Élet a skizofréniával - A terápia mellékhatásai

A skizofrénia egy súlyos pszichiátriai betegség, mely még nem gyógyítható, de a tudomány mai állása szerint korszerű gyógyszerekkel már kellően kiegyensúlyozott, jó életminőség biztosítható. Vajon milyen hatást gyakorolhat a hosszabb távú gyógyszerszedés ebben a kórképben a betegre?

A betegség fiatal felnőttkorban kerül felismerésre, kezdetben teljesen rendezett időszakok és pszichésen szétesett-összeomlott, úgynevezett pszichotikus szakaszokból áll, ám az évek múlásával a pszichotikus időszakok után egyre több maradványtünet gyűlik össze, és végül ez a kezdeti állapothullámzás kisimul, helyét átveszi egy tünetszegényebb, de folyamatos, leépülésesnek is nevezhető állapot. Ez a betegség krónikus, reziduális szakasza. A skizofréniának nincsenek kizárólag rá jellemző tünetei, a diagnózist nem egy betegvizsgálat, hanem a betegségtörténet követésével és összefoglalásával lehet biztosan kimondani, bár gyakorlott orvos már a korai találkozásokkor sejtheti, merre halad a folyamat.

A betegség az egész életen átível, a kezelés eredményeit nagyban meghatározza az időben történő diagnosztizálás, a megfelelően választott terápia, és a jó együttműködés a beteg és családja részéről - ezalatt leginkább a kezelésben, javasolt kontrollvizsgálatokban való megbízható részvételt értjük.

A skizofrénia kezelésének lehetősége rendkívül sokat fejlődött az elmúlt 100 évben

Korábban a pszichotikus, a valóságtól elszakadt beteget jobb híján gyakorlatilag csak bezárni (ezzel remélhetőleg önmagától is megvédeni) lehetett. Ma már járóbetegként a kezelés és a jó életminőség megtartása a célkitűzés. A skizofrénia kezelése döntően gyógyszeres, a pszichoterápia inkább kiegészítő jellegű, és egyik fő célja a terápiás motiváció fenntartása és a pszichoedukáció, azaz a beteg és családja felvilágosítása a betegség részleteiről, folyamatáról és a szükséges teendőkről. A pszichoterápiák esetén a kockázatot inkább az jelenti, ha a beteg és a terapeuta között nem alakul ki egy jól működő, bizalmi terápiás kapcsolat, nincs meg a kölcsönös elfogadás, azaz a terápia nem éri el a célját, amit a skizofrén beteg gyakran hiányos betegségbelátása is nehezít.

A terápia tehát alapvetően gyógyszeres, az antipszichotikumoknak nevezett gyógyszercsoport valamelyik tagja jelenti a terápia alapját. Ezeket a készítményeket napi szinten kell szájon át szedni. Gyakori gyógyszerhatóanyagok például (abc sorrendben): aripiprazol, clozapin, olanzapin, quetiapin, risperidon. Léteznek ritkábban, 2-4 hetente, akár több havonta adandó injekciók is alternatívaként, a tablettás kezeléssel nehezebben együttműködő betegeknél szoktuk főleg választani. Előnye a napi gyógyszerbevétel (és az e körüli otthoni huzavona) elkerülése, hátránya, hogy az injekció miatt sűrűbben kell felkeresni a beteget kezelő rendelést.

A várható mellékhatásokról

Sajnos nincsen rózsa tövis nélkül, tartja a régi mondás, és ez igaz a gyógyszerekre is, általános érvényű igazság, hogy a gyógyulás érdekében számolni kell mellékhatások kockázatával. Itt azonban egy fontos és érzékeny témához érkeztünk.

