
        • Fej és nyak daganatok
        • Gyomorrák
        • Hasnyálmirigyrák
        • Hererák
        • Húgyhólyagrák
        • Hüvelydaganatok
        • Kemoterápia
        • Leukémia, Limfóma
        • Májdaganat
        • Méhnyakrák
        • Melanoma
        • Nyelőcsőrák
        • Petefészekrák
        • Prosztatarák
        • Sugárterápia
        • Szájüregi daganatok
        • Szemdaganat
        • Tüdőrák
        • Vastagbélrák
        • Vékonybélrák
        • Veserák
        • Egészségfigyelő: rák
      • Facebook
      • Partnereink hírei
        Robottechnika Svédországból

        Robottechnika Svédországból

        Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)

        Arcfiatalítás Mátyásföld Klinika

        Arcfiatalítás Mátyásföld Klinika

        Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...

      • hirdetés
      • Az orvos válaszol
        Orvos válaszol

        Dr. Csuth Ágnes
        Orvos tanácsadó

        Regisztráljon és kérdezzen!

        Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdés

        Gyakori kérdések Daganatos megbetegedések témában:

        FNH-félelem Sugárkezelés után gyógyfürdő? Végbélrákot okoz-e a székrekedés?

        További gyakori kérdések a témában

        Vezessen kórlapot!
        Bejelentkezés
        Regisztráció X

      • Címkefelhő
        Rákbeteg Végbélrák Májrák Emlőrák Agydaganat Dohányzás Genetika Tumor Sugárterápia Rákgyógyítás Bőrrák Áttét Szűrés Petefészekrák Daganatos megbetegedés Szájüregi daganat Daganatos betegségek Rák Sugárkezelés Kemoterápia Daganatos megbetegedések Hasnyálmirigyrák Daganat Tüdőrák Daganatos betegség Prosztatarák HPV Vastagbélrák Mellrák Méhnyakrák
      • Kiemelt témák
        Fogamzásgátlás Fogamzásgátlás ›
        Fejfájás Fejfájás ›
        Diagnosztika Diagnosztika ›
        Gyermeknevelés Gyermeknevelés ›
        Stressz Stressz ›
        Fül-orr-gégészet Fül-orr-gégészet ›
        Pszichológia Pszichológia ›
        Allergia Allergia ›
        • Fülzúgás kezelése
        • CT vizsgálat
        • Mammográfia vizsgálat
        • Érelmeszesedés és trombózis
      • Szavazás
         

        Van a munkahelyén klímaberendezés?

        Szavazás állása Korábbi szavazások
      • melanóma szűrővizsgálat szemvizsgálat hallásvizsgálat tünetellenörző
      • Hírek
        Hírlista
        Hírgyűjtő
  • Allergia, immunológia
  • Asztma
  • Autoimmun betegségek
  • Bőrbetegségek
  • Cukorbetegség
  • Csontritkulás
  • Daganatos betegségek
  • Demencia, Alzheimer-kór
  • Depresszió
  • Egzotikus betegségek
  • Elhízás
  • Élősködők
  • Elsősegély, sérülések
  • Emésztőrendszeri betegségek
  • Endokrin betegségek
  • Fejfájás, migrén
  • Fog- és szájbetegségek
  • Fül-orr-gégészet
  • Genetikai betegségek
  • Gyermekgyógyászat
  • Házi betegápolás
  • Hematológiai betegségek
  • Inkontinencia
  • Légzőszervi betegségek
  • Magas vérnyomás
  • Mellrák, emlőproblémák
  • Mozgásszervi problémák
  • Műtétek, sebészet
  • Nemi, fertőző betegségek
  • Neurológiai betegségek
  • Nőgyógyászati problémák
  • Prosztata problémák
  • Pszichés problémák
  • Stroke
  • Szembetegségek
  • Szenvedélybetegségek
  • Szív- és érrendszer
  • Sztóma
  • Urológiai betegségek
  • Vesebetegségek
  • Visszérbetegség
Kiemelt témák

  • FogamzásgátlásFogamzásgátlás
  • PotenciazavarFogászat
  • Képalkotó diagnosztikaKépalkotó diagn.
  • Fül-orr-gégészetFül-orr-gégészet
  • GyerekbetegségekGyerekbetegség
  • AllergiaAllergia
  • DemenciaDemencia
  • FejfájásFejfájás
  • További betegségek kategóriánként és ABC-sorrendben

