Leszoktatás
Tisztelt Doktor Úr / Nő!
16 hónapos a kislányom, azt szeretném megkérdezni Öntől, hogy, hogyan tudnám a szoptatásról leszoktatni. Eddig követtem a fokozatosság elvét, már ott tartunk, hogy az egyik mellem van a déli, a másik az esti elalváskor. Délben pl még nem aludt el szoptatás nélkül, nem is tudom, hogy altatnám el nélküle, este először szopizik, aztután altatom el, de már a fürdés után követeli a mellemet.
A másik kérdésem, hogy ha másik szobába szeretnénk átszoktatni, akkor milyen módszert tud ajánlani. Igazából nem kel fel éjjel, enni semmiképp, de ha néha felsirogat, így, hogy mellette vagyok, egyből le tudom csitítani, és visszaalszik, vagy magam mellé rakom. Ha ez külön szobában lenne, akkor ki is menne az álom a szeméből, mire átérnék.
Segítségét előre is köszönöm!
Tisztelettel: Dudás Eszter
Dr. Szamosi Szilvia válasza csecsemőtáplálás témában
Kedves Anyuka! A szoptatás leszoktatása nagyon egyéni. Van, aki sokáig szoptat, van, aki hamar elválaszt. Mindenképpen trauma, ezért csak azt tudom Önnek javasolni, ha Ön határozta el, hogy nem szoptat, akkor egész egyszerűen nem kell mellre tenni a kisasszonyt. Mindenképpen lesz sírás azt gondolom, ez elkerülhetetlen, de minden csoa három napig tart. A tapasztalat emellett, hogy mindenkinek megvan a metódusa, ezért minél több embert kérdez meg, annál rosszabb lesz meglátásom szerint a vége. A másik kérdésre hasonló a válasz. Amíg elalszik a kisasszony, mindenképpen legyen mellette, ha felkel, nyöszörög vagy sír, akkor anya meg tudja csugtatni és ne aggódjon a gyerekek hamar visszaalszanak, nem megy ki az álom a szemükből olyan hamar. Emellett éjjeli fényt mindenképpen tennék az ágyához, hogy ne legyen nagyon sötét, amikor felkel. Áldott Húsvétot kívánok Önöknek sok siker reményében
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.