Vastagbéldaganat és zsibbadás

Tisztelt Onkológus! Édesapámmal kapcsolatban érdeklődnék és kérném a véleményét! Júliusban műtötték vastagbéldaganattal, majd elkezdte a kemoterápiát./Időközben volt szövettani vizsgálat is, de áttétet nem találtak tükrözték is/. December végén lett volna az utolsó, de már nem ment el, mert egyre rosszabbul lett. A 22 órás infuziót lefolyatták nála "4" óra alatt! Már ott is többször rosszul lett, jelezte, de azt mondták, ez ezzel jár./Most a belgyógyászaton fekszik, mert otthon már nem tudtak vele édesanyámék mit kezdeni, mert nem tudott se enni, se lábra állni, és borzalmas fájdalmai voltak a végtagokban. A panaszai: nagyon zsibbadnak a végtagjai, de nem is nagyon érzi őket, ezt a betegfelvételkor a belgyógyász orvos is észrevette. A jobb lába és a bal keze zsibbad jobban, és őrült fájdalmat érez belül/végtagok/. Tegnap volt koponya ct-én, azt mondta az orvos, hogy semmi rendellenesség nincs.Ideggyógyász is vizsgálta, szerinte a kemoterápia okozza a panaszait., Ami érdekes, hogy műtét után és még a kemó előtt már a szájára panaszkodott, hogy zsibbadt, nem érzi kiesett az étel a szájából. Elküldték fogászatra, hogy a rossz fog miatt van. Kihúzták 2 fogát, de a panaszok nem szűntek meg.És most meg a végtagjai zsibbadnak és fájnak, de már kemó után. Az ideggyógyász a kemoterápia mellékhatására fogja, a belgyógyász azt mondja ideggyulladás is lehet, de valószínűsíti, hogy a kemó az oka./jeleztük, hogy a kemó előtt már a szája zsibbadt./Most már nem tudjuk mi lehet, mert javulás nincs és csak szenved, 69 éves, de már nagyon sokat fogyott, alig eszik, étvágya nincs, a gyomra fáj, gondolom a sok gyógyszertől, nem tudom. Kérem írja meg, mi az Ön véleménye, el fog múlni a zsibbadás, lábra tud még valaha állni? /már nem is hogy zsibbad, egyszerűen nem érzi a lábait, elesett otthon, mintha az egyensúlyközpontja sem lenne az igazi/. Lehet, hogy ott keresendő a válasz a gyógyuláshoz? Kérem segítsen, hogy tudunk mi segíteni rajta, mert semmi javulás nincs vasárnap/2011.jan. 02./óta. Várom válaszát! Tisztelettel

Dr. Nagykálnai Tamás válasza daganat témában

Sajnos -, mint csaknem az összes kérdező - nem írja le a Papa daganatát. Vastagbélrák tudniillik elég sokféle van., De: mivel kemoterápiás infúziókra fogták, el tudom képzelni, hogy nem egy felszínes daganatról volt szó, és a könyéki nyirokcsomók is érintettek lehettek. Ezt a műtét sonán eltávolított daganat leletén "makroszkóposan" (szemmel is láthatóan) a TNM rendszer szerinti besorolás, illetve "mikroszkóposan" a Dukes-, vagy az Astler-Coller szerinti szövettani besorolás tartalmazza. Ezek biztosan ott vannak a leleten. Úgy tippelek, hogy III stádiumú, Dukes C kategóriájú daganata lehetett, de ez csak tipp, nem látom a leletet. Maradjunk a furcsa zsibbadásoknál. Majdnem biztos, hogy a platinát (igen, a fém platinát, amiből az ékszereket is csinálják!) tartalmazó OXALIPLATIN nevű gyógyszer okozhatja a "zsibbadásokat", ha kapott ilyet. Kombinációban szokták adni a Fluorouracillal, Leukovorinnal, és akkor FOLFOX-nak nevezik az orvosok egymás között ezt a kombinációt. Ilyet kapott a Papa? Ha kapott ilyet, az bizony csinálhat nagyon kellemetlen "zsibbadásokat", furcsa érzéseket, érzéketlenségeket főleg a végtagokban, amiket mi orvosok "perifériás neuropátiának" nevezünk. Mivel a koponya CT negatív, nem hinném, hogy koponyaűri betegség (vérzés, thrombózis, áttét) okozhatná, pláne, ha mindkét oldalon jelentkezik szimmetrikusan. (Egy esetleges agyi góc tudniillik valamelyik oldalt - bal vagy jobb oldalt - érintené elsősorban). Ez a bizonyos neuropátia lehet akút (azaz rögtön jelentkezik már az első adag után), ez rendszerint oldódik. Krónikus neuropátiája is jelentkezhet (pláne, ha újra és újra platinákat kap), ami sajnos nem nagyon oldódik még hosszú idő után sem. A szája körüli "zsibbadás" is lehet ennek az idegszálakat károsító hatásnak a következménye, de lehet, hogy az 5-fluorouracil nevű gyógyszer által okozott fogínygyulladása volt, nem? Ha tehát kapott Oxaliplatint, akkor többé NE KAPJON! B-vitamin komplexet viszont sürgősen KAPJON (B1, B6, B12, stb.)! Kis dózisú szteroid is segíthet (pl. Medrol tabletta napi 16-32 mg)., DE: Egy betegnek két - három betegsége is lehet egyszerre. Türelmes, jó ideggyógyásszal kellene mielőbb konzultálni, hogy nem véletlenül egy másik betegség okozza ezeket a (főleg alsó) végtagi szimmetrikus zsibbadásokat, gyengeségeket, izomműködési zavarokat. Nincs véletlenül Guillen-Barré szindrómája?

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. január 11.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Mi lehet az?
Üdvözlöm. Adott egy féloldali bénult beteg. A fülön megjelent egy dudor. (képet csatoltam). Ez a dudor néha fáj, de van, amikor azon fekszik. Neugranormon...
Látás romlás, talp bizsergés?
Tisztelt DoktorÚr! 21 éves férfi. Mindig nagyon jó szemem volt, de az elmúlt hónapban hirtelen észrevetően romlott. Az utcán sétálva a kijelzők, busz...
Sugárzás, kemoterápia
Végbél baloldali, főként éjszaka jelentkező, erős fájdalommal mentem proctologushoz, előzetesen voltam béltükrözésen, diagnózis - idegenszövet az anussal...
Alsó szemhéj mögötti daganat
Tisztelt Szemész Orvos! Már gyermek korom óta egy csomó van az alsó szemhéjam alatt. Mindig azt mondták rá, hogy nem kell törődni vele. Most egy éve elkezdett...
A bőr ismeretlen eredetű és viselkedésű...
Tisztelt Doktor Nő/ Úr! Húgomat bőrgyógyász küldte atípusos naevus cong. pigm.tel műtétre. A sebész elvégezte a műtétet, Húgom csak otthon olvasta át a...
Daganat
Jó napot! Édesanyám 54 éves és az alsó medián csecsemőfőnyi daganatot találtak nála. Azt mondták, hogy jóindulatú. Arra lennék kíváncsi, hogy mire...