• Bőrgyógyászat

        WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
        Cikkünkben a bőr ápolásával, betegségeinek kezelésével kapcsolatos néhány tévhit eloszlatását kívánjuk elősegíteni.
        WEBBeteg - Dr. Bodnár Edina, bőrgyógyász
        Az akne, amely a zsíros bőrön kialakuló pattanásokat jelenti, nagyon gyakori betegség. Kialakulásában több tényező együttesen vesz részt, ennek megfelelően a kezelés során is több támadásponton normalizálják a bőr pórusait.
        Anyajegyszűrő Központ - Dr. Rózsa Annamária, bőrgyógyász
        A bőr festéksejtekből kiinduló rosszindulatú daganata - a melanoma malignum - egyre gyakoribb, Magyarországon évente több mint kétezer új melanomás beteg kerül felismerésre. A gyógyulás esélyei akkor a legjobbak, ha idejében, még korai stádiumban felfedezik az elváltozást. Dr. Rózsa Annamária bőrgyógyász, az Anyajegyszűrő Központ orvosa szerint a megelőzésre a megfelelő fényvédelem mellett a szűrővizsgálatok biztosítanak lehetőséget.
        WEBBeteg - Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász szakorvos
        A visszértágulat kezdeti állapotban még nem okoz a bőrön is látható tüneteket, ugyanakkor a keringési zavar már károsítja az érfalakat alapot teremtve a későbbi, súlyosabb tüneteknek. Figyeljen oda a kezdeti tünetekre!
        WEBBeteg - Dr. Tóth Gyöngyi, bőrgyógyász, kozmetológus
        Szeretném eltüntetni a szemem körüli sötétbarna karikákat. Milyen kezeléseket érdemes kipróbálni? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
        WEBBeteg
        A marihuána egyik tudatmódosulást nem okozó hatóanyaga, a kannabidiol gyulladáscsökkentő, valamint a faggyútermelést és sejtnövekedést mérséklő hatását tárta fel munkatársaival Bíró Tamás, az MTA doktora, a Debreceni Egyetemen működő MTA-DE Lendület Sejtélettani Kutatócsoport vezetője. Kutatási eredményeikről az egyik legrangosabb nemzetközi orvostudományi folyóiratban, a The Journal of Clinical Investigationban számoltak be.