Elkényeztetett-e az ön gyermeke?

Valószínűleg minden szülő hallotta már az "Elkényeztetitek ezt a gyereket!" című mondatot. Tulajdonképpen mit is takar az elkényeztetett gyerek fogalma? Honnan tudhatjuk, hogy a miénk az-e, illetve hogyan kerülhető el, hogy az legyen?

A legtöbb szakember összerándul arra a kifejezésre, hogy "elkényeztetett gyerek". Azok a szülők, akik úgymond elkényeztetik gyermeküket, nem tesznek mást, mint megpróbálnak neki mindent megadni, anélkül, hogy meg kéne dolgoznia érte. Az élet azonban nem így működik.

Miért nem lehet a csecsemőt elkényeztetni?

Egy csecsemőt nem lehet elkényeztetni-állítja David Elkind, a Tufts Egyetem gyermeknevelési professzora. Mivel az újszülöttek csak akkor sírnak, ha valamire szükségük van, nem lehet őket elkényeztetni. Ők nem akarnak manipulálni, próbálkozni. A gyermek újszülött korában kell a szülőnek kialakítani csemetéjében az érzést, hogy a világ, amelyben él, biztonságos, bármikor számíthat ránk.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

Persze később már el lehet "rontani" a gyereket azzal, ha túl sokat kap, ha nincsenek biztos támpontot jelentő határok, ha olyat is engedünk neki, ami árthat az egészségének - ám hat hónapos korig nem beszélhetünk elkényeztetésről!

Kutatások bizonyították, hogy azok a gyerekek, akiknek szülei mindig gyorsan reagáltak a gyermek valós igényeire, ideértve a sírást is (hiszen ők még csak így tudják jelezni, ha valamire szükségük van), sokkal kiegyensúlyozottabbak és önállóbbak az első születésnapjukra, mint kortársaik. Ennek oka, hogy megtanultak bízni a szülőkben, tudják, hogy akármikor számíthatnak rájuk.

No de mit jelentenek akkor a tipegők hisztériás rohamai? Ők sincsenek elkényeztetve? Szakemberek állítják, hogy ezek a hisztik a fejlődés természetes velejárói. Ebben a korban alakul ki az énképük, és önálló személyiségüket úgy fejezik ki, hogy egyszerűen nemet mondanak. Ez teljesen normális, ám koránt sem jelenti azt, hogy nem kell határokat húznunk! Az, hogy bármit is szeretnénk tőle, mindenre csak azt hajtogatja: "Nem, nem, nem"- nem azt jelenti, hogy el van kényeztetve. Egyszerűen csak arról van szó, hogy gyermekünk immár két éves.

Az elkényeztetés három jele

Tehát, ha egy gyakran dédelgetett csecsemő és egy hisztis kétéves sem elkényeztetett, honnan tudjuk, hogy a mi gyerekünk az? Íme néhány példa:

Étkezés: Elkészíti a vacsorát, ám gyermeke nem hajlandó enni belőle, mert éppen valami mást kíván. Egyszer-kétszer ez előfordulhat, ám ha rendszeresen külön igényei vannak az étkezéseket illetően, és ezt meg is kapja, könnyen elkényeztethetjük. A megoldás az, ha nem hagyjuk magunkat. Elkind szerint semmi baja nem lesz egy ötévesnek, ha kimarad nála egy étkezés.

Hiszti: Kétéves korban normális, ám ha egy 5-6 éves gyerek hisztizik azért, mert nem kapja meg amit akar, az nincs rendjén. Kisgyermekkorban talán csak így tudja kifejezni az érzéseit, ám nagyobb gyerekeknél ez egyszerű manipuláció.

Túlzott függés a szülőtől: Ha a gyerek nem tud elaludni a szülő jelenléte nélkül, vagy nem lehet a nagyszülőknél vagy bébiszitternél hagyni, esetleg hisztizik, ha oviba vagy iskolába kell mennie, problémát jelent. Igen, a gyermek függ tőlünk, de az életkor előrehaladtával meg kell tanulnia jól érezni magát mások társaságában és egyedül is.

Az elkényeztetett kifejezés helyett egyre gyakrabban használják ilyen esetekre a "túlféltett" terminológust. Ennek hátterében az áll, hogy a szülők úgy kezelik a gyereket, mintha sokkal fiatalabb lenne valós életkoránál. Ennek jele lehet még, ha a gyermek továbbra is úgy viselkedik mint a tipegők: visítozik, kiabál, harap vagy verekszik. Ez mind azt jelzi, hogy nem biztos önmagában.

Öt javaslat az elkényeztetés megelőzésére

Legfontosabb talán, hogy már tipegő kortól folyamatosan állítsunk fel az életkornak megfelelő határokat. Külső, biztonsági határvonalak: Idetartoznak például a "Ne nyúlj a forró sütőhöz!" vagy a "Ne szaladgálj az úttesten!" című mondatok. Mindig tartsuk magunkat ahhoz, hogy mi megengedett és mi nem a számunkra! Ezektől sose térjünk el, hiszen gyermekünk biztonságát szolgálják!

A pozitív viselkedést erősítsük! Ösztönözzük a gyermeket a számunkra megfelelő viselkedési mintára (kérd el, köszönd meg, szépen játssz a többiekkel stb.) sok dicsérettel. Mindig a pozitív

Eseményeket erősítsük ahelyett, hogy a negatívakért dorgáljuk.

Beszéljen nyíltan gyermekével viselkedéséről! Az iskoláskorú gyerekekkel le lehet ülni megbeszélni a problémákat. Azonban a "Miért csinálod ezt?" kérdésre nagy valószínűséggel nem tudnak mit mondani. Próbálkozzon inkább a "Kíváncsi vagyok, mi lehet ennek az oka?"- val. Egy ilyen jellegű odafigyelő kérdésre meglepő válaszokat kaphatunk.

Maradjon higgadt! Ha elveszti türelmét a gyerek rossz viselkedése miatt, attól csak ön is rosszul fogja magát érezni, és úgy tűnik, nem tudja uralni a helyzetet (hasonlóan, mint egy elkényeztetett gyerek). Ezen kívül a kiabálás nem tanítja jobb viselkedésre a gyereket!

Legyen következetes! Mindig azt tegye, amit megígért! Ha a gyereknek azt mondta, következményei lesznek egy bizonyos viselkedésnek, tudniuk kell, hogy komolyan gondolja! Ha csak fenyegetőzik, az nem vezet semmire!

Ha egy gyerek elveszti az önuralmát, az mindig egyfajta segítségért való kiáltás, nem pedig az elkényeztetés jele. Ezért fontos már egészen kis korban a pontos határok kijelölése, hiszen meg kell tanulnia a szabadság és a korlátok közötti egyensúlyt megtalálni.