Nem foglalkoznak a dolgozók egészségével

Független Hírügynökség
megjelent:

Csak minden ötödik kórház vezetése foglalkozik azzal, hogy a náluk dolgozó orvosok és ápolók lelki és fizikai terhelését csökkentse - derül ki az Egészségbiztosítási Felügyelet jelentéséből. A felügyelet felmérése szerint a Dél-Alföldi régióban a legrosszabb a helyzet: itt mindössze egy intézménynek van stresszkezelő programja.

A felügyelet még februárban végezte a felmérést, a kérdésekre 128 intézmény 152 telephelye adott választ. Ebből derült ki, hogy a gyógyító munkával járó lelki terhelést a legtöbb helyen a dolgozóknak a kórház segítsége nélkül kell feldolgozniuk: a megkérdezett intézményeknek ugyanis csak a 18 százaléka nyilatkozott úgy, hogy van stresszkezelő programja.

A stresszoldási lehetőségek közül a mozgás terén a legjobb a helyzet: a kórházak 67 százaléka biztosít a dolgozói számára valamilyen testedzési lehetőséget. A 152 telephelyből 23 támogatja a gyógytornán való részvételt, 12 telephely a konditerem-használatot, 21 telephely pedig egyéb lehetőséget, mint például az uszoda-, teniszpálya-, kosárlabdapálya-használatot. A munkavállalók sporttevékenységét a kórházak kevesebb mint a negyede támogatja anyagilag is.

Csak az intézmények fele szervez az egészségügyi dolgozóknak rendszeres és ingyenes szűrővizsgálatokat, kevesebb mint harmada ad üdülési csekket a munkavállalóinak, és kevesebb, mint negyede, 24 százaléka támogatja egészségpénztári hozzájárulással a dolgozóit.

(FH)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.