Térd arthroscopia után

2013.12.16-án műtötték a térdemet arthroscoppal. Meniscus szakadás volt elől és a hátsó szarvvban. Műtétet követően 2 nap múlva engedtek haza. Minden orvosi utasítást maximálisan betartottam. Varratszedéskor szűk 1dl vért plungáltak, pár nappal később már csak 35ml-nyit. Fokozatosan kezdtem terhelni, szobabiciklizek is, de már el telt két hónap, és nem tudom rendesen kinyújtani a lábam üllő helyzetben, fekve pedig alig bírom egy kicsit felemelni. Ilyenkor a térdkalács alsó részén feszítő fájdalmat érzek. Ez a rész furcsán előrébb is van, mint a t a másik térdemnél. Sem letérdelni, sem leguggolni nem tudok. Gyógytornát nem írtak ki, mondván, hogy majd helyrejön, de semmi nem változott. Kérném szíves véleményét. Köszönettel: Norbert.

Dr. Bogdán Aurél válasza térdprobléma témában

Vizsgálat nélkül, illetve a korábbi dokumentációk ismeret nélkül nem tudok pontos választ adni. Leírása alapján elképzelhető, hogy gyulladás alakult ki a térdben, illetve porc felpuhulás, felrostozódás is állhat a háttérben. Tekintettel HLA-B27 pozitivitására autoimmun betegség is állhat a térdpanaszai hátterében, így immunológiai kivizsgálás is javasolt, illetve keresse fel operáló orvosát is.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. február 11.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Térd műtét (keresztszalag, mozaik...
Udvozlom, szeretnem megkérdezni, hogy ön mit javasolna az alábbiak tudatában: 4-5 éve felfedeztek nálam a térdemben, egy porcfelszin elváltozást, jártam...
Térdműtét után túlsúlyosan
Egy ortopédus tanácsát szeretném kérni. Anyósomnak (63 éves, 98 kg) 2 hónapja volt térdműtéte (kaparásos), azóta nem tud menni, csak járókerettel, de azzal...
Térdortézis
Kedves Szakértő! A térdemmel már három hónapja problémák vannak. Azzal a kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy a térdortézis használata mikor javasolt? Csak orvos...
Térd. lábfej ropogás
Tisztelt Dr Nő/Úr! 74 kg vagyok az utóbbi 2 évben semmi fizikai aktivitásom nem volt csak, amit a 2 kis gyerekem mellett kellett mozogni. Elkezdtem...
Szalagprobléma
Tisztelt Doktor úr/Doktor nő! 18 éves sportoló vagyok, márciusban történt egy sérülésem, amit először porc sérülésként diagnosztizáltak, majd a műtét...
Térdben való csontkinövés
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A párom testvérének vannak gondjai a lábával. Pontosan nem tudni, hogy miért alakult ki nála ez a probléma. Nagyon fájlalta a térdét,...