Életmód témák


  • Csecsemőgondozás, gyermeknevelés
  • Egészséges élet
  • Egészségturizmus
  • Fogamzásgátlás
  • Fogyókúra, egészséges táplálkozás
  • Menopauza
  • Sport és egészség
  • Stressz
  • Szépségápolás
  • Szexuális élet
  • Terhesség, gyermekágy

Kalkulátorok


  • Testtömegindex (BMI)
  • Optimális vérnyomás
  • Energiaszükséglet
  • Pulzusszám
  • Ovuláció kalkulátor
  • Szív- és érrendszeri kalkulátor

Kiemelt témák


  • StresszGyereknevelés
  • SportSport
  • Hajhullás, kopaszodásHajhullás okai

Adattárak

  • Koleszterintáblázat
  • E-számok
  • Receptkereső

Egészségügy és jog


  • Egészségügyi hírekEgészségügyi hírek
  • Jogi esetek Jogi esetek

Ajánlott szolgáltatások

A WEBBeteg által ajánlott, látogatóink számára kedvezményes megrendelést biztosító szolgáltatások.



  • Jelentkezés Jelentkezzen!
    Nálunk kedvez-
    ménnyel rendelheti meg a vizsgálatokat.

  • Még több kedvezmény
  • Synlab laborvizsgálatok
  • - Pajzsmirigy vizsgálat
  • - Nemi hormonok
  • - Nemibetegség szűrés
  • - Allergia vizsgálatok
  • Igényeljen ingyenes balesetbiztosítást!
  • Akciós ételintolerancia vizsgálat
  • Vastagbélrák kockázatfelmérés és szűrés

Az orvos válaszol

TámogatásSzámítunk segítségére! Támogassa az orvos válaszol rovatot!

Kérjük, küldje el a WB szót a következő telefonszámra: 06-90-642-541. Az SMS díja 259 Ft + 27% Áfa (bruttó 329 Ft). A támogatás önkéntes.

  • Bővebben az SMS-küldésről…
  • Orvos válaszol főoldal
  • Gyakori kérdések és válaszok témák szerint
  • Az összes válasz megtekintése
  • A WEBBeteg szakértői
  • KérdésSaját kérdéseim és válaszaim

Egészségügyi adattárak


  • Gyógyszerkereső
  • Orvoskereső
  • Patikakereső
  • Laborértékek
  • Kórházkereső
  • Alapítványok, egyesületek
  • Ügyeletkereső
  • Kórházi várólisták
  • Véradóhelyek
  • Magánklinikák

Az egészséges életért

  • Koleszterintáblázat
  • Receptkereső
  • E-számok
  • Tápanyagtartalom

WEBBeteg lexikon

  • Diagnosztikai módszerek
  • Laborvizsgálati kifejezések
  • Műtéti leírások
  • Pajzsmirigy kérdőív
  • Színtévesztő teszt
  • Diabétesz teszt
  • Csontritkulás teszt
  • Nikotinfüggőség teszt
  • Depresszió teszt
  • Diszlexia teszt
  • Hörghurut, COPD?
  • Alvási apnoe teszt
  • Fogíny egészsége
  • Asztma teszt
  • Alkoholfüggőség teszt
  • Merevedési zavarok

  • További tesztek

Figyelem! Az oldalon található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik a szakszerű orvosi véleményt. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

HONcode Portálunk oldalai meg- felelnek az egészségügyi információk megbízhatósá- gát és hitelességét garantá- ló HONcode előírásainak. Ezt itt ellenőrizheti.


  • Betegségek
  • Életmód
  • Keresők, kalkulátorok
  • Beteg klub: blogok, fórumok
  • Orvos válaszol
  • Egészség tesztek
  • Friss hírek
  • KamaszPanasz.hu
  • Orvosmeteorológiai előrejelzés

  • Kapcsolat
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Szakértőink
  • Partnerek
  • Átvehető tartalmak
  • Kövessen minket!
  • Adatvédelem és felhasználási feltételek
  • RSS
2008-2011 H2Online Minden jog fenntartva!