1. Amikor a mellékhatás valójában nem létezik

Sajnos sok betegnek nincs vagy csak igen hiányos a betegségbelátása, az őt segíteni akaró orvosban akár ellenséget is láthat, tehát sokszor tapasztaljuk, hogy a betegek abbahagyják a gyógyszereik szedését, ami után persze állapotuk gyorsan labilissá válik, és kórházba kerülnek, akár mentő, rendőrség közreműködésével valamilyen otthoni sürgősségi helyezet következtében. Mivel a skizofrén betegek egy része nem érzi magát betegnek, így a gyógyszert is feleslegesnek érzik. Mivel a rendelőben rendszeresen a gyógyszerszedésről beszélnek nekik, így nem egyszer önvédelemként különféle mellékhatás-érzésekkel állhatnak elő, hogy igazolják, miért is nem szedték a szükséges gyógyszereket. Fontos tehát a tényleges mellékhatás, a szubjektív pszichés mellékhatás-érzés, a mellékhatások körüli hipochonder jellegű túlaggódás és akár a skizofrénia tüneteként értelmezhető testi tévgondolatok elkülönítése. Ehhez persze fontos a tapasztalat és a betegre történő odafigyelés, mert gyakran látni olyat is, hogy a sajátos gondolatmenetű skizofrén beteg látszólag zavaros elmondása valódi problémát takar!

A skizofrénia gyakran jár együtt alváshiánnyal, nyugtalansággal, szorongásérzéssel, ami akár indulatkitöréssé, agresszivitássá is fajulhat. A gyógyszerek egy részének van nyugtató, akár alvást is segítő hatása, ami jó dózis mellett hasznos, a terápia része. Fontos eltalálni a megfelelő dózist, mert ha az túl magas, a beteg fáradt, aluszékony lesz, ami nyilván nem cél, és eleséssel, baleseti kockázattal is jár. A fáradtság nem mellékhatás, hanem inkább a túlzott hatás része, viszont ez esetben a kezelőorvossal konzultálva a dózis csökkentendő.

A mellékhatás nem törvényszerű dolog, mondhatnánk, balszerencsének is, az adott gyógyszert szedő beteg valamely kisebb-nagyobb százalékát érintheti, de a patikai forgalmazás előtt évtizedes gyógyszerfejlesztői munka célja éppen, hogy ez a rizikó alacsony legyen.

2. Mik merülhetnek fel tényleges mellékhatásként a gyakorlatban?

Gyógyszere válogatja. A skizofréniát kezelő gyógyszerek nagyobb része, főleg a régebbi generációs készítmények mellékhatásként befolyásolhatták a mozgáskoordinációt és izomműködést, akár a Parkinson-kóros betegekhez hasonló remegést vagy görcsöket is okozhattak. Más, modern skizofréniát kezelő szerek esetén testsúlygyarapodás jelentkezhet , ám itt meg kell jegyezni, hogy a skizofrén betegek egy részét a betegség passzívvá, otthonülővé teszi, azaz a táplálékbevitel és a fizikai aktivitás, mozgás, sport arányának romlása is befolyásolhatja a testsúlyukat, de ez bizony gyógyszerek szedése mellett nagyobb odafigyelést igénylő kérdés lehet. Vannak gyógyszerek, amelyek szedése bizonyos biztonsági óvintézkedéseket (például időnkénti vérvételt vagy EKG ellenőrzést) igényel, itt a cél éppen az esetlegesen felmerülő mellékhatások időben történő észrevétele, amelyre gyógyszerváltással lehet reagálni.

A lehetséges, de egyre kevésbé valószínű kockázatok felé haladva egyre hosszabbá válik a lista, a gyógyszergyártók saját magukat védendő, a legritkábban előforduló dolgokat is ráírják az így néha ijesztően hosszú mellékhatás listára. Emiatt is nagyon fontos a jó orvos-beteg kapcsolat: a terápia indulásakor a beteg és a családtagok kérdéseinek korrekt és őszinte megválaszolása, és a segítségnyújtás, hogy reális képet kapjanak a kezelés velejáróiról, se nem túl, se nem alulértékelve a mellékhatások lehetőségét.

Bővebben Életviteli tanácsok skizofrén betegeknek

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter