Tüdőrák gyanú

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! 2013 január elején kaptam egy komoly hörghurutot. 1 hónap volt, míg meggyógyultam belőle. Készült mellkasröntgen, ami negatív eredményű lett. A beszedett antibiotikumok után visszamentem a tüdőgyógyászatra kontrollra, mert nem múlt el maradéktalanul a köhögés. A doktornőnek mondtam, hogy fája a hátam is, ami kisugárzik a kezembe, könyökömbe, ujjaimba. A doktornő mosolyogva mondta, hogy ilyen fájdalmaknál már látszana a tumor, miközben mutatta a képernyőn az egy héttel azelőtti képet. Valamint mondta, hogy a hipochondriába bele lehet halni. Akkor némiképp megnyugodtam, de most elmúlt 2 hét és még mindig köhécselek, sőt egy enyhébb megfázáson is átestem. Lehet a fiamtól kaptam el, bár neki inkább olyan hörghurutja volt, mint az enyém. Elég gyengének érzem magam, vannak enyhe náthás tüneteim, valamint eléggé fáj a jobb lapockám és a vállam, a mi lesugárzik a könyökbe és a kézfejbe, valamint az ujjakba. Igaz, hogy kezd a bal oldalon is ilyesmi kialakulni, én mégsem vagyok nyugodt a tüdőrákkal kapcsolatban. Az igazi kérdésem az lenne, hogy ilyen tünetekkel bíró stádiumban már észrevehető-e a tumor a röntgenelvételen. A doktornő képernyőn nézte, nem filmen.

Dr. Hangonyi Csilla válasza tüdőrák témában

Kedves Kérdező! A tüdőben nincsenek fájdalomérző receptorok, így a tüdő nem fáj. Tüdőrák okozta fájdalmat akkor lehet érezni, ha a folyamat ráterjedt a mellhártyára, illetve egyéb szövetekre, szervekre. Ebben a stádiumban valóban van már látható eltérés a mellkas röntgen felvételen. A légúti vírusfertőzések gyakran járnak mellkasi és végtagfájdalommal. A köhögés is okozhat izomláz szerű fájdalmakat, amik hetekig tarthatnak. Leírása alapján nem gondolok arra, hogy tüdőrákja van, ha mégsem múltak el a panaszai kontroll röntgent javaslok. A röntgen, képernyőn történő értékelése még pontosabb, mint az álló felvétel. Remélem meg tudtam nyugtatni, üdvözlettel: Dr. Hangonyi Csilla

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. február 24.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

Tüdőrák gyanú?
Üdvözlöm! Édesapám két és fél évvel ezelőtt átesett a Covidon, elég durva tünetekkel. Kórelőzmény: 2021. 45-50% COVID-19 pneumonia miatt kórházi kezelés...
Tüdőrák, gégerák
Kedves Doktornő! Legyen szíves a leletet véleményezni. Mik a kilátások a jövőre nézve? Meddig élhet még így el édesapám? Tisztelettel.
Daganat
Tisztelt Doktorúr, Doktornő! Édesapámnál 2017-ben rosszindulatú tüdődaganatot diagnosztizáltak. 4 kemoterápiát és 30 sugárkezelést kapott. Majd Tarcevat szed...
Tüdő adenocarcinoma
Tisztelt Doktornő! Olyan kérdéssel fordulok önhöz, hogy tüdő biopszia után a szövettani eredményen adenocarcinomát diagnosztizáltak. A jobb és bal tüdőben is...
Tüdőrák agyi áttéttel
Tisztelt Doktor nő! Édesapámnak 2015 júliusában kissejtes tüdőrákot diagnosztizáltak. Kapott kemotertápiát melyet jól tolerált. 3 ciklus lefolytatása után a...
Tüdő rák máj, nyirokmirigy, csont...
Üdvözlöm! Lány testvéremen 4cm tüdő rákot diagnosztizaltak több attétel, mint máj, nyirokcsomo, és csont. Az orvosok nem műthetönek állapították meg.ezen...