Vese-probléma

Tisztelt Doktor Úr/Nő! 14 éves lányom egy hónappal ezelőtt erős fájdalmat érzett a jobb alhasában, melyet két hétre rá kivizsgáltattunk. Miután 2hónapos korában vesevezeték szűkület miatt műtötték, a jobb vese az UH szerint azóta kicsit nagyobbodott. Ez lehet attól is, hogy "vele nőtt" az évek során, de az orvosok is csak találgatnak. Azóta is érez szúró fájdalmat, hol csak egy pillanatra nyillal át a jobb alhasától, hol pedig mindig érzi a kis fájdalmat. A második (friss) UH alkalmával a jobb pyelon 35mm-nek is mérhető és vesekehely-tágulat is diagnosztizálható volt, míg az első UH-kor a pyelon.t 25mm-nek mutatták. Mérésbeli eltérések is megállapíthatóak voltak, hiszen másodjára az pyelon értéke (31-35mm) nek is mérhető volt. A fájdalom azóta is csak felületesen szűnt meg, és egy hónapon belöl várják vissza UH-ra, hacsak addig nem érez tartós fájdalmat. Kérem mondja el véleményét erről az esetről! Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Fáklya Mónika válasza Vesebetegség témában

Tisztelt Hölgyem/Uram! A húgyvezeték-szűkület miatt végzett műtét után a már létrejött vesemedencetágulat csökken ugyan, de teljesen nem szűnik meg (sőt, egyes esetekben a tágulat nem is csökken látványosan). Ennek ellenére a vizeletelfolyás nem akadályozott. Ritkán bekövetkezhet a szűkület ismételt kialakulása (ezt izotópos vizsgálattal lehet kizárni), azonban erre nem jellemző az alhasi fájdalom (sőt, általában tünetmentes) . Az Ön által említett fájdalom okát megítélésem szerint máshol kell keresni: vizeletfertőzést ki kell zárni, vizelet-kálciumürítést ellenőriznék, valamint bélbetegségek irányában végeznék vizsgálatot, ill. nőgyógyászati okot is ki kell zárni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. április 09.

Kérdések és válaszok: Vesebetegségek

Veseallulmúködés-betegség
A 24 órás vizelet vizsgálati eredményem e GFR-EPI=77 (ml/perc) /l,73m2 mutat. Ez milyen vésegetésére utal? Kell-e vizsgálni a vesét, és mit-hogyan? Antal...
Veseelégtelenség miatt fájhat a dereka?
Tisztelt Doktor No/Ur! Edesanyam veeelegtelensegben szenved, magas a vizelet feherje szintje, szerum kreatin is. A kerdesem az, hogy e miatt fajhat-e nagyon az...
Jobb oldali vese-és ureter tágulat
Tisztelt Dr.Úr/Nő! Kisfiunknál 3 hónapos korában Uh vizsgálaton jobb oldali GradeIV pyleon és uretertágulatot állapítottak meg, mindenféle előzmény nélkül....
Vese mutét után
Tisztelt Doktor/no! Edesanyámnál 3 éve vesedaganatot diagnosztizáltak a bal veséjén. Rovidesen megmutotték, a bal veséjét eltávolitották. Azota jol érzi...
Milyen megoldas?
Tisztelt Doktorno! Kislanyomnal szuletesekor vesetagulatot eszleltek (jobb vese 50*23mm es a bal vese 69*27mm. A kulobseg azota tovabb nott (jobb vese 60*23mm...
Vesebetegség gyógyszeres kezelése
Édesanyám cukorbeteg, magas vérnyomás, betegsége van, a vér eredményből a vesefunkciók nagyon alacsony értéket mutatnak egfr: 17.09 Cteatinin: 244 Carbamid:...