Miért kattog a csípőm?

Tisztelt Doktor Úr! Egy előző kérdésem a térdemben való porcokról szólt, hogy már harmadik alkalommal fáj miatta a térdem. A diagnózis akkor Chondromalacia patellae volt. Erre szedtem Donát, SynoTabs-t, háziorvos által írt Condrosulfot. Azóta voltam orvosnál, diagnózis: Contropathia in artic gen l.u. A doktor úr felírt MeloxEP és Proenzi 3 gyógyszereket (a proenziből a gyógyszertárban javasolták inkább a lady-t). A gyógyszerek mellé javasolta a lábizmaim erősítését, tornával és szobabiciklizéssel. Mondott pár gyakorlatot a doki, hogy miket csináljak/csinálhatok, és van közöttük egy olyan, hogy háton fekve megemelem a lábamat, és felhúzom, derékszögben, majd kinyújtom és leteszem. Eközben a gyakorlat közben, amikor kinyújtom a jobb lábamat, mindig kattog a csípőm, emiatt ezt a gyakorlatot kihagyom. Mitől kattoghat? (a jobb térdem jobban fáj/rosszabb, mint a bal) Kontrollra megyek 1 hónap múlva, annyi időre elég a gyógyszer is. Megemlítem majd, hogy ezt tapasztaltam (vizsgálat közben is fel kellett húzni a térdemet, kinyújtásnál akkor is kattant, de nem mondott rá semmit a doki), de addig is szeretném tudni, hogy ez mitől lehet, mivel árthatok/javíthatok a helyzeten. Válaszát előre is köszönöm! Frozi

Dr. Bogdán Aurél válasza csípőprobléma témában

A csípő kattogása hátterében állhat egy enyhe gyulladás, előfordulhat, hogy adott testhelyzetben egy ín "pattan" egy izmon, vagy csonton. Ez az úgynevezett pattanó csípő. Vizsgálattal ezt is pontosan meg lehet mondani, így mindenképpen mutassa meg kezelőorvosának, ha kontrollra megy.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. február 18.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Kattogó csípő.
Tisztelt Doktor úr/nő! Azzal a problémával fordúlnék önökhoz, hogy néhány hónapja (kb 3) kattog a csípőm néhány mozdulatnál, mint pl: térdemelés oldalra. Nem...
Csípőficam operációja
Farfekvéssel születtem, majdnem egy éves voltam mikor észrevették, hogy bal oldali csípőficamom van. Hónapokig gipszben voltam. Iskolai éveim alatt...
Izommerevség
Tisztelt dr. Csípőízületi gyulladásbol gyógyulók, de kérdésem lenne, hogy a láb vagy is combizom merevség a gyulladás része úgy kell elképzelni, hogy a jobb...
Csecsemő csípő
Kedves Doktor! Kislányom jelenleg 10 hetes. Voltam vele magán úton 6 hetesen csípő UH-on, akkor az alábbit állapították meg nála: "Mindkét csípőnél az oldalon...
Műteni kell?
Üdvözlöm. mikor megszülettem csípőficammal kezeltek, és a vápa nem volt megfelelően kialakulva. Akkor a szüleimnek azt mondták az orvosok, hogy nem...
Csípőgondok
Húgomnak és nekem hasonló problémánk van, nekem talán rosszabb a helyzet, de neki is megnehezíti az életét. Mindketten több, mint 10 éve táncolunk és húgom...