Agyi érelzáródás

Kedves Doktornő Tudom, hogy távolból nehéz megítélni a helyzetet, de megpróbálom leírni, amit tudok. Édesapám (69 éves) 6 nappal ezelőtt került a kórház intenzív osztályára agy érelzáródás miatt. Neki már volt szívműtétje 2006-ban, miután véralvadásgátlót (szinkumár) és szívritmusszabályzót (betalox) kellett szednie. Az orvosok azt mondták, hogy nem jó esélye van, akinél a véralvadásgátló szedése mellett is kialakul az agyi érelzárodás. Vannak mozdulatai, arcmimikái, de a nap nagy részében alszik, és néha érthetetlen szófoszlányokat is ki tud préselni, de az is csak akkor ha ébrezgetjük, arcát simogatjuk, enyhén pofozgatjuk a napi látogatás alkalmával. A szemeit nem tudja kinyitni, csak látni, hogy a szemhélyát próbálja felhúzni ha biztatgatjuk. Szerdán már lehetett is etetni, sokmindent megértett. Másnap már nehezebben lehetett ébresztgetni, kevesebb reakciója volt, a nővérek azt mondták, hogy nyugtatót adtak neki, mert sokat hadonászott, köztük a katéter csövet is kitépte. Bár egyszer-kétszer fel tudtuk ébreszteni és a jobb szemét is ki tudta nyitni és egy rövid elharapott kérdést is tudott intézni hozzám. A mai nap már nem evett kevesebbet reagált és sokkal kevesebbet "beszélt" bár a szívultrahangja jó volt, a vérnyomása 120/80., De a testét elég hidegnek találtam. Eléggé meg vagyunk ilyedve az állapotát illetöen is és abban is hogy le akarják vinni a stroke osztályra, persze ott már nem kap ennyit figyelmet, mint az intenzíven. Mit lehet ilyen kor tenni?

Dr. Bessenyei Mónika válasza stroke témában

Kedves Kérdező! Ne féljenek attól, hogy a másik osztályon nem kap elég figyelmet. Valószínű, hogyha már úgy gondolják, hogy kihelyezhető az intenzív osztályról, akkor stabil az állapota. A javulás hosszú heteket, hónapokat vehet igénybe. Türelmesnek kell lenniük.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. november 04.

Kérdések és válaszok: Stroke (Agyvérzés és agyi érelzáródás)

Agyi infarktus utáni Zsibbadás
Kedves Doktor! 1 héttel ezelőtt egy kisebb agyi infarktust szenvedtem el, ami a bal karom zsibbadásával és mozgás kieséssel járt. A kórházból úgy jöttem haza...
Látászavar
Tisztelt doktor úr! Már évek 4- 5 évvel ezelőtt is jelentkezett a látászavarom (kB. 2-3havonta-) Márványos foltokban látok mindkét szemmel kB. 20- 30 perc...
Fülcsengés
Udvozlom! 3 napja csak csendben hallhato enyhe fulcsengesem van, emellett nagyon ritkan olyan erzesem, mintha hajon lennek. Par napja lett vege egy virusos...
MR lelet értelmezése
Philips Achieva 1,5 T. CD- nem készült. Koponya MR és MRA vizsgálat: Axialis T2, FLAIR és DWI, ADC, coronalis FLAIR, sagittalis T1 súlyozott felvételek, a...
Informacio
ferjem kiterjedt agyi infarktuson esett at bal oldali benulas nem tud beszelni es nem erti, amit mondanak neki az a kerdesem, mennyi az esely a felepulesre meg...
Neurológiai gond lenne?
Tisztelt Doktornő / Doktor úr! Édesapám (65 éves) az elmúlt hetekben nagyon furcsa lett. Normál esetben sokat beszél, eleven, aktív. Néhány hete azonban szinte...