Dudorok a nyelvemen

Üdvözlöm!

Körülbelül 1 éve véltem felfedezni a nyelvem hátsó részén (nyelvgyök) dudorokat. Ezek 1mm magas 1-2 mm átmérőjüek, ojan színű, mint a nyelvem.. Ekkor elmentem vele a háziorvoshoz és adott rá torokfertőtlenítőt. Igazából nem múltak el, de mivel nem fájtak, nem voltak pirosak így nem foglalkoztam vele. Most egy hete kezdett megint foglalkoztatni a dolog mivel a nyelvemet fehér színü lepedék borítja. Vettem Phlogosol oldatot és már 5 napja öblögetek vele. Nincs javulás, majdnem rosszabb. Azóta szárad aszám, és ezáltal fura a nyelés. Most se fáj, nem viszked, nem piros. Inkább csak idegesít a dolog. Kicsit bepánikoltam. olvastam egy hasonló kérdést, ott azt mondták a kérdezőnek, hogy valószínűleg nyiroktüszők lehetnek, és ez valakinél nagyobb valakinél jelentéktelenebb.

Köszönettel!

Dr. Bessenyei Mónika válasza nyelv témában

Kedves Kérdező! Nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni. A helyes diagnózishoz és kezeléshez szükség lenne tudni milyen gyógyszereket szed, milyen eddigi betegségei voltak, illetve látni kellene az elváltozást. Ezért először a háziorvosát kell felkeresnie, aki ismeri az eddigi kórtörténetét. Ha az Ő által javasolt kezelésre nem javulnak a panaszok akkor parodontológus kollegát lehet felkeresni. Addig is igyon sok folyadékot.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. január 12.

Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek

Ez lehetséges nyelvsorvadás?
Tisztelt Doktor Úr! A Mai napon már írtam magának a panaszaimról, aminek örültem, hogy ön szerint nem áll semmi neurológiai kórkép a háttérben. Azonban a...
Jelezhetnek ezek valami komolyabb...
Tisztelt Doktor Úr! Már egy ideje észrevettem, hogy a nyelvem széle úgymond göcsörtös ("scalloped tongue" ként ismerem angolul), ezzel különösebben nem...
Krónikus mandulagyulladás, lepedékes...
Tisztelt Doktornő/Doktor úr!, December elején egy felfázás miatt Savulin nevű antibiotikumot szedtem. Közben nyelési nehézségeim lettek, gondoltam csak a...
Lepedék a nyelven.
Üdvözletem. 23 éves, normális életet élő fiatalember vagyok. Egyszerre hirtelen kialakult a nyelvemen valami fehér. Kellemetlen lehelletet eredményez azóta is....
Nyelv
Tisztelt Dr-úr! Kb. 5 éve térképnyelvem van, ami gyakran érzékeny, de elviselhető. Viszont 4 hónapja csíp a nyelvem vége, és megváltozott a felszíne,...
Púpok a nyelven
Kedves Doktornő/Úr! A nyelvem elején mindkét oldalt piros púpok vannak, mintha a nyelvem részei lennének. Ezek sosem tűnnek el, nem fájnak, de a jobb...