Önéletrajz
![]() |
|
Ujpál Zsófia
|
Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai karán végeztem pszichológusként 2006-ban. Már egyetemi éveim alatt kapcsolatba kerültem különböző pszichológiai zavarokban szenvedő betegekkel azon kutatásaink során, melyet az OPNI (Országos Neurológiai és Pszichiátriai Intézet) Nyéki út részlegén, illetve a SOTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján folytattunk.
Az egyetemen szerzett nagy mennyiségű elméleti tudást a fentiek mellett további szakmai gyakorlattal egészítettem ki posztgraduális módszerspecifikus képzéseim során, úgy, mint Autogén tréning, Firkateszt Elemzés, Integratív Hipnoterápiás Képzés, Pszichodráma.
Szakmai tapasztalatszerzésem, szakmai fejlődésem meghatározó mérföldkövei voltak a saját önismereti folyamatom során tett felfedezések, saját berögződéseimmel való sikeres küzdelmek. Részt vettem mind egyéni, mint csoportos terápiában, ahol az emberi természettel és saját természetemmel kapcsolatos sok kérdőjel megválaszolásra került bennem. Hiszem azonban, hogy az önismeret egy soha véget nem érő ösvény, nem olyan dolog, amit kipipálhatunk, hogy „na ezzel megvagyok”.
Ezen az ösvényen az első lépések, az első szakaszok bizony nehezek, kitartást és kemény munkát igényelnek. Ahogy azonban az első szakaszokon túljutunk, az önismeret göröngyös, akadályokkal teli ösvénye kalandteli utazássá válik.
A személyiségpszichológiai tudásomat és tapasztalatomat szervezetpszichológiai ismeretekkel, munkahelyi környezetben megvalósuló személyiségfejlesztésben szerzett gyakorlattal egészítettem ki.
Már az egyetem alatt elkezdtem készségfejlesztő tréningekkel foglalkozni, kisvállalatoktól egészen a nagy multinacionális cégekig tartottam kommunikációs, konfliktuskezelési, együttműködési, vezetői és stressz menedzsment készségeket fejlesztő tréningeket magyar és angol nyelven.
ELTE PPK, okleveles pszichológus
ELTE PPK, drogprevenciós képzés
Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület, Relaxációs terapeuta
Integratív Pszichoterápiás Egyesület, Integratív Hipnoterapeuta
Willliams Életkészségek Tanfolyam („hatékony stressz-kezelés”)
Firkateszt elemző tanfolyam Dr. Vass Zoltán vezetésével
Magyar Pszichodráma Egyesület, Pszichodráma asszisztens - folyamatban
![]() Elérhetőség |
| Weboldal: www.lelek-harmonia.hu Rendelési idő: H-CS: 10.00 - 20.00, megbeszélés szerint E-mail cím: ujpal@lelek-harmonia.hu Mobil: + 36 (30) 535 - 1549 |
Puffadás, emésztési zavarok? Pattanások, kiütések? Visszatérő fejfájás? Migrén? (x)
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések PR témában:
Örökölhető az allergia? Erős szívdobogás - Mi bajom lehet? Immunterápia