• A szívvel együtt nő a beültetett billentyű

        Szerző:
        WEBBeteg

        Szervezetével együtt növekvő szívbillentyűt kapott egy elhunyt donortól egy négy esztendős beteg gyerek Németországban. Az operáció sikeres volt.

        A hannoveri Orvosi Főiskola (MHH) transzplantációs sebész professzora - az intézmény igazgatója - Dr. Axel Haverich és kutatócsoportja, már 1996 óta dolgoznak azon a technikán, mely lehetővé teszi, hogy a donortól származó szívbillentyűt "átmossák" és az idegen sejteket a páciens saját szervezetéből kitenyészett sejtekkel pótolják, mely együtt fejlődik szervezetével.

        Hirdetések
        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt
      • Ketten várnak gyermekszívre
      • Műszívet kapott egy kislány
      • Tudjon meg mindent a szív- és érrendszeri betegségekről!
      • A szeptember eleji operációt jól viselte David, és már három hét múltán megint óvodába járhatott. A műtétet teamjével végző gyermeksebész Dr. Thomas Breymann szerint az új metódus lényegesen meghosszabbítja a páciensek életét, és nem tesz szükségessé ismételt beavatkozást - adta hírül szerdán a berlini rádió.

        Évente mintegy 170 ezer kisbaba jön a világra veleszületett szívbillentyű betegséggel, így, ha a mostani eljárás sikerrel jár, rengeteg gyerek életét lehet majd megmenteni.

        (FH)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Kiégés szindróma

        Dr. Balogh Katalin

        Azokat sújtja, akik munkájuk során társadalmi segítő funkciót látnak el.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Operációra várva - Hogyan segítsen gyermekének a félelme leküzdésében?

        A félelemmel és szorongással kapcsolatosan a műtétre váró gyermekek helyzete meglehetősen egyedi, hiszen gyakran hajlamosak a szülő beavatkozással kapcsolatos pozitív vagy negatív hozzáállását átvenni. Amennyiben a szülő nyilvánvalóan fél a műtéttől, általában a gyermekre is átragadnak a negatív érzések, és ő is szorongani, félni fog a várható beavatkozástól.

        Benőtt köröm - Hogyan előzze meg, mit tehet ellene?

        A benőtt köröm népbetegség, kezelése az egyik leggyakoribb ambuláns (járó beteg) műtét. Milyen okokra vezethető vissza az elváltozás kialakulása, és hogyan kezelhető?

        Coarctatio aortae és magas vérnyomás

        Azt nevezzük coarctatio aortaenak, amikor a szívből eredő nagy ütőér - más néven az aorta - bizonyos szakaszán az ér keresztmetszete hosszabb vagy rövidebb szakaszon beszűkül.

        Hogyan ápoljuk a műtét után hazaérkezett beteget?

        A műtéteket követően manapság igen hamar hazaengedik a betegeket, mondván, otthon a saját, szeretettel teli családi környezetünkben könnyebben gyógyulunk. Ebből adódóan a betegünk teljes felépüléséig több feladat is hárul a családtagokra.

        Önzetlen barátságból vesetestvérség született

        Hatalmas áldozatkészség szükséges ahhoz, hogy egy 29 éves fiatalember 39 esztendős barátja egészségéért, életben maradásáért feláldozza a fél veséjét.

        Már mozgatja ujjait a kettős kézátültetett férfi - Fotóval!

        Ha csak parányit is, de mozgatja ujjait Jeff Kepner, akin a világon elsőként dupla kézátültetést hajtottak végre az Egyesült Államokban. A férfi leginkább arra vágyik, hogy érezhesse felesége kezének tapintását.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        A hiperhidrózis egy kellemetlen egészségügyi probléma, amire van hatékony orvosi megoldás.
        Gyakorisága a kor előrehaladtával nő, de bármely életkorban kialakulhat.
      • Orvos válaszol
      • Infografika és videó
      • Hirdetések
      • Szavazás

        Korábbi szavazások