• Agydaganat gyermekkorban - valójában kétféle rákbetegség

        Szerző:
        WEBBeteg

        A gyerekkori agytumor, a medulloblasztoma kétféle daganatos betegséget takar – közölték amerikai kutatók. A medulloblasztoma általában gyógyítható, ám az általa érintett gyerekek élete véglegesen megváltozhat a rákkezelések hatására.

        Richard Gilbertson kutatásvezető, a memphisi St. Jude gyerekkórház munkatársa és nemzetközi csoportja szerint azonban egérkísérleteikből az a következtetés vonható le, hogy a daganat valójában kétféle ráktípust takar, melyek közül az egyik jóval kevesebb kezelést igényel.

        Hirdetések

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A megállapításoknak "mélyreható következményei vannak e fontos gyerekkori rák jövőbeli kutatására és kezelésére" - írták a szerzők a Nature tudományos magazinban megjelent közleményükben. A tanulmány újabb adalék a szaporodó kutatási eredményekhez, melyek azt demonstrálják, hogy a rákbetegség sokkal bonyolultabb, mint azt korábban az orvosok hitték. A daganatokat egykor aszerint diagnosztizálták és kezelték, hogy a test mely részében alakultak ki. Egyre több bizonyíték utal azonban arra, hogy a tumor helye csak kiindulópontot jelent, jóval fontosabb lehet a daganat genetikai típusának megállapítása.

        A medulloblasztoma esetében a tumorban két, egymástól igen eltérő genetikai aktivitást találtak a kutatók. E két gén mutációi felelnek a becslések szerint az összes ilyen típusú gyerekkori agydaganat 40 százalékáért. Az SHH jelű altípus általában igen kicsi gyerekeket érint, túlélési aránya 80 százalékos. Ezzel szemben a rák WNT jelű altípusa jóval nagyobb gyerekeknél fejlődik ki, és jól gyógyítható. Az  állatkísérletekben a génmódosított egereknél megállapították, hogy a kétféle daganat az agy kissé eltérő helyéről indul ki, és más típusú sejteket érint. Ez azt is jelenti, hogy a későbbiekben az érintett gyerekeknél a gyógyításhoz szükséges kezelések mennyiségét és minőségét a daganat tipizálása alapján dönthetik el.

        Daganatos betegség gyanúja: a gyors diagnózis életet menthet!

        Az aspirációs citológia szakrendelés olyan betegeknek képes gyors diagnosztikus segítséget adni, akiknél tapintással vagy megelőző képalkotó diagnosztikai vizsgálattal (pl. ultrahang) olyan csomót vagy göböt találtak, amely rosszindulatú elváltozásra is utalhat. Ilyenek lehetnek a pajzsmirigyben, az emlőben, a nyálmirigyben, a nyirokcsomókban, a bőr alatti szövetekben található elváltozások.

        (Vanderlich Egészségcentrum, Veszprém)

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Túlzott izzadás

        Dr. Bodnár Edina

        Mi okozza a hiperhidrózist, és mik lehetnek a következményei? Mit tehetünk?

        Verejtékmirigy-gyulladás

        Cs. K., fordító

        A betegséggel járó stressz kezelhető, és van rá mód, hogy jobban érezze magát!

        Civilizációs betegség? A halálos ítélet? - Tévhitek a rákról

        Ma még sokan úgy tekintenek a rákra, hogy egyenlő a halálos ítélettel. A negatív hiedelmek erősebbek, mint a daganatos betegségekkel kapcsolatos tudás. A gyógyuláshoz is hozzájárul, ha a betegséggel kapcsolatos tudásunk nem a tévhitekre épül.

        Kisgyermekkel az orvosnál - Praktikus tanácsok szülőknek

        Nem egy felnőtt rémálma az orvosnál tett látogatás. A kiszolgáltatottság érzése és a bizonytalanság a közeljövő beavatkozásaival szemben, az idegen környezet jelenléte még az idősebb korosztály képviselőiben is szorongást szül.

        Az elhízás növeli a daganatok veszélyét

        A fejlett országokban a legaggasztóbb népegészségügyi problémák közé tartozik a daganatos megbetegedések és az elhízás kérdése. Egy kutatás szerint a daganatos megbetegedések közel fele összefüggésbe hozható az elhízással.

        Növeli-e a rák kockázatát a röntgen és az orvosi képalkotás?

        Mindennap ki vagyunk téve természetes forrásokból származó sugárzásnak (ilyen pl.: a földkéregből származó radon gáz, a Napból, csillagokból és a világűrből jövő kozmikus sugárzás és az ételeink, italaink sugárzása is). Azonban felvetődik a kérdés, hogy a mesterséges sugárzás vajon milyen hatással lehet az egészségünkre.

        Nem véd meg a ráktól sem a C-, sem az E-vitamin

        Sokan úgy vélik, a daganatos megbetegedések idején szedett nagy mennyiségű C- vagy E-vitaminnal a daganat növekedését meg lehet állítani. Sokan szedik ezt a két népszerű vitamint táplálék-kiegészítőként, azt remélve, hogy ezáltal védve lesznek a daganatok kialakulásával szemben.

        A túlfeldolgozott élelmiszerek fogyasztása rákkockázattal járhat

        Francia tudósok szerint létezhet kapcsolat a túlságosan feldolgozott ételek - sütemények, csirkefalatok, csomagolt kenyérfélék - fogyasztása és a rák kialakulásának kockázata között, de hangsúlyozták, hogy ennek kiderítésére további kutatásokra van szükség.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.