Hajszálér tágulatok a felkaron

Tisztelt Doktornő, Doktor Úr! Kb. egy hónapja véradás előtt megmérték a vérnyomásom, a mandzsetta elég szoros volt, de már máskor is történt ilyen, így nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Pár napra rá, észrevettem, hogy a bal felkarom telis-tele van kékes-lilás hajszálér tágulatokkal, amik azóta hol halványabban jelennek meg, hol igen erősen. Háziorvosnál jártam, de ő azt mondta, ha a másik kezemen nincs ilyen, akkor biztos attól van, hogy nagyon szoros volt a vérnyomásmérő mandzsetta, és legyek türelemmel, majd lassan el fog múlni. Ma viszont észrevettem, hogy a lapockámnál is jelentek meg ilyen értágulatok, igaz, csak halványan. Mivel más megerőltető dolgot nem végeztem bal kézzel (ráadásul jobb kezes vagyok), csak a vérnyomásmérésre tudtam gondolni, mint okozóra, de, hogy már több helyen is megjelenik, kételkedem.. A lábamon már tini korom óta vannak ilyenek, amit már injekcióztattam is, ám visszajöttek sajnos, de a karomon eddig nem volt. Érdemes elmennem érsebészeti rendelésre, vagy várjak türelemmel, hogy tényleg eltûnjenek a karomról? Válaszát előre is hálásan köszönöm!

Dr. Tomonkó Magdolna válasza hajszálértágulatok témában

Kedves Kérdező! A szoros vérnyomásmérő miatt apró bevérzések keletkezhetnek a bőrben, főleg ha a vérlemezkék száma vagy minősége nem megfelelő, ezért azt javasolnám, mindenképpen nézzék meg a vérképét, alvadási értékeit. Az állandó hajszálér tágulat ettől független dolog, ha más testtájékokon is van, valószínűleg alkati sajátosság. Érsebész ezt a két dolgot el tudja különíteni, a mélyebben fekvő vénák állapotát sem árt ellenőrizni, ha hirtelen több testtájékon is megjelennek ezek a felületes hajszálér tágulatok. Ha néhány napon belül nem múlnak a karján az elváltozások, indokolt az érsebészeti vizsgálat. Üdv: dr Tomonkó Magdolna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. április 14.

Kérdések és válaszok: Visszérbetegség

Seprűvéna a háton
Tisztelt Doktornő! Nyáron vettem észre a hátamon értágultokat. Az immunológus azt mondta, nem autoimmun eredetű, sima seprűvéna, valószínűleg örökletes. A...
Visszértágulat?
Lassan 5 hónapja van külső bokám környékén elszineződéses duzzanat, kisebb sebesedésel, még elviselhető fájdalommal. Két érsebészeti vizsgálat (color duplex)...
Időszakos érelzáródás
Kedves Doktornő! Sokféle szerteágazó tünetem van, felsorolni itt lehetetlen, de keringési probléma mindent magyarázhat, a panaszok testhelyzetfüggőek, állva...
Vádli görcs
Tisztelt Doktornő! Pár nappal ezelőtt vettem észre, hogy a jobb lábszáramon, a térdem alatt (nem középen, a térdtől balra) van egy fél tenyérnyi duzzanat....
Nem gyógyuló thromboflebitis?
Tisztelt Doktornő! 2021. év szeptemberében erős hasfájás miatt belgyógyászati sürgősségi osztályra érkeztem, ahol jobb kézfejembe branült helyeztek. Erősödő...
Kanül a vénában
Üdvözlöm Egy talán nem szokványos kérdéssel fordulok önhöz. Kettő hete császármetszéssel szültem, majd kórházi távozáskor a nővér észrevette, hogy a...