A terhesség alatti komplikációk és a késői életkorban való gyermekszülés növeli a születendő gyermeknél az autizmus kockázatát – állítja több tanulmány is.
A kutatók azt tapasztalták, hogy az anya életkora és az autizmus között összefüggés van, mégpedig a betegség kialakulásának kockázata az anya életkorával arányosan nő, ám egyes tanulmányok szerint talán az apa életkora is számít. Az autista gyermekek édesanyjánál gyakoribb volt a terhesség során a vérzés és a terhességi cukorbetegség is.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
Az autista megbetegedések száma az elmúlt 30 évben ugrásszerűen megnövekedett, s a tudósok szerint ebben szerepe van annak is, hogy sokkal jobb módszerek vannak a diagnózisra. A betegség okai egyelőre pontosan nem ismertek, ám eddig csak kevés bizonyíték állt rendelkezésre arról, hogy a születést megelőző tényezőknek fontos szerepe lenne.
A kutatók azt tapasztalták, hogy a betegség kockázata nagyobb, ha az anya idősebb korban szül. Ez az arány 27 százalékkal magasabb a 30-34 év között szülő nőknél, mint a 25-29 évesen gyermeket vállalóknál, és több mint 100 százalékkal magasabb a 40 fölött szülőknél, mint a 30 alatt anyákká válóknál.
Az apák esetében minden 5 év 4 százalékkal növeli a betegség kialakulásának esélyét. Ennek pontos oka még nem ismert, de a kutatók úgy vélik, hogy az idősebb nők petesejtjének potenciális kromoszómabeli elváltozása és az idősebb férfi spermájának esetleges mutációja állhat a dolog hátterében.
A gesztációs diabétesz, mely minden 100 kismamából négyet érint, kétszeresére növeli az autizmus kialakulásának kockázatát, míg a terhesség alatti vérzés mintegy 81 százalékkal. Az ilyen vérzés csökkentheti a gyermek oxigénellátottságát (fetal hypoxia), mely megzavarja az agyfejlődés folyamatát, növelve az autizmus kockázatát.
|
Összefüggést fedeztek fel a gyógyszerfogyasztás (kifejezetten a pszichiátriai problémák kezelésére szolgáló készítmények) és az autizmus között is.
A kutatás fő célja az volt, hogy megismerjék, hogyan befolyásolják a genetikai és a környezeti hatások az autizmus kialakulását. Természetesen további vizsgálatokra van szükség, a betegséget illetően, de az elmondható, hogy az életkornak nagyon fontos, ám nem kizárólagos szerepe van benne.
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Terhesség, gyermekágy témában:
Menstruálhatok terhesség alatt? Árthatnak-e a háziállatok a babának? Terhes vagyok és megfáztam - Mit tegyek?