Stroke utáni élet

Kedves Doktornő! Feleségem 48 éves, néhány évvel ezelőtt stroke-ja volt. AZóta ugyanúgy dolgozik, mint korábban, szellemi leépülést nem veszek észre, viszont a mozgása igen darabos, néha álló helyzetben is ingatag, sokszor érzi azt, hogy görcs húzza az ujjait, fáj a lába. Rendszeres ellenőrzésre járunk, gyógyszereket szed, csupán annyi lenne a kérdésem, hogy van-e eséy arra, hogy valamikor is javuljon az állapota és visszynerje régi önmagát vagy általánosságban elmondható, hogy a stroke után az ál.apot fokozatosan romlik?

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza stroke témában

Kedves Kérdező! Általánosságban az mondható csak el, hogy a stroke valamilyen károsodást okoz a központi idegrendszerben. Ennek mértéke rendkívül kölönböző lehet. Több fajtája is van, legismertebbek a vérzéses, és infarctusos stroke-ok. Lefolyása is lehet lassú, progresszív, vagy nevéhez hűen, hirtelen, csapásszerűen okoz részben végleges károsodásokat., Mint írja, az Ön felesége szerencsére kisebb stroke-on esett át, jó kezelésben részesül, állapota teljesen rendeződött, dolgozik, mint régen. Ezek nagyon bíztató jelek. A leírt panaszok nem igazán jellemzőek a stroke maradványtüneteire, részben mozgásszervi eredetűek, részben a fokozott terhelésből is adódhatnak. Gyakran előfordul, hogy stroke után a maradványtünetek mellett egyensúlyzavar, feledékenység, depresszió, általános meglassulás alakul ki, de ez nem törvényszerű. Tekintettel arra, hogy az esemény után több év is eltelt, valószínű, hogy a betegség előtti állapotát 100 százalékosan nem fogja visszanyerni, de stroke esetében nem is lehet cél. Minden jót kívánok. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. július 23.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Agyi infarktus utáni Zsibbadás
Kedves Doktor! 1 héttel ezelőtt egy kisebb agyi infarktust szenvedtem el, ami a bal karom zsibbadásával és mozgás kieséssel járt. A kórházból úgy jöttem haza...
Látászavar
Tisztelt doktor úr! Már évek 4- 5 évvel ezelőtt is jelentkezett a látászavarom (kB. 2-3havonta-) Márványos foltokban látok mindkét szemmel kB. 20- 30 perc...
Fülcsengés
Udvozlom! 3 napja csak csendben hallhato enyhe fulcsengesem van, emellett nagyon ritkan olyan erzesem, mintha hajon lennek. Par napja lett vege egy virusos...
MR lelet értelmezése
Philips Achieva 1,5 T. CD- nem készült. Koponya MR és MRA vizsgálat: Axialis T2, FLAIR és DWI, ADC, coronalis FLAIR, sagittalis T1 súlyozott felvételek, a...
Informacio
ferjem kiterjedt agyi infarktuson esett at bal oldali benulas nem tud beszelni es nem erti, amit mondanak neki az a kerdesem, mennyi az esely a felepulesre meg...
Neurológiai gond lenne?
Tisztelt Doktornő / Doktor úr! Édesapám (65 éves) az elmúlt hetekben nagyon furcsa lett. Normál esetben sokat beszél, eleven, aktív. Néhány hete azonban szinte...