Nem fertőz a pikkelysömör

Debreceni Egyetem
megjelent:

A pikkelysömör az egyik leggyakoribb bőrbetegség. A jellegzetes tünetek a bőrt, a hajas fejbőrt, a körmöket betegítik meg, és ízületi gyulladást is okozhatnak.

A pikkelysömör a népesség 1,5-2 százalékát érinti, hazánkban 150-200 ezer a betegek száma. Bármely életkorban előfordulhat férfiak és nők között is, ám a 18-20, illetve az 50-55 éves korosztályban jellemzőbb.

A pikkelysömör – orvosi nyelven psoriasis – pontos okát nem tudjuk, azonban a családi halmozódás a genetikai hajlam öröklődését feltételezi. Eszerint, ha az egyik szülő pikkelysömörben szenved, akkor 20-30 százalék az esélye, hogy a gyermek is örökli, míg mindkét szülő betegsége esetén, ez az arány már 60-70 százalék. Mindemellett családi előfordulás nélkül is kialakulhat a kór - mondta Remenyik Éva egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Bőrgyógyászati Klinikájának igazgatója.

Segítség nélkül a pszichés problémák súlyosbodása is bekövetkezhet

A betegség nem fertőző, de krónikus kiújulásra hajlamos, és jelentősen rontja az életminőséget. Tünetei a bőrön megjelenő vörös alapon megvastagodott, hámló pikkelyek, az úgynevezett plakkok. A páciens kezdetben ruhadarabjaival takargatja a tüneteit, kerüli a nyilvános helyeket, de elveszítheti a munkáját, és a társas kapcsolatait is. Sokszor az információhiány miatt elégtelen kezeléssel éli az életét.

Mindez állandósult stresszt és a bőrtünetek súlyosbodását okozhatja. A beteg bekerül egy ördögi körbe, így segítség nélkül a pszichés problémák súlyosbodása is várható – mondja Vatler Péterné, a 19 éve működő Hajdúsági Psoriasis Klub vezetője. A psoriasis világnap alakalmából a Bőrgyógyászati Klinika és a psoriasis klub október 28-án, kedden 16 órától a klinika tantermében előadásokkal várja az érdeklődőket a betegség természetéről, a kezelési módokról és a psoriasis, valamint a társbetegségek kapcsolatáról.

A Debreceni Sportuszodában október 29-én 18 órától rendezik meg az Úszók Éjszakája elnevezésű programot, ahol pikkelysömörben szenvedők és egészségesek együtt úsznak, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy a betegség nem fertőző.

(Debreceni Egyetem)

Cikkajánló

A pikkelysömör tünetei

Dr. Kónya Judit, családorvos
Pikkelysömör
A pikkelysömör (psoriasis) a bőr fokozott elszarusodásával járó nem fertőző betegség, amely leggyakrabban 20-30 éves kor körül jelentkezik. A betegségben szenvedők számára sajnos jelenleg nem létezik végleges gyógyulást elérő szer vagy eljárás, ám a rendelkezésre álló terápiás módszerek sokat javítanak a betegek állapotán.
A HPV-tesztek típusai
A HPV-tesztek típusai

Milyen tesztek állnak rendelkezésünkre?

A vese betegségei
A vese betegségei

Mit lehet tenni a korai felismerésért?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
WEBBeteg - Dr. Szamosi Szilvia, reumatológus
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Bálint Anita, reumatológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.