Vérnyomás

Kedves Doktor Úr/Nő! Lenne egy olyan problémám, hogy a minap rosszul lettem a buszon (le fehéredtem, zsibbadtak a végtagjaim, gyorsan vert a szívem, ájulás érzetem és halálfélelmem volt). Elmentem a háziorvosomhoz és az eddigi gyógyszeremet (Nebivolol 5 mg), átállította Lokren 20 mg.-ra. Nem merem szedni ezt a gyógyszert, mert a tájékoztatóban az áll, ha abbahagyom, akkor szívinfarktust, vagy hirtelen szívhalált okoz. Igaz lenne ez? Valamint a rosszullét gondolom pánik, vagy tömegfóbia lehetett. Egyebek mellett sokat stresszelek a munkahelyi hajtás miatt (3 ember munkáját végzem jelenleg). Voltam már Pszichiáternél, ahol Anafranil 75 mg SR és Xanax 0, 5 mg 3×1-et írtak fel, de úgy érzem, mintha ez nem használna. Továbbra is fent áll ez a rosszullét a buszon és a tömegben. A rosszullétem után otthon megmértem a vérnyomásom 165/110 pulzus: 116 volt. Ekkor vettem be Xanaxot és Nebivololt, így mire a háziorvosomnál sorra kerültem a vérnyomásom normalizálódott. Az EKG-n tökéletes volt még tachycardiát sem mutatott ki. Lényeg az, hogy mit tegyek, mert nem merem szedni a Lokren tablettát és ezek a rosszullétek továbbra is fent állnak!

Dr. Tomonkó Magdolna válasza magas vérnyomás kezelése témában

Kedves Kérdező! Ha a Nebivolol rendezi a vérnyomását, nyugodtan szedheti. Leginkább a stresszt, túlhajtottságot kellene kiiktatni az életéből, az lenne a legjobb az egészsége számára. A fóbiás rosszulléteket (tömeg, busz) véleményem szerint nem lehet csupán gyógyszerrel kezelni, jó pszihiaterre és pszihoterápiás kezelésre lenne szüksége. (A Lokren sem okoz feltétlenül szívinfarktust vagy szívhalált, ha dohányos, akkor a Nebivolol a megfelelőbb az Ön számára, ha nem, szabadon lehet választani. Egyik gyógyszert sem tanácsos hirtelen abbahagyni vagy ötletszerűen szedni-nem szedni. A leállítás fokozatosan szokott történni.) Üdv: dr. Tomonkó Magdolna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. szeptember 18.

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Vérnyomáscsökkentőktől vesekárosodás
Kérdésem a következő lenne: lehet e helyettesíteni valamilyen vesekímélő termékkel a férjem Nebivolol és Covercard nevű vérnyomáscsökkentő gyógyszereit mert...
Magas vérnyomás esetén lehet-e...
Szép napot! A kérdésem az lenne, hogy magasvérnyomással kezelnek. Szedem a Vidonorm 8/10 illetve a Lapiden 1.5 gyógyszereket. Azt szeretném megkérdezni, hogy...
Esti gyógyszer magas vérnyomásra
15éve magas vérnyomásom van, melyet szakorvos által felírt gyógyszerekkel kezelek. Pár éve az este bevett gyógysze rek hatására nem csökken le a vérnyomásom a...
Magas vérnyomás gyógyszerkombinációi
Anyósom magas vérnyomásban szenved évek óta., Amikor a gyógyszereit rendezgettem, észrevettem, hogy több olyan gyógyszert is szed, amit ennek a kezelésére...
Vérnyomáscsökkentő
tiszteletem, 3éve magas vérnyomással kezelnek, concort 5mg illetve frontint 0, 25mg szedek azóta is, voltam felülvizsgálaton (labor, holter ekg és...
Coverex AS elhagyható-e
Kedves doktornő/doktor úr! A háziorvos utasítására négy és fél hónapja szedem a Coverex AS 5 mg-os napi adagolású tablettát, melyet hosszabb ideje erős...