Csípőgondok

Húgomnak és nekem hasonló problémánk van, nekem talán rosszabb a helyzet, de neki is megnehezíti az életét. Mindketten több, mint 10 éve táncolunk és húgom úgy döntött, ezzel is szeretne foglalkozni, én pedig szeretnék egy táncpedagógusi képzést elvégezni a jövőben. Viszont mindkettőnket hátráltat a szűk csípőnk. Húgomnál főleg balett órán jön ez elő, mivel szinte minden gyakorlatnál a lábakat csípőből kifelé kell fordítani. Én már a balettot abbahagytam, de jelenleg modern táncot tanulok, ahol ha ki kell fordítani a lábam, néha egész komoly fájdalmak gyötörnek. Próbáltuk mindketten nyújtani a csípőnket ("békába fekvés"/"pillangó"), és kicsit tudtunk javítani a helyzeten, de pl. nekem 2 éves kihagyás után még jobban összeszűkült és néha járáskor is érzek fájdalmat., Hogy szemléltessem, hogy milyen szűk: egyik lábam ujját sem tudom az orrom közelébe emelni pl. ülő helyzetben, valamint legtöbbször törökülésben ülni is kellemetlen. Az a gondom ezzel, hogy nagyon kéne a nyújtás, de másképp fáj, mint mikor pl. a spárgámat nyújtom, ezért nem bírom sokáig és utána alig tudok megmozdulni. Ez kicsit félelmetes. Ezért bocsánat a hosszú felvezetőért, de az lenne a kérdésem, hogy mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel? Nyújthatom nyugodtan? Nem teszek vele rosszat? Van esetleg valami módszer a tágításra, ami biztonságos? Lehet, hogy nem tűnik nagy dolognak, de a húgomnak részben ettől is függ, hogy alkalmas lesz-e a táncosi pályára. Még annyi információt tudok, hogy szüleimnek a születésem után speciális pelenkát vagy valami ilyesmit kellett rám adniuk, mert akkor is volt valami a csípőmmel, de nem volt komoly. Remélem, minden infót elmondtam, köszönöm szépen előre is a segítséget! üdv: H. Dóra

Dr. Bogdán Aurél válasza csípőprobléma témában

Vizsgálat nélkül, illetve a röntgenfelvételek ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. Leírása alapján valamilyen csípő fejlődési rendellenesség állhat a háttérben. pontos diagnózishoz és a megfelelő kezeléshez keressenek fel egy ortopédiai szakrendelést.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. január 25.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Kattogó csípő.
Tisztelt Doktor úr/nő! Azzal a problémával fordúlnék önökhoz, hogy néhány hónapja (kb 3) kattog a csípőm néhány mozdulatnál, mint pl: térdemelés oldalra. Nem...
Csípőficam operációja
Farfekvéssel születtem, majdnem egy éves voltam mikor észrevették, hogy bal oldali csípőficamom van. Hónapokig gipszben voltam. Iskolai éveim alatt...
Izommerevség
Tisztelt dr. Csípőízületi gyulladásbol gyógyulók, de kérdésem lenne, hogy a láb vagy is combizom merevség a gyulladás része úgy kell elképzelni, hogy a jobb...
Csecsemő csípő
Kedves Doktor! Kislányom jelenleg 10 hetes. Voltam vele magán úton 6 hetesen csípő UH-on, akkor az alábbit állapították meg nála: "Mindkét csípőnél az oldalon...
Műteni kell?
Üdvözlöm. mikor megszülettem csípőficammal kezeltek, és a vápa nem volt megfelelően kialakulva. Akkor a szüleimnek azt mondták az orvosok, hogy nem...
Miért kattog a csípőm?
Tisztelt Doktor Úr! Egy előző kérdésem a térdemben való porcokról szólt, hogy már harmadik alkalommal fáj miatta a térdem. A diagnózis akkor Chondromalacia...