Injekció helyett tablettás kezelés térd- és csípőprotézis műtét után?

Jelenleg megszokott az injekciós kezelés, de azon válaszolók fele is szívesebben választaná a kényelmesebb tablettás megoldást, akiknek számára nem jelent komoly problémát az injekciózás.

Bár az injekciós (ún. LMWH) trombózismegelőző kezelés megszokott és elfogadott terápiás gyakorlat a csípő- vagy térdprotézis műtéten átesett betegek körében, igen pozitív lenne egy ugyanolyan biztonságos, ám kényelmesebb tablettás megoldás fogadtatása - derült ki a Szinapszis Kft. felméréséből.

A trombózismegelőzés szerepe

A népesség elöregedésével egyre több embert érint az ízületi kopás problémája, mely sokszor az érintett nagyízület protézissel való pótlásához vezet, és a csontritkulás népbetegséggé válásával, a csípőtáji (combnyak-) törések száma rendkívül gyakori.

A protézisbeültetés napjainkban - az orvostudomány fejlődése következtében - nagyon sikeres műtétnek számít: az implantátumok nagy része évek múlva is jól működik. Ritkán fordul elő a fertőzéses komplikáció és a trombózis (embólia, stroke, infarktus) is - ám ez csak az utánkövetés, a rendszeres kontroll és a megfelelő trombózismegelőző kezelés révén érhető el.

A mélyvénás trombózis a csípő- és térdprotézis műtétek leggyakoribb szövődményének számít. Ez ellen egyrészt megfelelő, fokozatos tornáztatással, rugalmas pólya felhelyezésével, másrészt gyógyszeres véralvadásgátló kezeléssel lehet védekezni.

A legelterjedtebb kezelési mód jelenleg a véralvadásgátló injekció, amit általában a műtétet követő 35 napig, naponta egyszer kell beadni, általában hasfalba. Az kis molekulatömegű heparin véralvadásgátlóknak (LMWH) kiemelt szerep jut a kezelésben, hiszen jelenleg így biztosítható az, hogy kórházi kezelés nélkül, járóbeteg-ellátás formájában is megfelelő trombózisellenes védelemben részesüljön a beteg.

A kutatásról

A Szinapszis Kft. a Bayer-Schering Pharma megbízásából országosan mintegy 100, térd- vagy csípőprotézis beültetésen átesett, trombózismegelőző kezelésben részesülő beteget kérdezett meg a terápiával kapcsolatos tapasztalatairól. A kutatáshoz csatlakozó orvosok, LMWH terápiában részesülő betegeikkel töltették ki a kérdőívet 2009. januárjában és februárjában.

A megkérdezettek jellemzően 69 év feletti, nyugdíjas, középiskolai végzettséggel rendelkező női páciensek, akik fele csípőprotézis-, másik fele térdprotézis műtétben részesült.

Trombózismegelőzés a gyakorlatban

A megkérdezett betegek tisztában vannak a véralvadásgátló kezelés fontosságával. 60 százalékuk saját állítása szerint mindent tudnak arról, hogy miért fontos a gyógyszeres kezelés, és a maradék csaknem 40 százalék is rendelkezik erről bizonyos fokú ismeretekkel. A tájékozottság elsősorban az ortopéd szakorvosoknak (58%) köszönhető, ők azok, akik döntő részben (83%) felírják a gyógyszert betegeiknek. Csupán a betegek 3 százaléka az, aki vagy nem kapott semmiféle tájékoztatást, vagy csak ismerőstől hallott a kezelés szerepéről.

Feltűnő azonban, hogy az általános tájékozottság mellett az LMWH-terápia mellékhatásaival és a kezelés lehetséges alternatíváival már nincsenek tisztában a betegek. A válaszolók mindössze 27 százaléka állította, hogy teljes mértékben tisztában van a lehetséges mellékhatásokkal, az alternatív gyógyszerekről pedig csak 12 százalék rendelkezik ismeretekkel.

Az injekciót felíró orvosok ugyanis, szinte mindig kimerítő tájékoztatást nyújtanak a kezelés fontosságáról (92%), annak időtartamáról (78%), valamint arról, hogy egyetlen nap sem maradhat ki (74%), azonban a lehetséges mellékhatásokra, már csak 35 százalékban készítették fel betegeiket.

A tájékoztatás bővítésére, esetleg ismétlésére hívja fel a figyelmet az az adat, hogy a kutatás szerint a betegek 46 százaléka azt sem tudja, milyen gyógyszert használ, és mindössze 48 százalékuk tudta helyesen megnevezni, hogy 35 napon keresztül kell alkalmazni a kezelést.

Cél a betegek életminőségének javítása

Bár az 1960-ban végzett első csípőprotézis-műtét óta eltelt időszakban, eddig is nagymértékben javult a műtéten átesettek életminősége (gyorsan csökken a fájdalom, javul a mozgáskészség, kényelmesebbé vált a terápia), a felmérés szerint a betegek 37 százalékának kisebb-nagyobb gondot jelent a napi gyakoriságú injekciózás, szúrás, valamint a terápia költsége.

A megkérdezettek kétharmada képes magának beadni az injekciót, egyharmaduknak viszont segítség kell hozzá. A segítő az esetek 20 százalékában egy családtag, de nem ritkán előfordul, hogy a nővér, ápolónő (9%), vagy a háziorvos (2%) ez a személy, általában térítés nélkül. Az átlagnál alacsonyabb arányban képesek önmaguknak beadni az injekciót a 70 év felettiek vagy az alcsonyabb végzettségűek. A beadás módját jellemzően a kórházi nővértől sajátítják el (82%).

A betegek 63,3 százaléka, ugyanakkor szívesebben szedne tablettát trombózisprofilaxis céljából, csípő- vagy térdprotézis beültetést követően, további 19 százalékuk pedig nyitott a tablettás kezelési módra, orvosára bízná annak eldöntését.

Annak ellenére tehát, hogy jelenleg megszokott az injekciós kezelés, azon válaszolók fele is szívesebben választaná a kényelmesebb tablettás megoldást, akiknek számára nem jelent komoly problémát az injekciózás.

(WEBBeteg - Szinapszis)