Szemprobléma

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Néhány nappal ezelőtt erős neonfényben hirtelen fekete pontot láttam balról jobbra "elrepülni" a bal szemem előtt, akkor azt hittem, egy légy. Azóta ha erős napfényben vagyok, ugyanez történik, és néhány másodpercenként ismétlődik. Ugyanez a szemem néha oldalt vibrál is, de legzavaróbb ez a fekete vagy néha fényes "légyszerű" folt, ami elsuhan a szemem előtt. Lakásban ez sosem jelentkezik, villanyfénynél sem, csak kint, de ott nagyon zavaró. Kissé rövidlátó vagyok, hosszú ideje szemszárazsággal is küzdök. Idős édesanyám ápolásánál pár hete erős bőrgyógyászati, szteroid tartalmú kenőcsöket kell használnunk, de mindig nagyon vigyáztam a kézmosásra. Milyen oka lehet ennek a jelenségnek? (csak a bal szememet érinti és csak odakint, viszont már alig tudok kimenni a fényre) Válaszát hálásan köszönöm.

Dr. Hangyál Éva válasza látászavar témában

Tisztelt Kérdező! Az említett panaszt az adott szemben az ún. üvegtesti gélben megjelenő homályt okozó elváltozás hozza. Mindenképpen szemész szakorvosi vizsgálatra kell jelentkezni, mivel ez lehet ártalmatlan, korral járó elváltozás, de lehet betegség jele is. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. július 31.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Látászavar
Tisztelt Doktorúr! Több, mint 10 éve vagyok rövidlátó, asztigmiával. Szörnyű látászavarom van, már több, mint fél éve. Az egyébként tiszta kép felett...
Látás változás
Tisztelt Doktor Úr! Két napja vettem észre, hogy ha pl a nAp által erősen megvilágított fehér ajtót nézem a lakásban, akkor, mintha csillogna a felület....
Fejfájás, homályos látás
Tisztelt Doktor Úr! Ma délután pihenés közben, mikor feküdtem, homályos foltot kezdtem el látni főleg a bal szememmel, kicsit a jobbal is. Ha becsuktam a...
Látásromlás oka tisztázható így?
Tisztelt Doktorúr! 22 éves fiú vagyok. Elég jól észrevehető látásromlás miatt tervezek menni a szemészetre, és bevallom őszintén bennem van az is, hogy nehogy...
Szememben ...
Tegnap délután kezdődött a címben írt úszkálás, ami vékony fekete szálaknak látszanak (romos pókháló) és néhány fekete pötty. Ezek az üvegtestben lehetnek,...
Látászavar. Szedüles
Jó napot. Nekem már 2 éve van ez. szedüles, látászavar (homályos látás uszkalo foltok. Többszor voltam szemészetnel ahol azt mondták szemen kívüli latoterben...