Hova mennyünk Alopecias hajhulással?

Tisztelt Dr.! Takács Katalin vagyok, 18 éves lány. 2011 nyarán kezdődött el hullani a hajam a tarkomnál, de egyre erősebben hullott ki elmentünk vele bőrgyógyászhoz, de nem tudta, hogy ez mitől lehet, autoimmunbetegségre gondolt, de, amiket felírt gyógyszereket azok nem segítettek. Elmentem a háziorvosomhoz aki megnézette a vérképemet és akkor, derült ki, hogy pajzsmirigy betegségem van, de addigra már az egész tarkómon kihullott a hajam. Győrbe mentünk el endikrinológushoz hátha tud segíteni, de csak gyógyszert írt fel és nem mondott semmit, amivel előrébb juthattam volna., De következő nyárra már a pajzsmirigy értékem jó lett, de a hajam addigra már teljesen kihullott csak pár szál volt., De kiderült, hogy a prolaktin hormonom is magas, arra is kaptam gyógyszert majd a doktornő megnézette vérképen a többi hormont és akkor, derült ki, hogy a nemi hormonjaimmal is problémák vannak, de erre még nem kaptam gyógyszert. Most már csak ősz hajszálak vannak a fejem tetején. 2014 nyarán kétszer elkezdett nőni a hajam, de nem sokkal később azok ki is hullottak és nyár vége fele kihullott a szemöldököm is de a lábaimon meg a kezeimen is a szőr. (szempillám még nem hullott ki) Most voltunk el megnézetni, hogy van -e ételallergiám és kiderült, hogy tojásfehérjére, borsra vagyok allergiás. Anyukámmal tanácstalanok vagyunk, mert nem tudjuk, hogy hova menjünk. Eddig még az orvosok nem tudták megmondani mi miatt hullhatott ki a hajam, sok mindent kiprobáltunk, de nem segítettek.Ön mit tanácsolna, hova mennyünk el ezzel? Üdvözlettel.

Dr. Fáklya Mónika válasza hajhullás témában

Tisztelt kérdező! Az endokrinológus és a bőrgyógyász felkeresése mellett esetleg immunológus véleményét is ki lehet kérni. Sajnos létezik egy autoimmun eredetű hajhullás, ami nagyon kevéssé tudunk kezelni. Folynak vizsgálatok új gyógyszerek kifejlesztésére is, addig a jelenlegiekkel próbálkoznak több kevesebb sikerre.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. március 15.

Kérdések és válaszok: Endokrin betegségek

Női hajhullás okainak kiderítése
Tisztelt Doktornő, doktor úr! Női hajhullással kapcsolatban szeretnék segítséget kérni, szeretném kivizsgálni az okát és ha lehetséges megszüntetni. Hol...
Hajhullás kizárólag hajmosáskor?
Tisztelt Doktornő! Érdeklődni szeretnék, hogy ez már kóro hajhullásnak számít. Nő vagyok. A hajam fül alá érő bob. Egyenes. Hetente egyszer mosom. Hétközben...
Fehérvérsejtek aránya
Kedves Doktornő! 20 éves fiamnak jogosítvány szerzéséhez rutin vérvizsgálatot végeztek. Az eltérő eredmények nagyon nyugtalanítanak. Csatolom a leletet. Néhány...
Cypromix szedése mellett hajhullás
Tisztelt Doktor úr! A problémám eléggé összetett, sajnos (túl) kezelt Hashimoto pm alulműködésem van. Korábbi leletek (2020): TSH: 3,4; Foll.fázisban LH 4,6;...
Milyen vizsgálatokat érdemes elvégezni...
Tisztelt Doktor Úr/Doktor Nő! Mielőtt elmennék a háziorvosomhoz, gondoltam megérdeklődöm itt is milyen vizsgálatokról lehet szó majd. 23 éves vagyok, kb. 2 éve...
Hajhullas pm alulműködés
Kedves Doktornő! 2008 óta kezelt Hashimotom van. Évek óta küszködöm a hajhullással, de az utóbbi fél évben diffúzan elvesztettem a hajam felét, már látni a...