Derékfájás erösödő fájdalommal

Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Az elmúlt két és fél évben egyre erősödő, először csak sacroiliacalis majd már csípőízületi fájdalom jelentkezett elsősorban a jobb oldalamon. Igyekszek helyes testtartást felvenni, váltogatni a cipőket, egy ideje gerinctornára is járok, illetve tavaly felkerestem egy reumatológust, aki beutalt tensre valamint gyógymasszázsra, ami bár kellemes volt, de nem segített. Mozogni sajnos nagyon kevés időm van (és rengeteget ülök), de már egyre kevesebbet is tudok tenni, például futni egyáltalán nem, viszont a körkörös mozgást igénylő feladatok jótékony hatásúak. Eleinte csak lefekvéskor és felkeléskor jelentkezett a fájdalom, aztán hullámokba pár havonta, majd hetente stb. viszont mostanra állandósult. Az ízületek között elhelyezkedő izmok állandó jelleggel be vannak gyulladva, fájdalomcsillapító-gyulladáscsökkentő krémekkel kenem, illetve mikor már elviselhetetlen a fájdalom akkor Brexint szedek pár napig, amíg meg nem nyugszik., De sajnos 1-2 hét elteltével újból kezdődik az egész. Reggel általában jobb, de estére elég jelentős fájdalom szokott jelentkezni. Megköszönném a szakvéleményét, a diagnózist valamint az esetleges teendőket is!

Dr. Puskás Réka válasza ízületi fájdalom témában

Kedves Kérdező! Sajnos, néhány vizsgálatra szükség van a diagnózishoz, a panaszok leírása nem elegendő. Labor, röntgen, fizikális vizsgálat eredménye nagyon fontos lenne. Mindenképpen térjen vissza a reumatológushoz, hogy elvégezhesse a szükséges vizsgálatokat. Panaszai leírása alapján inkább valami mechanikai eltérésre gondolok, amit lehet megfelelő mozgással kezelni, de nem zárható ki gyulladásos betegség sem. Addig is, amíg a vizsgálatokra sor kerül, gondolja végig, hogy ez így nem mehet tovább és mindenképpen iktassa be a mozgást a napi programjába. Ha a forgó mozgásokat jónak érzi, szerezzen pl. hulahopp karikát és gyakoroljon vele napi 2x 5-10 percet. A székére tegyen levegővel töltött párnát és üljön azon félórákat, amikor a rendes széken ül, támassza meg a, derekát, álljon fel és mozgassa meg magát óránként pár percre. Az ember gerincét nem ülésre találták ki, szinte lehetetlen károsodás nélkül megúszni a napi sok órás ülést. Gyakori fájdalmaira nyugodtan vegyen be gyulladáscsökkentőt, de erősen javaslom, hogy minél hamarabb vizsgáltass ki magát. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. április 26.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Leukémia vagy túlterhelés?
Tisztelt Dr Nő! Olyan kérdéssel fordulnék önhöz, hogy mar egy ideje kb 2 hete izületi fájdalmak gyötörnek főleg a térdeimben, de könyök és vállnál is érzem...
Állandósult nyaki fájdalom
31 éves, férfi vagyok. 173 cm és 95 kiló. Alkoholt fogyasztok és dohányzok is. Közel egy éve kezdődött panaszaim: nyaki merevség, regglei rekedtség, száraz...
Lehet poszt-COVID?
Tisztelt válaszadó! Jó napot kívánok! Egy 42 éves, aggódó édesanya vagyok A középső fiam 14 éves lesz májusban, 193 cm magas és 79 kg. A gyerek október 12-én...
Autoimmun?
Tisztelt Doktornő! Négy hónappal ezelőtt kismedencei gyulladásom volt, melyet többféle hosszan tartó antibiotikummal sem sikerült meggyógyítani (Doxiciclyn,...
Izületi fájdalom
T. Dr. Nő! Levelem egy kicsit hosszú lesz, de rheumatológián még nem jártam panaszommal. 3 évvel ezelőtt megcsípett a térdhajlatonban valami, ami...
Izületi fájdalom
Édesapám dialízis kezeléseken vesz rész. Napi 2 l folyadékot fogyaszt. A kezelések alkalmával több folyadékot vesznek el, mint indikolt lenne. Kb 4 litert....